Semmit rólunk nélkülünk! Harmadszor találkozhattak a nyitott munkáltatókkal

NEM VAGYUNK EGYFORMÁK. Sem a képességeinkben, sem a képességeink használatában. Az emberi méltóság azonban mindenkit megillet. Ahogyan az adottságainknak megfelelő munkavégzés is. Van évente egyetlen nap, amikor a fogyatékkal élők és a fogadásukra nyitott munkáltatók találkozhatnak. A Neked MUNKA, nekem ÁLOM! program idén harmadszor hozta össze ezeket az embereket.

Ország-világMarkos Mária2017. 06. 20. kedd2017. 06. 20.

Kép: Balassagyarmati kórház 2017.06.01 beteg korhaz orvos egészségügy fotó: Németh András Péter, Fotó: Nemeth Andras Peter +36208281361

Semmit rólunk nélkülünk! Harmadszor találkozhattak a nyitott munkáltatókkal
Balassagyarmati kórház 2017.06.01 beteg korhaz orvos egészségügy fotó: Németh András Péter
Fotó: Nemeth Andras Peter +36208281361

A munkáltatók és a fogyatékkal élő emberek találkozása ma még ritka kegy. Ami egy egészséges embernek biztos megélhetést jelentő munka, az a megváltozott képességűeknek sokszor egy életen át csak álom. A fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű emberrel szemben még ma is túlzóan nagyok az elvárások. A munkáltató sokszor elvárja, hogy legyen meg a papírja az állapotáról, hiszen ez kell ahhoz, hogy mentesüljön a rehabilitációs hozzájárulás befizetésétől, ezenfelül beszéljen több nyelven, rendelkezzen diplomával – azaz ne legyen vele semmi gond!

A Salva Vita Alapítvány 1993 óta foglalkozik fogyatékkal élő emberek elhelyezésével. Kezdetben értelmi sérültek, autisták integrációját vállalták fel, mára sokféle megváltozott munkaképességű ügyfélnek segítenek. Számos munkáltató szervezettel kerültek kapcsolatba az elmúlt 24 évben, ám Bíró Veronika, az alapítvány projektmenedzsere szerint a fogyatékkal élő embereket még ma is nehéz elhelyezni, noha huszonöt fő felett törvény is kötelezi a cégeket, hogy megváltozott munkaképességű dolgozókat vegyenek fel.

Az alapítvány számos szemléletformáló programjának egyike a Neked MUNKA, nekem ÁLOM! program.

Az idén harmadik alkalommal megrendezett eseményre fogyatékkal élő emberek jelentkezhettek, megadva nekik azt az álommunkát, amelyet aztán egy napig ki is próbálhattak. A programot az EMMI támogatja száz százalékig, vállalásul a résztvevők tíz százalékát, azaz 40 embert el kell helyezni.

– Sokan reálisan gondolkodva választják ki azt a munkahelyet, ahová jó eséllyel akár be is kerülhetnek.

Egy enyhén értelmi fogyatékos fiúból miért ne válhatna fociedzésen segédkező munkatárs, vagy egy kerekes székes fiatalember miért ne dolgozhatna forgalomirányító diszpécserként, ha akadálymentesített a munkakörnyezet? – osztja meg tapasztalatait Bíró Veronika. – A régóta dédelgetett vágyak között van, amely csupán egynapos, ám életre szóló élmény marad, hiszen egy vak lány pontosan tudja saját maga is, hogy sosem válik belőle meteorológus, ennek ellenére az Országos Meteorológiai Szolgálat teljes gárdája lelkesen fogadta.

XXX

– Azt képzeltem, magaslaton fekszik az épület – csodálkozott rá Bende Éva az Országos Meteorológiai Szolgálat budapesti, Kitaibel Pál utcai épületére. Éva egy fővárosi intézetben él, születése óta vak. A Főkefe szociális foglalkoztatónál seprűket rak össze, keféket köt. Hobbija a meteorológia.

Bár a higanyos hőmérő felfedezése óta, azaz háromszáz éve mérnek, a meteorológusok szerint százszázalékos előrejelzés mind a mai napig nem létezik. Egy mondásukkal élve: „Ma megmondom, milyen idő volt tegnap.”

A szolgálat mégis Közép-Európa-szerte egyedülálló méréseket végez. Horn-Papp Gabriella kommunikációs referens vezet végig minket a többemeletes épületen, járunk a könyvtárban, Bonta Imre az Előrejelzési Főosztályon fogad bennünket, a rádióstúdióban Török László segít a hangfelvételben, miután bemondta a négyórási előrejelzést az Inforádiónak – az ország legfelkészültebb időjós szakemberei látják vendégül Bende Évát. Informatika nélkül meteorológia sincs, Tölgyesi László, az Informatikai és Módszertani Főosztály vezetője tölti le Éva

iPhone-jára az OMSZ mobilapplikációját, a Meteorát, amely – mint ottjártunkkor kiderült – egy, a vakok számára nagy hiányossággal bír: nem ad hangjelzést. Szépszó Gabriella klímamodellező egy domborzati térképpel fogadja Évát az Éghajlati Osztályon.

