Válságkrónika 4.

Csütörtök, a kamatvágás napja. A néhány hónapja még oly hatásos jegybanki eszköz gyorsan veszít hatékonyságából. Ha az alapkamat csökken, csökkennek a betéti- és hitelkamatok is, olcsóbbak lesznek tehát a kölcsönök és egyre kevésbé lesz érdemes bankbetétekben tartani a pénzt és irány a tőzsde. A közgazdasági alapvetések szezonja azonban elmúlt. Mikor Amerikában hulló kőként zuhantak a részvényárak, nap-nap után erősödött a dollár. Kevés kamatot fizettek, de a fél világ úgy gondolta: amerikai állampapírokban legalább biztonságban van a pénze. Napjainkban a biztonságnál vonzóbb jelző aligha van a pénzpiacokon. Az Európai Központi Bank 0,5%-ot, az angol jegybank 1,5%-ot és a svájciak is 0,5%-ot vágtak. Máskor ettől megugrottak a tőzsdék. Ma csupán a zuhanás lassul kicsit. Hogy mégis napos oldalra kívánkozik a hír, az a svájci frankban eladósodottak miatt van. A zürichi döntés olcsóbbá teszi a törlesztő részleteket. Most már csak a forintra kell vigyázni, de nagyon.

Simor András, a jegybank elnöke a pénzügyi válság kommunikációjának legérdekesebb szereplője. Ha ő megszólal, arra odafigyelnek Európa befektetői. Ma egy 600 milliárdos banki mentőcsomagot jelentett be. Az állam nem szavazó, elsőbbségi részvényeket vásárol a legnagyobb magyar bankokból. Több szempontból is érdekes ez a hír. Először is, az OTP-n kívül ma még nem világos: milyen más magyar bank jöhet szóba. Talán az FHB? Csányi Sándor mindez idáig nem győzte nyugtatni a betéteseket és a részvényeseket, hogy a legnagyobb lakossági bank minden nyomást kibír, és ütésállóbb, mint a gránit. Tegnap meg azt tudtuk meg, hogy a Morgan Stanley szerint akár veszteségbe is fordulhat az OTP, a tengerentúlon attól sem lepődnének meg túlságosan, ha 600 forintig esne az ára. Ma meg az MNB szeretne sürgősen vásárolni. Lám-lám, a pénzügyi hírek sem élnek addig, mint a csodák – még három napig sem.

Naponta sok ezer közgazdász jósolgat a világgazdaság jövőjéről a teljes érdektelenség közepette. Ám ha Nouriel Roubini professzor megszólal, inkontinencia problémákkal küzdenek négy kontinens tőzsdéi. Ő talán az egyetlen, aki évek óta válsággal fenyeget, és minden pont úgy történt, ahogy ígérte. Ma azt írta blogjában: „Az elmúlt években a világgazdaság motorját két tényező jelentette. Az amerikai fogyasztás és a kínai termelés. Az amerikaiak évtizedek óta többet költenek, mint a jövedelmük és az USA hihetetlen fizetési mérleg hiányt halmozott fel. Eközben Kína óriási többletet mutatott. Most minden megfordult. Amerika takarékoskodni fog és visszaesőben a kínai termelés. Az egész világgazdaság összeroppanhat.” Adná az ég, hogy végre tévedésen kapjuk ezt a 21. századi Cassandrát.