Tények és kijelentések – a Szabadság téri emlékmű

„Durván kiforgatta a történelmi igazságot” Orbán Viktor, amikor a „szovjet megszállás emlékművének” nevezte a budapesti Szabadság téren felállított obeliszket – közölte az orosz külügyi szóvivő nemrég.

Ország-világMarle Tamás2020. 11. 22. vasárnap2020. 11. 22.
Tények és kijelentések – a Szabadság téri emlékmű

Az orosz külügy Face­book-oldalán ekképpen jelent meg Marija Zaha­rova nyilatkozata:

„Október 27-én a magyar miniszterelnök a budapesti Szabadság téren »a szovjet megszállás emlékművének« nevezte azt az emlékművet, amelyet a magyar főváros fasiszta megszállóktól való felszabadítása során elesett 80 ezer vörös katonának állítottak fel.

Az ilyen állítások durván eltorzítják a II. világháború történelmi igazságát és eseményeit, azokat, amelyeket a nürnbergi törvényszék releváns döntéseiben is rögzítettek. Szeretnénk emlékeztetni arra, hogy a horthysta Magyarország, Adolf Hitler legközelebbi szövetségese aktív szerepet vállalt Csehszlovákia felosztásában és a Jugoszlávia elleni hitleri agresszióban, és 1941. június 27-én aktívan csatlakozott a náci Németország Szovjetunió elleni támadásához, a megszállt területeken pedig tömeges bűncselekményeket követett el a békés civilek, valamint szovjet hadifoglyok ellen.

A Vörös Hadsereg megmentette Európa népeit a »barna pestistől«, békét és szabadságot hozva el nekik. Manapság egyes államok arra vágynak, hogy eltorzítsák ezt a tényt, és elhallgassák hazánk kulcsszerepét a fasizmus fölötti győzelemben, elmossák az egyes fővárosok történelmi felelősségeit a háborús időszak bűneiért, és tisztára mossák a náci csatlósok rezsimjeit.”

Szovjet hősi emlékmű

Már három héttel a Budai Vár bevétele előtt, 1945. január 22-én határozat született arról, hogy az elesett orosz katonáknak emlékművet kell állítani a Szabadság téren. Épüléséről a Népszava írt elsőként március 17-én: „Márványban és gránitban hirdeti azt az erőt és szilárdságot, amellyel az orosz katona márványnál és gránitnál keményebben védte meg a szabad népek elnyomóival szemben az emberiség ügyét.” El is távolították a térről az addig ott álló szobrokat: a Trianonban elveszített területeket jelképező négy szobrot, valamint az ereklyés országzászlót. Utóbbi anyaga valószínűleg belekerült a szovjet emlékműbe. A 15 méter magas új emlékművön szovjet katonák ábrázolása és több fővárosi épület, mint a Parlament, látható, továbbá tíz táblán olvashatók az áldozatok nevei. Felirata így szól: „Dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek”.

Területi követelések

Terjedelmi okok miatt most ne merüljünk el annak fejtegetésében, hogy Magyarország milyen geopolitikai és egyéb okokból lépett be a háborúba, és miért Hitler oldalán. Abba se, hogy a hazánkat felszabadító Sztálin miért kötött paktumot Hitlerrel még a háború előtt, amelyben felosztották egymás között Lengyelországot, és a Szovjetunió engedélyt kapott a balti államok megszállására.

Kétségtelen tény azonban a nyilatkozatból, hogy Magyarország részt vett Csehszlovákia és Jugoszlávia feldarabolásában. Mégis fűzzünk ehhez két megjegyzést.

Hazánk húsz évvel korábban területei kétharmada mellett elveszített három és fél millió magyar embert, ebből fakadóan Jugoszláviával és Csehszlovákiával szemben jogos területi követeléseket fogalmaztunk meg, és a visszatért területek lakossága túlnyomó többségében magyar volt. A Vörös Hadsereg által megszállt területekről – Lembergtől Varsón vagy Budapesten át Berlinig – azonban már egyáltalán nem mondható el, hogy orosz többségű lett volna valaha is.

A Szovjetunió 1945-ben kettészelte Németországot, ismét darabjaira szaggatta Magyarországot, de Kárpátalját sem adta vissza Csehszlovákiának (a két világháború között oda tartozott), ha­nem magához csatolta.

