Két óra várakozás két percért. Csaknem 180 kerékpáros haladt el nagy sebességgel a kereszteződésben kialakított kanyarban. Sokan alig láttak valamit
a versenyzőkből, de az élmény mégis megérte. A tömegben ott volt a réti farkas és a nyúl, a betyár és a polgármester, a 800 lufit felfújó asztalos és rengeteg magyar zászló is.
Létezik három szabolcsi település, amelyek hetven éve nem Szabolcshoz tartoznak. A Tisza jobb partján fekvő Kenézlő, Viss és Zalkod az ország közigazgatási rendszerének átalakításakor, a múlt század ötvenes éveinek elején került át Borsod-Abaúj-Zemplénhez, de az ott élők közül sokan a mai napig vágyakozva tekintenek át a bal partra. Oda azonban nyolcvan éve csak komppal juthatnak át, s természetesen csupán nappal, de akkor se mindig.
Tekinthetjük-e hazánk külföldiek által második leglátogatottabb települését, Hévíz városát az orosz–ukrán háború egyik gazdasági károsultjának? Közvetve és némi túlzással, igen. De Isten mentsen máris temetni a térséget, hiszen ameddig a világhírű tőzegtóban megcsillan az ólomezüst víztükör, addig, legalábbis a szorgos hévízieknek, lesz mit a tejbe aprítaniuk.
Egy nyugodt helyet akartak, ahol elbújhatnak a világ zajától, és élvezhetik a természet közelségét. A Hetei család nem tervezett gazdaságot, ám 2016-ban belevágtak abba a programba, hogy tiszta,
természetes élelmet fogyasszanak. Egy álmuk vált valóra, amikor megvásárolták az első skót-felföldi marhát.
„Látlak-e még fecskemadár, lesz-e tavasz, lesz-e még nyár?
Ha én akkor már nem élek, azért nálunk rakjál fészket.”
(Idézet az Eresz alatt fecskefészek című magyar nótából.)
Több mint két hónapja kezdődött az ukrán–orosz háború, és több mint két hónapja nyitotta meg kapuit a menekültek előtt a máriapócsi Hungarikum vendégház, átrajzolva a Kovács család mindennapjait és – egyre inkább úgy tűnik – már korántsem gondtalan jövőjét is.
Volt „Szabolcs megye oltalma”, „végváriak pallosa”, „török fejek veszejtője”, de mára csupán egy-két kisebb halom, beomlott pince, apró cserépdarabok maradtak Nagykálló egykor híres várából. A szabolcsi város azonban mindmáig őrzi az 1570 táján épült, s 1708-ban lerombolt erődítmény emlékét.
Az Országos Széchényi Könyvtár több mint két évszázada a magyar kultúra őrzője, szellemi központja, egy évben átlagosan harmincötezer kötettel gyarapszik az intézmény. A kódextöredékektől egészen a digitális tartalmakig gyűjt, őriz, feldolgoz mindent, ami Magyarországon és külhonban keletkezik, és magyar szerző írja, magyar nyelvű vagy a magyarságra vonatkozik. A pincétől a padlásig bejártuk a nemzet könyvtárát a Budai Várban.
Apácazárdában nevelkedett, zománcgyárban dolgozott, politikai dalokat énekelt. Felsorolni is hosszú lenne, hány alkotóműfajban tette próbára a tehetségét. Legnagyobb szenvedélye a hangszerkészítés és -restaurálás, amit világszínvonalon művel. Ceaușescu rezsimjében elfogyott körülötte
a levegő, jobbnak látta, ha önként lemond a román állampolgárságáról, és nyugatra távozik. Márkus-Barbarossa János Bécsben csinált karriert,
de ma már Kolozsváron is van műhelye.
Rekordnagyságú felvásárlási árakkal köszönt be Erdélybe a tavaszi bárányszezon. Nagy az érdeklődés a közel-keleti bárányexportra, ami példátlan módon felverte a belföldi bárányhúsárakat. Az ismét erőre kapó erdélyi juhászat jól járhat, habár a gazdák súlyos munkaerőhiányra panaszkodnak. Székelyföldi juhosgazdáknál jártunk.
