Hogyan vitte a Duna Adonyig Gábort?

– Hajnalra itthon vagyok, anya – búcsúzott Kiss Gábor az egri Faiskola utca 12.-ben.
– Jól van, kisfiam, de vigyázz magadra. És tedd el a széldzsekidet is, meg ne fázz.
– Jó-jó – hagyta helyben a fiú, s a kabátot is a táskájába gyűrte –, de most már tényleg indulnom kell, fél hétkor vár Ricsi a Más klubnál.
– Azért csak vigyázz magadra – intette ismét Gábort az édesanyja, majd becsukta mögötte lakásuk ajtaját.

Maga sem tudta, örüljön-e, hogy megy a fia, vagy sem. De hát fiatal, tizenhét éves, most van itt az ideje, hogy szórakozzon. Egyébként is olyan otthonülős fajta, legfeljebb biliárdozni jár el néha. Koncerten utoljára három héttel korábban járt, akkor is a Más klubban, az Ossianon, s rendben hazaérkezett. Különben is, megérdemli, hogy mehessen, hiszen az egyik legjobb tanuló az angol tagozatos osztályban, most kapta az értesítést, hogy a város ösztöndíjasa lett. Minden esélye megvan arra, hogy felvegyék az orvosi egyetemre, ahová érettségi után szeretne járni.

Ah!, nem lesz semmi baj, hessegette el magától a sötét gondolatokat az édesanya.
Gábor azonban ezúttal nem érkezett haza a megbeszélt időpontban.
A szülők már reggel hívták a rendőrséget, ahol azonban türelemre intették őket.
– De a mi fiunk mindig időben hazaérkezik – jegyezték meg.
Délben már személyesen jelentek meg a városi rendőrkapitányságon, ahol végül felvették az adatokat.
Gábor pedig csak nem akart előkerülni. Sem aznap – 2000. november 12-én, vasárnap –, sem másnap, amikor már iskolába kellett volna mennie, sem a következő héten.
– Majd hazamegy, amikor éhes lesz – nyugtatgatták a szülőket a rendőrségen. – De ha akkor nem, karácsonyra mindenképpen.
– A mi fiunk nem olyan, hogy csak úgy eltűnjön – törölgette a szemét az édesanya.
Igaza volt, Gábor nem érkezett haza karácsonyra sem.

•

Fiatalember ballagott az Egertől tíz kilométerre fekvő Egerbakta főutcáján 2000 novemberének egyik hűvös hétfői reggelén széldzsekiben, ujján valamiféle felirattal, vállán hátizsákkal. Az egyik ház erkélyén asszony állt, s figyelte a fiút. Azonnal feltűnt neki a különös kettősség. Egyrészt a megnyerő arckifejezés, másrészt a fiú állapota. Járása bizonytalan volt, mintha másnapos lett volna. Vagy mint aki kábítószer hatása alatt áll.
Ekkor egy rendszám nélküli, világos színű Lada kombi közelített Eger felől. Alig haladt el a fiatalember mellett, megállt, kiszállt belőle egy hosszú hajú, katonai gyakorlóruhát viselő férfi.
– Mi van, te faszfej, hiába lógtál meg, mégis megtaláltunk!
A fiú nem válaszolt, s nem is ellenkezett, amikor a férfi betuszkolta a hátsó ülésre. Az autó pedig elindult a falu központja felé.

•

Ragyogóan sütött a nap 2001. május 23-án, a Duna hullámai szikráztak a napfényben. Szarvas Gábor hajós a szokásos napi rutinját végezte, a bójákat ellenőrizte.
– Hát az meg mi a csuda? – kérdezte csak úgy magától, az adonyi révhez közeledve. A víz fölé hajló füzesben a fahordalék között fára akadva valami furcsát látott. – Úristen! – kiáltott fel, amikor egészen közel navigálta magát a parthoz.

