Száz évvel ezelőtt született Sánta Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas író

1927-ben szeptember 4-én Brassóban született Sánta Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas író.

Ország-világbhj2017. 09. 04. hétfő2017. 09. 04.
Száz évvel ezelőtt született Sánta Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas író

Kolozsvári és debreceni tanulmányait követően számos foglalkozást űzött, mígnem 1954-ben megjelent első elbeszélésével (Sokan voltunk), majd a Téli virágzás című novelláskötetével egy csapásra az irodalmi élet középpontjába került. Akkori írásaiban leginkább a kiszolgáltatottság és a helytállás lehetősége foglalkoztatta. Regényei, Az ötödik pecsét és a Húsz óra, történelmi műve, Az áruló a sorsfordító eseményekben részt vállalás megkerülhetetlenségét hangsúlyozzák. Novellái Isten a szekéren, válogatott írásai Halálnak halála és A szabadság küszöbén címmel jelentek meg. Több művéből is nagy sikerű filmet forgattak. 2008-ban hunyt el Budapesten.