Azt sem lehet letagadni, hogy hazánk részt vett a Szovjetunió megtámadásában, valamint átengedte a német hadsereget Magyarországon, hogy aztán lerohanják Jugoszláviát. Sajnos az is tény, hogy katonáink több helyen is kegyetlenkedtek a civilekkel szemben. Ennek egyik példája a „délvidéki hideg napok”, amikor a visszacsatolt területeken a helyi szerb és zsidó lakossággal szemben követett el vérengzést a honvédség egy része.

Azonban tegyük hozzá az igazság kedvéért, hogy a „horthysta Magyarországon” még a háború alatt a felelősöket hadbíróság elé állították és elítélték, továbbá Áder János köztársasági elnök néhány esztendővel ezelőtt nyilvánosan bocsánatot kért az említettekért Szerbiától.

„Dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek!” Fotó: Kállai Márton

Jóvátehetetlen bűnök

A magyar hadsereg nem volt bűntelen a II. világháborúban, de azért mégiscsak furcsa az oroszoktól szemrehányást kapni ezért. A Marija Zaharova által említett 80 ezer vörös katona halála mellett vegyünk számba más adatokat is, és vizsgáljuk meg, milyen volt a Szovjetunió által elhozott béke és szabadság.

A Szovjetunió serege 1944 őszétől végigpusztította és rabolta Magyarországot a keleti határtól a nyugati határig. A harcoknak több tízezer magyar katonai halottja volt, és hozzávetőleg százezer civil esett áldozatul a „felszabadításnak”. Odaveszett a nemzeti vagyon 40 százaléka, amelyért negyedrészt a menekülő nyilasok és németek a felelősek, háromnegyedéért viszont az orosz hadsereg.

Ám hiába harcolta ki a győzelmet egy-egy városban a Vörös Hadsereg, az erőszak ezután is tombolt. A kutatók szerint legalább félmillióra(!) tehető azon nők száma, akiket megerőszakoltak a szovjet katonák, begyógyíthatatlan sebeket okozva ezzel társadalmunknak.

A bevonuló sereg tagjainak a főparancsnokság Budapest elfoglalása után háromnapos szabad rablást engedélyezett. Művészettörténészek és pénzügyi szakértők segítségével egy teljes alakulat járta végig a főváros legfontosabb intézeteit, és a készpénztől kezdve a műkincseken át minden mozdíthatót magával vitt. A fosztogatás engedélyezésének másik formája az volt, hogy a szovjet katonák számára lehetővé tették, hogy 10 kilogrammos csomagokat küldjenek haza.

A polgári lakosság bántalmazása, a fosztogatás után következtek a koncepciós perek, deportálások, munkatáborok és kivégzések. Kilencszázezer és egymillió fő közé tehető összesen a málenkij robotra vagy a gulágra elhurcolt magyarok száma.

Felszabadítás volt vagy megszállás?

Érdemes szemügyre venni Sztálintól egy 1944-es idézetet: „Ez a háború nem olyan, mint a korábbiak voltak. Az elfoglalt területekre a győztes most a saját társadalmi rendjét is rá fogja kényszeríteni. Mindenki a saját társadalmi rendjét vezeti be minde­nütt, ameddig csak seregei eljutnak!”

A hódító elárulta valódi szándékát. Természetesen az üldözöttek számára felszabadulást jelentett a Vörös Hadsereg bevonulása, de az oroszok jelenléte aztán ugyanúgy megszállást jelentett nekik is. Ráadásul ne feledkezzünk meg azokról a magyar zsidókról, akiknek ekkor kobozták el a vagyonát, vagy azokról, akik alighogy hazatértek Auschwitzból, már vitték őket a gulágra.

A fenti tények ismeretében egyértelmű, hogy a Szovjetunió 1944–45-ben megszállta Magyarországot, és jóvátehetetlen károkat okozott több tekintetben. Ezen az sem szépít, ha mellé helyezzük a magyar katonák által elkövetett II. világháborús bűnöket. Különösen, hogy az összehasonlításból nem kérdés, ki jön ki rosszabbul.

Ezek is érdekelhetnek