A Duna egy vízi hullát ringatott. A férfi nyúlt a telefonjáért, hogy értesítse a rendőrséget. Az pedig érkezett, ám a holttestet nem a helyszínen, hanem több mint három kilométerrel lejjebb vontatva emelte ki és vizsgáltatta meg a hatósági tanúk közreműködésével. A holttestről mindkét alkar hiányzott. Akárcsak a bőr egy része, sőt, több helyen a lágy részek is lefoszlottak.
– Kiss Gábor – vette a kezébe az egyik hatósági tanú a fiúnál talált diákigazolványt –, Eger, Szilágyi Erzsébet Gimnázium. Nem ő az a fiú, aki ősszel tűnt el?

•

– Ő az! – tette le az újságot az egerbaktai asszony. – Az a fiú Egerből – nézett a férjére. – Tudod, az, akit az ősszel láttam. Mindenképpen be kell mennem a rendőrségre, elmondanom, amit láttam. Szegény fiú – tette még hozzá. – Azóta is furdal a lelkiismeret, hogy akkor nem szóltam.

Az asszony tanúvallomását május 31-én jegyzőkönyvezték az egri városi rendőrkapitányságon.

•

Végül is mi történt Kiss Gáborral? Mindenki, aki ismerte a fiút, vagy akár csak hallott az eltűnéséről, ezt találgatta Egerben. Három változat lehetséges. Öngyilkos lett, baleset érte – vagy meggyilkolták.

A rendőrség az első variációt tartotta a legvalószínűbbnek. A város lakói a harmadikat. A rendőrség államigazgatási eljárás keretében vizsgálta az esetet – a polgárok kérték, hogy vizsgálják a bűncselekmény lehetőségét is. Több mint hétezren írták alá az ívet – élén a polgármesterrel. A rendőrség pedig elrendelte a nyomozást.

Az előírások szerint a gyilkosságot alapesetben annak a megyének a rendőr-főkapitánysága vizsgálja, ahol a holttestet megtalálják. Ettől ugyan bizonyos esetekben el lehet térni – ám erre most nem találtak okot.

Kiss Gábor vélelmezett gyilkosait tehát a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kereste. Az ottani nyomozók jártak Heves megyébe – vagy kérték fel egri kollégáikat egy-egy vizsgálatra.
Nem jutottak messzire.

Nem tudták például rekonstruálni az áldozat utolsó napját. Azt, hogy találkozott-e egyáltalán Gábor az osztálytársával, Richárddal, ahogy az édesanyjának említette? Kik voltak azok a fiúk, akikkel a klub közelében látták? Igaz-e az, hogy Gábor azon az éjjelen még Pestre akart jönni, hogy ismét meghallgassa az Ossiant? Volt-e kapcsolata a közeli Rózsa Károly utcában lakó kétes egzisztenciájú fiatalokkal?

S legfőképpen: hogyan került Gábor Egerbaktára – ha valóban őt látta az a bizonyos asszony az erkélyéről –, s kik tuszkolták a rendszám nélküli Lada kombiba?
Kérdések, amelyekre máig nem kaptunk megnyugtató válaszokat.

•

– Nem tudunk belenyugodni a nyomozás eredménytelenségébe – hallgatom az édesanyát az egri lakásukban. Az asszony magyar szakos tanárnő volt, ám a fiuk halála után leszázalékolták.

Gábor íróasztala ma is úgy található, ahogy azon az estén hagyta. A könyvei, a füzetei, az íróeszközei. A sarokban pedig a megnyerő tekintetű áldozat fényképe.
– Magánnyomozót fogadtunk – toldja meg a felesége szavait a fiú édesapja, Kiss Gyula –, ám az ő eszközei korlátozottak.
– Ha megtudnánk, mi történt a fiunkkal, az elviselhetőbbé tenné számunkra, ami egyébként elviselhetetlen – hajtja le a fejét az édesanya. – S talán nyugtatókon sem kellene élnünk, két-három havonta pedig pszichológus segítségét kérnünk.