Tirana: főváros a falakon túl

Évtizedekig foglalkoztatta az embereket a kérdés: vajon mi lehet a fal mögött. Azt persze mindenki tudta, hogy az ország neve Albánia, de hogy mit rejt ez a név, milyenek az emberek, az utcák, milyen ott az élet, arról csak keveseknek volt fogalmuk.
Tirana központjában, a hatalmas Szkander bég téren, a diktatúrákhoz szokott szem könnyen felismeri az elmaradhatatlan kellékeket: a monumentális méreteket, az indokolatlanul soksávos utakat, a rögtön hét részből álló szökőkutat, amik közül csak egyetlen rész működik. A Történeti Múzeum mellett hatalmas emelvény lépcsőkkel, bokrokkal, ám a lépcsők nem vezetnek sehova, az emelvény üres. Enver Hodzsa szobra állt itt egészen 1991-ig, amíg a tömeg le nem döntötte. De az élet él és élni akar: az egyetlen működő szökőkút hosszúkás medencéjében gyerekek pancsolnak, pólóstól-nadrágostól ugrálnak a vízbe, spriccelnek, prüszkölnek, alámerülnek a nem éppen tiszta vízben és ügyet sem vetnek a körülöttük zajló forgalomra. Enver Hodzsa egykori óriásszobrának lépcsői alatt pedig gyerekekkel teli kisvonat jár körbe-körbe, mellette több tucat quad, különböző színben és méretben, amit néhány percnyi kocsikázásra ki lehet bérelni. A túlélés, az egészséges élni akarás előbb-utóbb győz az őrület felett.
Bár lassan elindul a turisták folyama – áradatról korai lenne beszélni -, a helyiek még nem szoktak hozzá a messziről érkezettekhez. Az agyondédelgetett nagyvárosokkal szemben itt még respektje van a látogatónak. Az utcán sétálva felismerik bennünk az idegent: kedvesen mosolyognak, integetnek és az utcai kazettaárus a kedvünkért új zenét tesz a magnóba.
Tirana az árusok városa: árulják a portékájukat kitámasztott bicikliről, felállított kartondobozról és nyitott bőröndből, sörösládáról vagy egyszerűen a járdára leterített sátorvászonról. Vehetünk órát, cipőpasztát és borotvaecsetet, használt és új cipőt – több száz párat ömlesztve -, zacskós festéket, pillanatragasztót, rojtos szélű, színehagyott könyveket és cigarettát – ezt szálanként is. De van az utcán öngyújtó-utántöltés, járdára kitett szobamérleg - itt néhány lekért megméredzkedhetünk - vagy vehetünk pár pohárnyit a zsákocskába töltött, feketehéjú szotyiból. Alacsony sámliról egy bácsi telt csövű sült kukoricát árul, szorgalmasan fújja a fal tövébe letett tepsi parazsát, hogy jobban átsüljenek a szemek. Az apró, félig nyitott kis kioszkokban frissen sült „byrek”, sajttal töltve, omlósan. Lépten-nyomon borbélyüzletek: a „berberek” komolyan, elmélyülten borotválják a kuncsaftokat, némely üzlet olyan aprócska, hogy az egyetlen szék mellé már csak nehezen fér be a mester.
Tirana ébredezik, Csipkerózsikaként dörzsöli a szemét és próbálja behozni az elvesztegetett éveket: épít, modernizál és színesre festi a szürke, lerobbant épületeket. De a kerítések csak félkészek, az utcán hatalmas gaz nő és a kis folyó úgy bűzlik, mint valami hatalmas nyitott csatorna. Mintha senkié nem volna ez a város. Ám a fáradt és tompa nemtörődömség mellett ott van a nyüzsgés is: a Regency Casino parkjában esténként karneváli hangulat és forgatag támad, még hétköznap is. A járdákon pedig hömpölyög a tömeg, mintha egész nap csak erre vártak volna. Mindenkinek sürgős dolga van, hiszen a múlt és a jövő között mégiscsak a most az egyetlen igazi valóság.