Bálazsineggel fojtották meg

Két kislány – egy tizenhárom éves és egy ötéves – szállt le a buszról a sashegypusztai bekötőútnál 2003. szeptember 22-e kora délutánján. Sashegypuszta Győr külterülete, valamikor uradalmi major volt.
A nagyobbik kislány iskolából érkezett, s hozta magával óvodás húgát is. Lassan bandukoltak, élvezték a ragyogó napsütést.
– Sziasztok! – mosolygott rájuk Tompa Eszter, amint elhaladt mellettük a kerékpárján.
Esztert mindenki ismerte Sashegypusztán. Igaz, hogy már csak az anyjához járt vissza a belvárosi albérletéből, de valamikor ő is itt lakott. Amúgy pedig pincérként dolgozott a közeli József Attila utca Kalapos nevezetű éttermében.
Ezen a hétfőn azonban szabadnapos volt. Ilyenkor általában kikerekezett a telepre, s kivitte az anyjának azt, amit a boltban vásárolt neki. Így tett most is, csak előbb még betért a nagymamájához – amúgy is útba esett –, s megebédelt nála.
Milyen jól néz ki! – gondolta magában a nagyobbik lány, amint Eszter hajtotta a kerékpárját előtte –, s igaza is volt. A huszonkét éves nő rövid farmernadrágot és pólót viselt, amely megmutatta az idomait.
Ekkor haladt el mellettük egy bordó színű, matt fényű autó.
Egy férfi ült benne, egyedül.
Nem a telepre való, állapították meg a lányok, hiszen akkor ismerték volna.  Amúgy nemigen csodálkoztak az idegen megjelenésén, Sashegypusztán hét cégnek is van telephelye.
Eszter már csaknem háromszáz méterrel a gyerekek előtt járt, amikor az autó utolérte. Megállt mellette, a férfi kiszállt a kocsijából – majd hamarosan visszaült és elhajtott.
Eszter viszont nem volt sehol.
– Talán megijedhetett, s beszaladt az erdőbe… – mondta a nagyobbik lány, amikor odaértek, ahol az autó megállt. A kerékpár eldőlt, az anyának vásárolt élelmiszer, Eszter övtáskája, a mobiltelefonja kiborulva, az árok partján.
Így gondolta ezt az a férfi is – szintén Sashegypusztára való –, aki ekkor állt meg mögöttük. Kerékpárral érkezett ő is a városból, s persze hogy segíteni akart. Bement a bozótosba, s kiabálta Eszter nevét.
Amíg ő a fák között keresgélt, visszaérkezett a bordó autó. Vezetője – aki most is egyedül ült a járműben – a gyerekekre mosolygott, s hátrafelé intett. Mit akart evvel mondani? Nem értették. De mindegy is, mert közben visszaérkezett a férfi is az erdőből – Eszter nélkül.
– Szóljunk az apukájának – javasolta a kisebbik lány.
– Ez jó ötlet – bólogatott a nagyobbik.
Eszter apja – valójában nevelőapja – pedig hamarosan megérkezett. Azonnal beszólt a rendőrségre, majd összeszedegette a kiborult élelmiszert, de még a lány elszakadt fél papucsát is, betette a kerékpár kosarába, hazatolta.
A rendőrök pedig hamarosan megérkeztek, megállapították, hogy itt alighanem emberrablás történt, s sötétedésig keresték Esztert – mindhiába.

Eszter holttestét másnap reggel hét óra körül találta meg egy kutyáját sétáltató nő a város másik felén, a Mosoni-Duna töltésén.
– Az orvos szakértő véleménye szerint alig két órával az elrablása után már halott volt – hallgatom Károlyi Zoltán alezredest, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályának vezetőjét, aki néhány fényképet is elém tesz. Ezeken látom, hogy Eszterrel brutálisan végeztek. Előbb összeverték – negyvenhárom külsérelmi nyomot találtak rajta –, majd a nyakát szorongatták, végül egy bálazsinórral megfojtották.
