Vízre várnak – Sivatag vagy korszerű vízgazdálkodás?

HUSZONKÉT ÉV ALATT kilenc országgyűlési, illetve kormányhatározat született a Homokhátság vízpótlásának ügyében. Se szeri, se száma a tanulmányoknak. Kézzelfogható változások azonban nincsenek. A téma egy kecskeméti konferencia révén került újból a fókuszba.

Ország-világBorzák Tibor2017. 12. 08. péntek2017. 12. 08.

Kép: Fülöpháza, 2009. augusztus 06. Gólyák eleséget keresnek a homokhátsági legelőn. Homokhátság, vizgazdálkodás. Fotó: Ujvári Sándor

Vízre várnak – Sivatag vagy korszerű vízgazdálkodás?
Fülöpháza, 2009. augusztus 06. Gólyák eleséget keresnek a homokhátsági legelőn. Homokhátság, vizgazdálkodás. Fotó: Ujvári Sándor

Sivatag vagy korszerű vízgazdálkodás? – ezzel a címmel rendezett tanácskozást Kecskeméten a Homokhátság jövőjéről a Duna–Tisza Közi Hátság Vízpótlásáért Egyesület a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával karöltve.

Keve Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának egyetemi tanársegéde ismertette a tényeket a homokhátsági vízhiányról. Az idők során elvégzett árvízmentesítés, folyószabályozás, vízrendezés, a mocsarak lecsapolása figyelembevételével most a jelenkor igényeire kell megtalálni a válaszokat.

Nem kizárólag vízgazdálkodási kérdésről van szó, mindazonáltal vízpótlás nélkül nem lehet átfogó megoldásra lelni.

Dr. Rakonczai János, a Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének egyetemi tanára húszéves kutatási tapasztalatai alapján kijelentette: 1975–1995 között évenként átlagosan 10-12%-kal esett kevesebb csapadék, tehát már a globális felmelegedés előtt tetten érhető volt a probléma.

Az elsivatagosodás a leglátványosabban a Duna–Tisza közén jelentkezik, amelynek okai az időjárás változásában, a réteg-, illetve a talajvíz kitermelésében és a vízrendezésben keresendők. A csökkenés visszafordíthatatlan.

A Homokhátság vízproblémájára a Duna–Tisza közi csatorna megépítése sem jelentene megoldást: három-négy kisebb csatornára lenne szükség.

A homokhátsági vízpótlás műszaki-technológiai lehetőségeiről Kolossváry Gábor, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főosztályvezetője számolt be. Alapcél a Homokhátság ökológiai és vízhiányos állapotának javítása, de ezzel összefüggésben a térség lakosságmegtartó-képességével, a természet- és környezetvédelemmel, a hagyományos tájgazdálkodás modernizációjával is foglalkozni kell. Olyan beavatkozások szükségesek, amelyek az ott élők helyben maradását segítik elő.

Dr. Iványos-Szabó András geológus, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság nyugalmazott igazgatója a vízháztartás és a természeti környezet változásainak összefüggéseit boncolgatta. A nemzeti park 82 ezer hektáros védett területén 12-15%-os értékpusztulás figyelhető meg, s az élőhelyek eltűnését illetően ez az arány még nagyobb. A talajvízszint csökkenése a Duna–Tisza közén duplája az országos átlagnak. Sokan az erdősítést okolják a térség szárazabbá válásáért, holott az következménye a negatív irányú folyamatoknak.

A geológus személyes véleményének is hangot adott: nem tapasztalja, hogy nagy sebességgel haladnának a munkálatok a kritikus területeken, éppen ezért a jövőt illetően sem derűlátó.

Ezek is érdekelhetnek