Az elsők között zárta be kapuit szeptembertől a Csokonyavisontai Gyógy- és Strandfürdő. A nyaralótelepen körbejárva azonban reménykedő emberekkel találkozunk, akik rendületlenül bíznak abban, hogy a bezárás csak ideiglenes, és lesz még itt vidám fürdőélet.
Kilencvenéves a Debreceni Fotóklub, amelynek alapítása a később Brazíliában letelepedő fotósként nemzetközi elismertséget szerzett Aszmann Ferenc nevéhez fűződik. Akkoriban, 1931-ben vajon kik tehették meg, hogy kamerájuk legyen, kik fényképeztek egykor, s ki fényképez ma alkotóköri érdeklődéssel, miközben a mobiltelefonok révén a képalkotás ma már mindenki számára elérhető?
Alig telt el 200 év azóta, hogy Fazekas Mihály megírta egy szóbeli regére alapozva a mindenki által ismert és kedvelt Lúdas Matyi elbeszélő költeményét. Aki a múlt héten ellátogatott Kiskunfélegyháza főterére és főutcájára, a XXIII. Libafesztiválra, az a rengeteg sátor között bizony sok száz méteren olyan vastagságú platánok alatt hűsölhetett, mint amilyeneket Döbrögi uram ölelgetett a híres történetben.
Már majd’ két éve bárki helyet foglalhat „Isten tenyerén”, ha van benne elég kurázsi, hogy felkaptasson az Országos Kéktúra útvonalán található, tenyeret formázó kilátóteraszhoz. De hogy került az oda? Ki álmodta meg? A Felsőtoldról és Hollókőről egyaránt megközelíthető, fából készült, rejtélyes alkotás titkát az alatta meghúzódó Farkaskútvölgyben találtuk meg.
A hírekkel ellentétben nem száradt ki a Velencei-tó. Sőt, köszöni, jól van. És mutatós is. Mert a következő sajtóhírek terjedtek el a Velencei-tó állapotáról augusztus végén: „A kikötőben szárazra került csónakjaival pocsolyaszerű látványt mutat.” „Hol a kacsaúsztatóvá csökkenő vízszint, hol a haltetemek jelzik, valami nagyon nincs rendben.” „Nem segített a kevés csapadék, egy centit emelkedett a víz.” „Annyit ért az eső, mint halottnak a csók.” El is maradtak a fürdőzők, és ez sokak számára nagy érvágást jelentett.
A Balaton környéki szőlőhegyek beépítése visszafordíthatatlan folyamat, amely nem csak a bortermelés minőségét veszélyezteti – véli dr. Laposa József tájépítész, borász. Az „Év Balatoni Háza” pécselyi rendezvényén tartott előadásában arra is kitért, már csak nagyon erős jogi szabályozással és ellenőrzéssel lehetne a hagyományos szőlőhegyeket megmenteni az utókornak.
Száz éve város Salgótarján. Oly erős iparral bírt, hogy még Amerikában is jegyezték a vasmű részvényeit, s mi maradt belőle mára? A világ változásainak mérője a főtéren álló Karancs Szálló, amely jól jelképezi a hanyatlást. Évtizede üres már. Odatették. Ha omladozna is, elvinni már nem lehet. Mementó.
Ami a franciáknak meg az olaszoknak a Riviéra, az a szabolcsiaknak, beregieknek Ugornya. Az ottani Tisza-part selymes homokjával, árnyas fáival, s nem utolsósorban remek presszóival, éttermeivel, diszkóival évtizedekig vonzotta a pihenni, szórakozni vágyó embereket. Több mint félezer víkendház is épült a Tisza–Szamos árterében, egy-egy nyári hétvégén akár tízezer vendég is megfordult itt.
A méhlegelő – igazán remek név! Ez lenne e repülő csodabogarak csárdája, ahol „belegelhetik” kedvenc táplálékukat: a nektárt, a mézharmatot, a pollent és vizet. Naná, hogy csak kevesen tudják ezt
– a „városbéli puhányok, nyavalyások” közül szinte senki –, ezért aztán leginkább viccet fabrikálnak mindebből.
Minden szinten szinte minden – ez volt az egyik közismert szlogenje Budapest egyik legrégibb áruházának. Volt olyan is, hogy „Nincs karácsony Corvin nélkül” – ám úgy tűnik, hogy bizony még az idei karácsonyt is a Corvin nélkül fogjuk tölteni, ugyanis az egykor patinás, majd évtizedekre alumíniumborítással „bedobozolt” áruházat magában foglaló épülettömb felújítása csak 2023-ban fejeződik be.