– Ez Budapest és környékének domborzati térképe – Éva pusztán a formák kitapogatásával felismerte a helyszínt anélkül, hogy a Dunakanyart, a Budai-hegyeket és a pesti síkságot valaha is látta volna élőben vagy térképen.

S hogy Bende Éva el tudná-e képzelni magát az OMSZ-ban dolgozva? Azt mondja, sokkal többet kellett volna tanulnia hozzá. 41 éves, az érettségiig jutott.

– Állami gondozott voltam, a szülői segítséget nem ismerem. Mindig is nevelőtanárral tanultam. A matematikatanárom, hála istennek, nem mentett fel matekból. Attól, hogy nem látsz, még nem vagy hülye, mondogatta. 1991-ig ipari képzésben csak a kefekötést, kosárfonást, később a szövést tanulhatták a vakok. A számítógépet felhasználói szinten kezelem, a vizsgák közül az Excel hiányzik, ott elakadtam. Megvagyok azzal a munkával, amit a Főkefénél csinálok. A másik lehetőség a telefonos ügyfélszolgálat lenne. Erős idegzet kell ahhoz, amikor az emberrel elkezdenek kiabálni.

XXX

Debreczeni Ildikó sokáig keresett megváltozott munkaképességű, elsősorban kerekes székes dolgozót, ám eddig nem talált olyat, akinek jó lett volna a kézügyessége, és eljött volna hozzá dolgozni Szolnokról vagy annak környékéről. A szolnoki Jelmez-Art Kft. tulajdonosát igazán nem érheti az a vád, hogy a rehabilitációs kedvezményre hajtana. Tizenkét ország állami operaházaiba készít színházi jelmezeket, bevételük nyolcvan százaléka euróban érkezik meg. A negyven, tisztességesen megfizetett és bejelentett alkalmazottal működő, az országban szinte egyedülálló műhely vezetője szociálisan rendkívül érzékeny, azóta pedig különösen, hogy unokája siketen született. Ahol tudja, támogatja a siketeket, nagyothalló embereket. Az országban ő az egyetlen, aki a jelmezkészítő szakma utánpótlás-nevelésével is foglalkozik.

Pesti Zoltánné, Marcsi látszólag ideális jelölt lenne egy itteni szabó vagy varró pozícióra. Egyik szakmája szerint varrónő, évekig e mesterség megbecsült képviselője volt Szolnokon.

– Mindig is izgatott, mi zajlik ebben a házban, hogyan dolgoztok itt. Fejben sok munkát megterveztem én is, de az ötleteimet sosem tudtam a pálcikaemberen túl kivitelezni. A térlátásom gyerekkoromban megszűnt egy baleset következtében. Pókosan még tudom tartani a varrógép alatt az anyagot, de ahol nagyobb a szélesség, már nem látom jól.

Marcsi a Vakok Egyesületét vezeti Szolnokon. Ötéves kora óta a jobb szeme teljesen vak, majd a bal is gyorsan romlott, csőlátó. „Jól megy a célzás” – viccelődik saját magán. Ám a varrásnál fontosak a részletek is.

– Hatféle szakmám van, de most csinálom végre azt, amit szeretek – állítja az elnök. – Az egyesülettel számos érzékenyítő programot indítottunk. Az „Erre csörög a dió” keretén belül vakos programot viszünk az óvodákba. A „Bőröndbe zárt sötétséget” iskolásoknak szánjuk: négy napon át sötét szobás keretek között dolgozunk a gyerekekkel, ahol többek között megtapasztalhatják, hogyan tudják megkülönböztetni a fémpénzt. Vakot apróval nem lehet becsapni, de a papírpénz nem megkülönböztethető.

Debreczeni Ildikót a látássérültek már korábban is megtalálták: Pesten a Vakok divatbemutatójára a 22 éves Dóri ruháját ők készítették el. A műhely most is csupa gyönyörű, nőies ruhával van tele. Egy hét múlva 300 jelmezt kell szállítaniuk a Bregenzi Fesztivál nyári Carmen opera-előadására. A sors fintora, hogy sokszor a Jelmez-Art-osok is „vakon” dolgoznak: élőben szinte sosem látják a legtöbb külföldi modelljüket, előre megküldött méret és fotó alapján varrnak. Van úgy, mire elkészül egy-egy ruha, addigra megváltozik viselője mérete.

