Stockholm: ahol jó gyereknek lenni

A svéd főváros sok-sok adattal (is) jellemezhető: 14 szigetre épült, 57 hídja van, meg 38 parkja és 70 múzeuma. Az igazi stockholmi érzés azonban nem a számokban, hanem – mint ahogy az ördög – a részletekben lakozik. Ilyen részlet például az Östermalmshallen, a régi piac, ahol csodálatos lazacos szendvicset kapni, forró café lattéval – itt egészen más az íze, mint egy utcai kávézóban. Vagy a Café Operában, ahol a kicsi, de utánozhatatlanul finom sütik mellett a Prinsesstarta a sztár, ami nagyon svéd meg persze nagyon finom is, belsejében a krémekkel, a tetején pedig a zöld színű marcipánnal.
Aztán ott van a nagy üvegépület, a Kultúrpalota, ahol mindig történik valami érdekes. A hely – sok más kultúrpalotával ellentétben – a város nyüzsgő, élő, lélegző része, amit az emberek láthatóan használnak. Lehet, hogy csak besétálnak és újságot olvasnak a kockaforma fotelekben, vagy egy szinttel feljebb mennek, és leülnek a ráérő nyugdíjasok és a vasaltinges üzletemberek közé sakkozni. Vagy még följebb emelkednek, és beülnek a kávézóba, ahonnan már jó szögben rá lehet látni a térre és lehet bámészkodni, nem gondolni semmire. Vagy a következő emeleten besétálnak az éppen aktuális kiállításra. Aztán váltanak egy jegyet valamelyik színházi előadásra, esetleg nemcsak maguknak, hanem a gyereknek is, mondjuk a Harisnyás Pippire.

És ha már a gyerekeknél tartunk: Stockholmban jó gyereknek lenni, a város – sok más hellyel ellentétben – láthatóan felkészült arra, hogy az ember kicsinek születik, másféle igényekkel, másféle elvárásokkal. Gyerekbarát hely ez, ahol a múzeumban külön emelet van a gyerekeknek, az étteremben külön szék, a buszokon pedig külön csat, hogy rögzíteni lehessen a babakocsit. A hétvégén pedig el lehet menni Junibackenba, az Astrid Lindgren-házba, ahol az írónő meséire egész mesevilágot építettek fel a gyerekeknek.

Aztán ott vannak az ünnepi hétvégék, mondjuk karácsonykor, amikor sok stockholmi inkább a Skansent választja. A Skansen – ami a világon az első volt – több mint múzeum: a tradíciók továbbélése, ahol nem kiállított tárgyak vannak, hanem élő emberek, akik kenyeret sütnek, üveget fújnak, könyvet nyomtatnak vagy korongoznak a 150 ház valamelyikében.
De az is lehet, hogy egy kockás abroszos étteremben kezdjük a délutánt, ahol úgy kell köszönni a pincérnek, hogy „hey”, és sült balti heringet lehet kapni, utána pedig vaníliafagylaltot tőzegmálna lekvárral. Aztán – hogy kicsit lejárjuk az ebédet – szemléljük meg, Stockholm emlékeit. Például a Vasát, ezt a XVII. századi hajót, ami rögtön az első útján el is süllyedt, még mielőtt elhagyta volna a kikötőt, és amit csak 333 évvel később hoztak felszínre szinte érintetlenül. Nézzük meg a Nobel-múzeumot az egykori tőzsde épületében, ami nemcsak Alfred Nobelről, hanem a mintegy 800 Nobel-díjasról is szól, vagy tekintsük meg a lenyűgöző városházát a 106 méteres tornyával, ahonnan lenézve megcsodálhatjuk a várost. És rögtön megértjük, hogy miért illik Stockholmra a név: „Észak Velencéje”.