Sosem lehet hátradőlni

A LEGJOBBAKTÓL TANULNI – e cél vezérelte Rácz Jenő séfet, amikor külföld felé vette az irányt. Kitartása, elszántsága és a szakma iránti alázata meghozta a gyümölcsét.

Ország-világBiczó Henriett2018. 05. 10. csütörtök2018. 05. 10.

Fotó: Unknown

Sosem lehet hátradőlni Fotó: Unknown

Másodszor kapta meg a Michelin-csillagot a sanghaji Taian Table éttermével Rácz Jenő. Ő az egyetlen magyar séf, aki külföldön kapott csillagot, ráadásul kétszer – olvashattuk a hírekben, s a pillanatnyi büszkeségen túl, hogy „azért mégiscsak tudunk!”, nem sok minden fogalmazódott meg bennünk. Csupán egy név, ami mögött nem volt sem ismert arc, sem élmény. Mindez megváltozott, amióta az RTL Klubon futó, a Konyhafőnök című műsor zsűrijében szerepet vállalt a 28 éves férfi. Mi kell ahhoz, hogy valaki fiatalon ilyen komoly sikereket érjen el? – merül fel a kérdés. 

Általános iskolásként kezdett el foglalkoztatni a főzés, s a középiskolában ébredtem rá, hogy ez a hivatásom, ebben akarok a legjobb lenni. Sokfelé utaztunk a szüleimmel, sok mindent láttam, kipróbálhattam, ami nyitottá tett az újdonságokra, és megalapozta a kalandvágyamat is – meséli Rácz Jenő, akiben olyannyira megmaradt az élményszerzés szándéka, hogy az iskola befejezése után rögtön másféle tájak felé vette az irányt. – A tanulás iránti óhajom hajtott: itthon nagyon jó a képzés, de hogy megismerjük más kultúrák ízeit, új technológiákat tanuljunk, új alapanyagokkal találkozzunk, azért el kell menni. Az volt a célom, hogy a legjobbaktól tanuljak. Bárhol dolgoztam, mind hozzátett ahhoz, aki most vagyok, de talán Dániában, a világ egyik legjobb éttermében, a Noma-ban eltöltött időszak különösen meghatározó számomra. Rengeteget, húsz órát dolgoztam naponta, de nem ez volt, ami igazán megviselt, hanem a hideg. Igyekeztem spórolni, ezért gyalog jártam munkába a kemény mínuszokban és hóviharban. Ezután nem meglepő, hogy melegebb helyre vágytam – mondja a fiatal séf, aki csak a tévéműsor miatt tartózkodik átmenetileg itthon, utána repül vissza Kínába, ahol már két éve él. Természetesen nem felejtette el a magyar ízeket, egyszer modernizált gulyással lepte meg a sanghajiakat, amit ugyanolyan nyitottan fogadtak, mint más nemzetek ételeit.

A Konyhafőnök felkérését izgalmas kihívásnak tartotta: egyrészt ilyen nagyszabású stúdió munkában még nem volt szerepe, másrészt hazavágyott. Az első adásban azt nyilatkozta, hogy szeretné megtalálni a csiszolatlan gyémántot. Vajon sikerült? – Úgy gondolom, igen. Számos tehetséges emberrel találkoztam a műsorban, akik ha kitartanak, elérhetik a céljaikat. Divat lett a főzés, ma már nem az a sikk, ha valaki ügyesen tud ételt rendelni, hanem ha a saját főztjével kápráztatja el a családját, a barátait – mondja Rácz Jenő, aki napi 14-16 órát áll az étterme konyhájában, így érthető, hogy magának igencsak ritkán készít bármit is otthon. Inkább étterembe megy, s ezek a kirándulások nem pusztán élvezeti értéket jelentenek, hanem a szakmai kíváncsiságát is kielégítik. De boldogan megeszik egy töltött káposztát vagy bablevest mindenféle újragondolás nélkül. Kemény kritikus, ahogyan a műsorban is láthatjuk, de saját magával szemben is az. – Hogy várhatnék el bármit a csapatom tagjaitól, ha önmagammal szemben nincsenek magas igényeim? Ha én nem tudom megcsinálni, megmutatni azt, amit a tányéron látni akarok, akkor nem kérhetem mástól sem azt a végeredményt. 

Sosem lehet hátradőlni, még a Michelin-csillag mellett sem – állítja a séf, aki szerint az alázat is nélkülözhetetlen „hozzávaló”. – Ha valaki azt mondja, nincs szükség alázatra, akkor bizony megtanítják a használatára, s azt nem jó megvárni. 

A Konyhafőnök arra is jó volt, hogy tízévnyi kalandozás után talán mégis hazatér. – Nagyon jól éreztem magam a forgatások alatt, elkezdtem komolyan gondolkodni azon: hogyha megfelelő üzleti lehetőséget találnék – amihez már puhatolózom a befektetőknél –, szívesen nyitnék itthon éttermet. 

Ezek is érdekelhetnek