MAGYARORSZÁG villamosenergia-ellátásának 35 százaléka atomenergiából származik. Ez tény. Mint ahogy az is, hogy az energia forrására, a fűtőelemek tárolására az egész világon keresik a biztonságos megoldást, újrahasznosításukra van példa.

Valahová tenni kell

Mivel a nagy aktivitású anyagok tökéletesen biztonságos tárolási technológiáját még sehol a világon nem ismerik, az atomerőművek kiégett fűtőelemeit – évekig tartó vizes hűtést követően – ideiglenes tárolókban tartják. Pakson az úgynevezett kiégett kazetták átmeneti tárolójában pihennek a már használaton kívüli fűtőelemek – a jelenlegi tervek szerint még 50 évig. A kiégett fűtőelemeket a XX. század végén még kiszállítottak Magyarországról, oda, ahonnan érkeztek, vagyis a Szovjetunióba, majd Oroszországba. Leginkább vasúton, mert szállításuk így a legbiztonságosabb. Az első atomvonat 1989-ben indult el Paksról. Azért csak ekkor, mert a kiégett fűtőelemek a bennük zajló radioaktív folyamatok miatt még sokáig hőt termelnek, azért azokat úgynevezett pihentető medencékben kell hűteni, ez pedig évekig tartó folyamat, és anno a szovjet vezetés is többször módosította a visszaszállítás feltételeit. A kiégett paksi fűtőelemek Cseljabinszk város Majak nevű üzemébe kerültek. Körülbelül 300 tonna. Az utolsó atomvonat 1998-ban indult, (az évek során összesen 2331 kiégett kazettát szállított ki), 2002-ben pedig az orosz legfelsőbb bíróság döntést hozott: a még fel nem dolgozott fűtőelemeket vissza kell szállítani. Azaz, kellene, mert a magyarok kilobbizták, hogy maradjon ott, ahol van. Újabb kiszállításokról azonban nem lehetett szó.

A fűtőelemekkel azért is kezdeni kell valamit, mert ezek az anyagok mindaddig sugároznak, amíg az anyagot alkotó atomok el nem bomlanak. Az atomerőművek is az átalakulásból származó energiát „csípik el” a fűtőelemekből, mi, fogyasztók pedig az így keletkező hő révén termelt villamos energiát használjuk fel. A helyzetet az bonyolítja, hogy ez az átalakulás éppen az atomerőművek számára oly’ kedves urán esetében erős radioaktív sugárzással jár, ami a szervezetbe jutva a sejteket roncsolja, el is pusztíthatja azokat. Hatására rák alakulhat ki, akár öröklődően is. A radioaktív anyag a levegővel, vízzel, kiülepedett porral is a szervezetünkbe kerülhet. Az 1986-os csernobili atomerőmű-katasztrófát követően például a növényekre hullott radioaktív jódizotóp az ember szervezetébe került, és ahol az élelmiszer jódszegény volt, ott a pajzsmirigybe épülve rákot okozhatott. S hogy miként tudjuk kivédeni a sugárzás által okozott káros hatást? Egyrészt elkerüljük a radioaktív anyagokat, az energiájukat már jórészt leadott, használaton kívüli atomerőművi fűtőelemekből pedig, amit lehet, újrahasznosítjuk, a maradékot pedig eldugjuk, elszigeteljük a környezettől.

HONI ÉS KÜLHONI LEHETŐSÉGEK

A nagy radioaktivitású fűtőelemek hasznosíthatatlan részeit az eddigi kutatási elképzelések többsége szerint véglegesen földfelszín alatti tárolókban helyeznék el szerte a világon, ráadásul az országok általában kötelezik magukat, hogy határaikon belül. Azt még nem tudni, hol van az a hely és tárolókörnyezet, amelyik akár több százezer évig biztonságos, amíg a sugárzó anyagok el nem bomlanak; vagy amelyikről kijelenthető, hogy évszázezredek múltán sem fog érintkezni az élővilággal és vízzel. A világ több országában számtalan kísérlet folyik erre vonatkozóan. A skandinávok például a gránitra esküsznek, a belgák az agyagra, a németek a sóra. Általában arra, ami helyben van és olcsó. Mindegyik megoldásnak vannak előnyei és hátrányai. Finnországban szintén intenzívek a kutatások az atomhulladék végleges elhelyezésére. Elsősorban a biztonságos őrzésre nem találnak megoldást. A nagy radioaktivitású hulladékok elhelyezéséhez talán a svédek állnak a legközelebb. A fő problémát a tárolóedényeknek megalkotása jelenti. Két évvel ezelőtt már úgy érezhették, hogy a megoldás kapujában járnak, ám a minden szempontot mérlegelő svéd bíróság végül nem találta alkalmasnak a technológiát a jelenleg 11 ezer tonnányi felhalmozott nagy radioaktivitású hulladékuk végleges tárolására.

Ám ha az ember szabályt alkotott arról, hogy a nagy radioaktivitású hulladékát az ország határain belül helyezi el, hozhat szabályt arról is, hogy azokon kívülre kerülhet. Másfél évtizeddel ezelőtt megoldási lehetőségként például sokat emlegették a világ végén, de legalábbis Szibéria közepén fekvő oroszországi Krasznojarszkot. Nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy a lerakóhelyet 2020-ra olyan állapotba hozzák, ami alkalmas például a Magyarországról származó nagy radioaktivitású hulladék elhelyezésére. A tervből azonban nem lett semmi. Időközben ugyanis az oroszok is meggondolták magukat: tulajdonképpen miért is kellene nekik befogadni más szemetét.

Magyarországon az elképzelések szerint a keletkezett nagy radioaktivitású anyagot a Mecsek gyomrában helyeznék el, a tároló szája pedig Bodán lenne, az ottani nagy szilárdságú, tömör agyag jótékony takarásában. A bodai kutatások azonban egyhelyben topognak, az erre szánt összeget nagyrészt a bátaapáti kis és közepes radioaktivitású tárolóhely kiépítésére fordították. Újabb elképzelések szerint a már meglévő, ám felhagyott mecseki uránbánya járataiban kellene kutatóállomást létesíteni, hogy a hely alkalmassága vagy alkalmatlansága egyértelművé váljon. Az üzembe helyezés dátumát eredetileg 2047-re tűzték ki, azóta 20 évvel meghosszabbítottak.

Látszik tehát, hogy elképzelésekben – hová is kerüljenek a kiégett fűtőelemek – nem volt, nincs is hiány. Olyan ötlet is született már, hogy mélyen, a tenger feneke alatt kellene tárolókat kialakítani, lehetőleg olyan helyen, ahol a földkéreg lemezei találkoznak, egymás alá buknak, a nagy radioaktivitású anyagok pedig így egyre mélyebbre kerülnek, míg végül feloldódnak a jótékony magmában. Vagy még jobb, ha kilőjük őket a világűrbe… Ezek az elképzelések természetesen képtelenségek, hiszen a víz nyomása alatt dolgozni szinte lehetetlen, az űrkilövés pedig költséges és kockázatos. Ismét más elképzelés szerint a déli jégsapkába kellene elhelyezni a kiégett fűtőelemeket, amelynek a hője megolvasztaná maga körül a jeget, miáltal az egyre mélyebbre süllyedne. Az olvasó bizonyára kitalálta, hogy a klímaváltozások korában ez az abszurd megoldások világába tartozik.

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.