A szolnoki kampányért felelős Esély Szociális Közalapítvány személyi tanácsadója is elkísérte Marcsit a Jelmez-Arthoz. Danku Orsolya szerint ez a kampány több mint élmény, hiszen a munkáltatók is sok személyes tapasztalatra tehetnek szert a fogyatékos emberekkel kapcsolatosan, ami változtathat eddigi szemléletükön. Még az sem lehetetlen, hogy egy jelmezkészítő műhelyben is jó hasznát vennék látássérült kollégának. Pesti Zoltánné, Marcsi szerint ha a varrásban nem, a logisztikában már igenis foglalkoztatható lenne egy vak vagy látássérült. A hajtogatásban a vakok sokkal pontosabbak és gyorsabbak látó társaiknál. Az anyagfinomságnál is előbb kitapintanák, ha nem ugyanaz az anyag érkezik, mint amit korábban megszoktak.

– Bár nincsenek igazán rossz tapasztalataim, de akkor teljesül majd a vágyam, ha nem azt fogom érezni, hogy másodrangú állampolgár vagyok. Ha a rámpát oda teszik, ahová az való, ha a Braille-írást nem egy siket kezébe nyomják. Semmit rólunk nélkülünk – vallja Pesti Zoltánné.

XXX

Palotai Ferenc nem a balassagyarmati kórházban látott először betegeket. A szociális otthonban, ahol él, sokszor segíti nevelői munkáját. Szakmailag tapasztalt, az életből tudja, mit jelent a stroke vagy a diabétesz, mindenféle nyűggel, nyavalyával találkozott, ami egy bentlakásos intézet lakóival előfordulhat. A betegek kísérését is mindig őrá bízzák, a Dr. Kenessey Albert Kórházba is így került több alkalommal. Ferenc álma, hogy ápolóként vagy szociális segítőként dolgozhasson. Balassagyarmaton született, nevelőintézetben nőtt fel, 32 éve él a közeli szociális otthonban. 46 éves, enyhén értelmi fogyatékos.

– Betegápolónak lenni nem szakma, hivatás. Biztosan van olyan nevelőd, aki a példaképed, szerintem ezért is szeretnéd ezt a munkát – Horváthné Király Valéria főnővér az egynapos kolléga esélyeit latolgatja. Felkészültsége ellenére mégsem lesz könnyű elhelyezni Palotai Ferencet ezen a területen. Pedig a Neked MUNKA, nekem ÁLOM! kampánynak köszönhetően most már mentora is van. Rácz Dezső, a Biztosabb Jövőért Egyesület elnöke próbálja egyengetni Ferenc útját.

– Épp most indul egy országos program, amelyben ápolókat képeznek. A baj csak az, hogy Feri a program ellenkező oldalán van – vázolja a nehézségeket Rácz Dezső. – Száz százalékig nem tudná ellátni a feladatát, csökkentett feladatkört pedig nem biztos, hogy engedélyeznének.

A jogi kiskapuhoz milyen kulcsot kellene bedugni? Egyelőre talány.

Lemegy a vizit, gyógyszerosztás, vérnyomásmérés, ebédeltetés következik.

– Picit told följebb a vérnyomásmérőt, majd letesszük kényelmesen a beteg kezét. Modernizálva van minden, nem kell már annyit pumpálni, mint régen. Ha végeztél, leszedjük a műszert és kikapcsoljuk – szinte felesleges is Horváthné Király Valéria magyarázata. – A vizsga előtt álló nővértanulók nem ismerik ilyen jól a betegségeket és azok tüneteit, mint Feri, aki a tisztázás fizikai részében is járatos, a látványtól nem ájul el. Aki ezt nem bírja, annak a cukrászüzemben a helye. Ha nem is OKJ-s szakápoló, de segédápolóként alkalmazható lenne ez a fiú.

Elhelyezkedni sokszor a sérült embereknek sem éri meg. Ha négy óránál többet dolgoznak, elvesztik a közgyógyellátásra való jogosultságukat, a gyógyszereik pedig sokszor annyiba kerülnek, mint a keresetük, amit hazavihetnek. Ferenc komolyan gondolja, hogy alkalmas lenne az önálló, intézeten kívüli életre, ám az a havi 50-60 ezer forint, amit egy négyórás munkával hazavinne, mire lenne elég?

„Jobban csinálja, mint a nővérek” – a dicséret nem maradt el a bénult betegtől. A kórházi munka a végéhez közeledik. Valéria szerint jó volt a választás:

– Szeretem, ha valakit érdekel a szakma. Bűn nem támogatni őt.



MARKOS MÁRIA
RIPORTJA

KÁLLAI MÁRTON
FELVÉTELEI

Ezek is érdekelhetnek