Szavazati jog és fakanál

Régebben ünnepeljük a nőnapot, mint ahogyan a „gyengébbik” nem világszerte választójogot kapott. Az elszánt háziasszonyok Angliában tüntetésekkel, az USA-ban pedig ínycsiklandó receptekkel próbálták elérni a szavazás jogát.

Ország-világBiczó Henriett2021. 03. 08. hétfő2021. 03. 08.
Szavazati jog és fakanál

A nemzetközi nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja, 1917-től (Magyarországon 1948 óta) minden évben március 8-án tartják. Az egyszerű, de mégis történelmet alakító nők napja ez, s arra az évszázados küzdelemre emlékeztet, amit az egyenlő jogokért és lehetőségekért vívtak.

Hogy a törvényekben lefektetett jogokon túl mit értek el a nők, azzal kapcsolatban egy gyerekkori élmény jut eszembe. Nyaranta pár hetet egy pici Vas megyei faluban a nagyszüleimnél töltöttem, és az udvaron gyakran hallottam a szomszédok beszélgetését.

– Ha én nem volnék, te már régen a szegényházban lennél – mondta gyakran Bözsi néni a férjének, mire István bácsi csendben fölnézett, és kezében a metszőollóval megadóan elindult a gyümölcsöskertbe. Csak akkor „válaszolt”, amikor már biztos volt benne, hogy a felesége nem hallhatja meg.

– A hallgatás a hosszú élet titka – mondogatta az öregúr nagyapámnak, akivel időnként elkortyoltak egy-egy pohár bort. A kicsiny falu „sorsüldözött” férfi tagjai a harmadik-negyedik pohár juhfark után általában nagy egyetértésben megállapították, hogy régen minden másként volt, nem kellett például olyan könnyen belenyugodni abba, hogy Bözsi néni és a falusi hölgykoszorú annyira „ki tudja nőni magát”.

A templom előtti emlékművet emlegették, ott vannak kőbe vés­ve azok nevei, akik az első nagy háborúban meghaltak a fronton. Akkor kezdődött minden, szokták mondogatni: behívták harcolni a férfiakat, az asszonyokra maradt a gyereknevelés és a betakarítás, nekik kellett előállítani a családi javakat.

A világháború kitörésekor Bözsi néni anyja lett a családfő, s a magukra hagyott nők annyira beleszoktak az új munkamegosztásba, hogy azóta nem engedik ki a ke­zükből a marsallbotot. Családja válogatja, ki­nek a kezében van az a bizonyos marsallbot, de az biztos, hogy hosszú évekbe telt, mire megváltozott a nők társadalmi és jogi megítélése.

Az eleinte békés mozgalom időnként elfajult, előfordult, hogy a harcias hölgyek a rendőrökkel is utcai csatákat vívtak...Rajz: H Aldridge & Son-BNPS

A történet a XVIII. századba nyúlik vissza, amikor Mary Wollstonecraft 1792-ben megírta a Nők jogainak védelmében című, ma már klasszikusnak számító művét – nem túl nagy visszhanggal. Talán túl korán íródott, hiszen az egész viktoriánus kori, vagyis a XIX. századi Angliában az a nézet dívott, hogy „a nő a férfi jó angyala”, akinek természetes szerepe, hogy feleség, anya és otthonteremtő legyen.

A növekvő jólétnek és a társadalmi fejlődésnek azonban nem lehetett gátat szabni, s ennek köszönhetően egy-egy nő már szabadon művelhette magát (a magyar reformkorban Kossuth hírlapjának vagy Petőfi köteteinek számos női előfizetője volt), írók, művészek kerültek ki közülük.

Ha a szüfrazsettmozgalom (a kifejezés az angol suffrage=választójog szóból származik) említésre kerül, a legtöbben a század eleji ködös Angliára gondolnak, amikor az ötgyermekes családanya, Emmeline Pank­hurst megalapította a Nők Társadalmi és Politikai Szövetségét. Nem akart ördögtől való dolgot, csupán azt, hogy „eljöjjön az idő, amikor egy születendő kislány egyenlő esélyekkel vág neki az életnek, mint fiútestvérei”.

Míg a brit nők radikális eszközökkel, sokszor tüntetésekkel, éhségsztrájkokkal szerettek volna célt érni, amerikai társaik békésebb eszközökhöz nyúltak – a fakanálhoz.

A szüfrazsettmozgalom vezetője, Emmeline Pankhurst (képünkön középen) halálának évében, 1928-ban minden 21 év feletti nő általános szavazati jogot kapott Angliában.

Az amerikai nők választójogi küzdelmei 1848-ban kezdődtek. A háziasszonyok egyszerű dologra döbbentek rá: egy szakácskönyv is jóféle eszköz lehet arra, hogy a szavazati jogukért küzdő nők bátoríthassák egymást és kiépíthessék támogatói hálózatukat – olvasható a Nosalty recept- és gaszt­romagazin összefoglalójában.

Az első nő­mozgalmárokat célzó receptgyűjtemény, a Nők Szüfrazsett Szakácskönyve 1886-ban jelent meg, a jelmondata pedig így hangzott: „A főzés és a biztos szavazás kéz a kézben járnak!”

Angyalian ördögi

Az amerikai Eliza Kennedy nem volt annyira ismert, mint a mozgalom más tagjai, mégis olyan erővel küzdött Pittsburgh polgárainak jogaiért, hogy ellenfelei a „női ördögnek” nevezték el. A sok nyilvános felszólalás és küzdelem mellett arra is maradt ideje, hogy tortákat süssön.

Ma már nehéz megállapítani, hogy a szakácskönyvek hozzájárultak-e a szavazati jog kiterjesztéséhez, hiszen az első kiadvány és a választójog megszerzése között több mint harminc év telt el.

A második leghíresebb szavazójogi szakácskönyv 1915-ben jelent meg Pittsburghben Szüfrazsett Szakácskönyv (The Suffrage Cook Book) néven, pazar receptekkel, hírességek jegyzeteivel, politikai propagandával, információkkal, a mozgalom támogatóinak és a receptek beküldőinek fényképeivel, s gúnyos poénokkal fűsze­rezve.

Ami a szavazati jog megszerzését illeti, céljukat világszerte elérték. Új-Zélandon már 1893-ban szavazhattak a nők, hazánkban is viszonylag hamar, 1918-tól.

Az USA-ban 1920-tól, igaz, az indiánok és a színes bő­rűek még nem, Angliában pedig a férfiakkal azonos szavazójogot csak 1928-ban kapták meg a hölgyek.

Ezek is érdekelhetnek