– Meg is erőszakolták? – adódik a kérdésem.
– Ezt egyértelműen nem lehetett megállapítani. Annyi bizonyos, hogy nem nyereségvágyból gyilkolták meg – mutatja a holttesten hagyott nyakláncot és gyűrűt.
A nyomozók elsősorban Eszter ismeretségi körében kezdték keresni a tettest. Az árnyék hamar a volt barátjára, Dávidra vetült – akivel négy évig élt együtt, s azon a tavaszon szakított vele a lány. Nem csoda, Dávid mániákusan féltékeny volt rá, néha órákig az étteremben ücsörgött, aztán érte ment, beszámoltatta – egyszóval elszívta Eszter elől a levegőt.
Dávid nehezen nyugodott bele a szakításba, ám hiába, Eszter döntése véglegesnek bizonyult. Annál is inkább, mert hamarosan új barátja akadt, Mihály. Több sem kellett Dávidnak, bosszút esküdött. Felfogadott két suhancot Sashegypusztáról, hogy verjék meg Mihályt, a kocsiját pedig törjék össze. Sikeres akció esetén ötvenezer forint üti a markukat, ígérte. A fiúk pedig bevállalták a balhét – ám nem cselekedtek. Egyszerűen féltek a következményektől.
A tettes azonban mégsem Dávid volt, alibije ugyanis megdönthetetlen. A két felbérelt legénynek úgyszintén. De nemcsak az alibijük volt rendben – a DNS-ük is…
Eszter ugyanis nem adta könynyen magát, gyilkosával dulakodott, testén idegen férfi maradványát találták.
Ha tehát nem Dávid és társai, akkor talán Mihály?
Nem, az ő alibije is rendben.
Esetleg valaki Sashegypusztáról? A nyomozók végigjárták a lakosokat, a cégeket, azokat, akik abban az időpontban arrafelé jártak. Nem találtak senkit.
Netalán Eszter munkatársai vagy a Kalapos vendégköre?
Egyikük sem.
Akit már hasonló bűncselekmény miatt elítéltek?
Senki, senki és senki.
A nyomozás megfeneklett.
A megyei rendőrfőkapitány ekkor kétmillió forintos díjat tűzött ki.
– Szeretnék bejelentést tenni – kopogtatott a rendőrségen egy középkorú hölgy.
S elmondta, hogy a bűncselekmény napján, néhány órával Eszter elrablása előtt a Sashegypusztához tartozó kavicsbányánál látott egy férfit, aki a környéken nézelődött. Mellette pedig egy bordó színű, matt fényű Volkswagen Passat. Még arra is emlékszik, hogy a rendszám B betűvel kezdődött.
A bejelentés sikerrel kecsegtetett, a nyomozók újult erővel láttak munkához – hogy aztán szembesüljenek a nyilvántartásokban uralkodó kuplerájjal: nem elég az, hogy a piros és a bordó szín keveredik bennük, ám számos gépkocsi már réges-rég nem annak a tulajdonában van, akinek a nevén szerepel.
Ám így is 1300 gépkocsit ellenőriztek az országban – a megyében még a nem B-vel kezdődő rendszámú Passatokat is – eredmény nélkül.
Az aktákat végül lezárták, ám a rejtélyes gyilkosság azóta sem hagyja nyugodni Károlyi Zoltán nyomozót. Leginkább az az ellentmondás izgatja, hogy miképpen kerülhetett Eszter a férfi autójába. Önszántából nyilvánvalóan csak ismerősnek szállt volna be – ám ez kizárható, hiszen a nyomok dulakodásra utalnak. Ám erőszakkal miképpen tudta egyetlen férfi a kocsiba tuszkolni? Netán elkábította? A nő testében nem találtak erre utaló szert. Esetleg a kislányok látták rosszul, s mégsem egyetlen ember ült az Eszter mellett megálló autóban?
Megannyi talány. Annyi viszont bizonyos, hogy a férfi fantomképe rendelkezésre áll, s a kétmillió forintos nyomravezető díjat sem vonták vissza.