Pelikán elvtárs tornázik

„Szerintem már sosem lesz olyan nagyszerű a magyar színházművészet, mint amilyet Kállai Ferenc, Sinkovits Imre és Bessenyei Ferenc, ez a három színészóriás jellemzett” – szomorodott el Keleti Éva fotóművész 2010-ben, amikor a triumvirátus utolsó tagja, Kállai is itthagyott bennünket, életének 85. évében.

Ország-világ(szijjártó)2016. 03. 24. csütörtök2016. 03. 24.
Pelikán elvtárs tornázik

Pályafutása alatt 173 színdarabban játszott, és 96 mozifilmben láthatta a közönség (Bacsó Péter legendás filmjében, A tanúban Pelikán József gátőrt alakította). A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas Nemzet Színésze, rendező és tanár előtt tiszteleg Keleti Éva vándorkiállítása, amely csaknem 60 színházi és magánéleti pillanatát örökítette meg. A képek meghittségéből egyértelműen kiderül: a két művész, a színész és a fotográfus nemcsak tisztelték, de szerették és becsülték is egymást.

A megmerevített, fekete-fehér pillanatképeken is átsüt Kállai rendkívül szuggesztív tekintete, testbeszéde, viseljen korhű jelmezt vagy hétköznapi ruhát a színdarabban. Színészlegendákkal játszott együtt, a „nagy férfihármason” kívül léleksimogató látni Major Tamást, Őze Lajost, Gobbi Hildát, Mészáros Ágit, Bara Margitot… Mégis, számomra katartikusabb hatású a magánember rajongóktól elrejtett, sokszínű arca: amikor budai nyaralójában a fán csücsül, amikor a virágos kertben olvas vagy locsol, amikor a Dunaparton mereng, amikor a tornateremben bolondozik, vagy amikor kollégáival szalonnát süt…

A Kállai 90 című fotókiállítást legelőször ősszel láthatta a nagyérdemű Gyomaendrődön, a színész szülővárosában, a születésének 90. évfordulója tiszteletére szervezett emlékév nyitányaként. Aztán a képek vándorútra indultak: március 22-ig a Pesti Magyar Színház Szalonjában, azt követően pedig a Nemzeti Színházban és a Vígszínházban elevenedik meg Kállai Ferenc. Utána vidéki teátrumainkban – elsőként Békéscsabán – emeli meg kalapját, hogy az Uri muriból Csörgheő Csuliként, egyszerre elmélyülten és vidáman, búcsút intsen…

Ezek is érdekelhetnek