Virágból készülő finomságok: olaj, lekvár, tea

A rózsa tagadhatatlanul Földünk egyik legnépszerűbb virága, melyet év­ezredek óta ültetünk szépségéért és sokoldalú felhasználhatóságáért. Nem csoda, hogy a rózsakertészet ma már a gazdálkodás külön ágát képezi, a virág pedig ipari alapanyaggá lett.

Ország-világBalogh Boglárka2020. 10. 29. csütörtök2020. 10. 29.

Fotó: SZELLO GABOR

Virágból készülő finomságok: olaj, lekvár, tea Fotó: SZELLO GABOR

Bunevácz László kaposvári agrármérnök és közgazdász felesége, Eta családi vállalkozás keretében, másodállásban készítik a Rózsasziget termékcsaládot. Étkezési célú, csaknem egyhektárnyi ültetvényük Szent­gáloskéren található, ahol há­­romezer tő rózsát termesztenek vegyszermentesen.

László világéletében imádta a rózsákat, évtizedek óta nevel bokrokat és magas törzsűeket egyaránt, ráadásul nem egyet maga szemzett. Amikor 2014-ben pályázati lehetőség adódott, amelynek segítségével mezőgazdasági vállalkozásba kezdhetett, a családjával komolyabban is belevágtak az ültetésbe.

– Olyasvalamivel szerettünk vol­na foglalkozni, ami ma is egyedi – mondja Eta. – A rózsatermesztés mindig is szerelem volt, ráadásul már a kezdetektől fogva szerettünk volna visszatérni a régi hagyományokhoz, így a szokásos vágott virág értékesítése helyett étkezés céljára telepítettük az ültetvényt.

Hatfajta rózsánk a színskála megannyi árnyalatában nő, többségük évente kétszer: tavasz végén, kora nyáron, illetve nyár végén virágzik. Ilyenkor szüretelünk, a hajnali órákban állunk neki a munkának, hiszen ekkor a legmagasabb a virág illóolaj-tartalma. Több­milliónyi szirmot dolgozunk fel évente.

Bár a mennyiség növekszik, a sikerességet az időjárás sokszor nagyban befolyásolja. Sajnos az idén kifejezetten kedvezőtlenek voltak a körülmények, a késő tavaszi fagyok, a túl hosszan elnyúló aszályos időszakok, majd az özönvízszerű esőzések nem kedveztek a növényeknek. A minőség megőrzése érdekében a leszedett virágokat azonnal feldolgozzuk.

A rózsa­teához száraz, sötét helyen szárítjuk, míg a többi termék előállításához szánt szirmot a főzést követően üvegekbe töltjük, száraz dunsztba tesszük, ami garantálja a tartósságukat.

A rózsaolajban több mint kétszáz hatóanyag található. Javasolják női problémákra, nyugtatja a gyomrot, az emésztőrendszert, kiváló béltisztító. Ismert gyulladáscsökkentő, antibakteriális, sejtregeneráló hatása is.

Eta és László legelőször rózsaszörpöt és -lekvárt készítettek, de gondolkodtak a rózsavíz előállításán is. Mindemellett termékpalettájukon megtalálható a rózsasziromkompót, a rózsatea és a rózsacukor is. Alapkoncepció, hogy a termékeiket adalékanyag, színezék és mesterséges tartósítószer hozzáadása nélkül készítik.

Próbakóstolások során születik meg a sajátságos ízvilág... Fotó: Szellő Gábor

Amikor egy új termék gondolata felmerül, utánanéznek a korabeli recepteknek és tesztfőzéseket végeznek. Próbakóstolások során születik meg a sajátságos ízvilág, aminek alapján aztán elkészítik az értékesítésre szánt portékákat is.

Egyik legnépszerűbb termékük a rózsalekvár, melynek titka, hogy rengeteg rózsasziromból főzik, ehhez kerül még víz, cukor, kevés alma és citrom is. A lekvár íze egyedi, csakis a rózsára jellemző, semmi másra nem hasonlít.

– A rózsacukor az egyedüli termékünk, amit hideg eljárással készítünk, cukor és rózsaszirom keveréke. Gyönyörűen lehet díszíteni vele: a benne lévő apró sziromdarabkák visszanyerik eredeti élénk színüket, amint kicsit nedvesebb közegbe kerülnek, mint például a tejszínhab vagy kapucsínó teteje.

A vásárlók leginkább a rózsavizet viszik, ami a szirmok desztillálásával előállított, az illóolajat is tartalmazó, teljes értékű párlat. Etáék sokakkal ellentétben a lepárlást követően a rózsaolajat benne hagyják a vízben, így az százszázalékos hidrolátum lesz, nem pedig a rózsaolaj előállítása során keletkező melléktermék.

Ezek is érdekelhetnek