Kiskapu iskolakerülőknek

Lusta napsütésben sütkérezik a hevesi Dankó utca. Néhányan a házuk előtt bámészkodnak, mások a kinti kútnál ráérősen vízre várnak. Hirtelen kiabálás töri meg a csendet, és harcias csapat indul a földúton a közeli iskola felé. Csatlakozunk hozzájuk.
– Megint meg akarták verni Lacikát! Aztán csodálkoznak, ha itthon marad! Minek vannak a felügyelők, ha nem azért, hogy szétválasszák őket? – dől a szó az anyából.
– Robi meg Józsi nekem akart jönni – böki ki a fiú, hogy miért szaladt haza az óraközi szünetben.
Feldúltan lépdel egy másik asszony is, neki meg a kislánya szökött meg a tanításról.
– Az első órán még benn voltam, aztán megtízóraiztam, sorakoztam, és akkor kezdték rá – meséli Cintia. Ijedtében a holmiját odahagyva rohant hazáig, mert egy lány megfenyegette: „Be ne gyere, mert meghalsz!”
– Rettegve jár be. Tegnap is azzal jött, hogy lökdösik, ütögetik – magyarázza feldúltan az anya, Suha Elvira.

A felháborodott szülők fölöttébb zajos csapata eléri az iskolát. Az épület falán tábla hirdeti, hogy elnyertek egy EU-s pályázatot a következő mottóval: „Értékünk az ember.” Mikor odaérünk, résnyire nyílik az ajtó, és az igazgatónő egy mozdulattal behúzza Lacikát meg a szüleit. Mire mi is beléphetnénk és megtudakolhatnánk, gyakori-e, hogy azért gyűlik az igazolatlan óra, mert a nebuló hazamenekül a tanításról, addigra az igazgatónő ellentmondást nem tűrően becsukja az ajtót. Úgy tűnik, a Benedek Elek Általános Iskolában nincs mese.

A délelőtt a csendes nézelődés jegyében csordogál tovább a Dankó utcában. A járdaszegélyen egy tizenhat éves kismama sütkérezik. Brigi a nyolcadik hónapban van, arcát a várandósok szégyellős mosolya színezi. A leányzó boltos akart lenni, de nyolcadikos korában teherbe esett, így aztán magántanuló lett. Nem ment be vizsgázni, meséli, de mégis átengedték. A kicsi apjával már nincsenek együtt, a fiú foghegyről ennyit közölt a terveiről: „Megy a gyerek az intézetbe, ha megszületik!”

A ráérős hevesiek közt hamarosan parázs vita kerekedik arról, vajon szükséges vagy szükségtelen rossz-e a tanulás.
– Megvan a nyolc osztály, de több nincs. Az iskolaigazgatóval volt a probléma. Bejött spiccesen, a tarkómra csapott. Én meg a székkel nekimentem, és puff. Utána addig ütöttem, amíg bírtam – meséli iskolázatlanságának históriáját a 26 éves Mihály. Mindez nyolcadikban történt, itt, Hevesen. Az eset után kirúgták, így Egerben fejezte be az általánost. – Nekem nem jött össze, de a fiammal én tanulok, őt kommandósnak akarnám. Azt kérdezte ugyanis a gyerek, hogy apa, a rendőröket ki tudja megverni? Mire azt feleltem neki, hogy a kommandósok. Na, azóta a fiú kommandós akar lenni – zárja rövidre a kérdést Mihály.

– Hiába szerzünk szakmát, úgysem megyünk vele semmire. A hátunkon van a C betű! – ebben egyetért a hevesi romák többsége. Egyikük sorolja szorgalmasan, milyen szakmákkal nem megy semmire évek óta: festő-mázoló, esztergályos, faipari megmunkáló bizonyítványa van, sőt a parkgondozóit is megszerezte. Egy idősebb férfi, aki Jenő bá néven mutatkozik be, és végzettségként az Élet Egyetemét jelöli meg, „tudományos alapossággal” fejtegeti, miért kárba veszett befektetés a romák iskoláztatása:
– Akkora itt az előítélet, hogy baltát akaszthat rá. Segédmunkásnak veszik fel legfeljebb az érettségizett cigány gyereket, akkor meg mi a fészkes fenének erőltetik ezt a továbbtanulást?! A született Paganinik meg Picassók elmennek lopni, mert máshova nem kellenek.

– Ugyan, itt lopni se lehet mit, mert már mindent elcsórtak – kontráznak néhányan. (Való igaz, aki próbált már kezet mosni a hevesi buszpályaudvaron, tanúsíthatja: a vízcsapnak és kilincsnek rég lába kélt.)
– Mit tudunk csinálni, csak a családi pótlék a megélhetésünk! – tárják szét kezüket sokan. Ezért is zavarta meg az élet szokásos menetét, hogy ezentúl a sok igazolatlan hiányzás miatt elvonhatják az iskoláztatási támogatást. Akadnak, akiket ez sem ráz meg…

– Vegyék el Bea után a családit, mi aztán nem bánjuk! Úgyse ad belőle az anyja a lánynak egy fillért se. Mindig azzal jön, ha elvette a fiam, akkor tartsa is el – legyint Petrikné Lólé Aranka. Hiába lakik ugyanis náluk Bea, a húszéves fia tizenhat éves élettársa, még az édesanyja veszi fel utána a családi pótlékot. Csakhogy azt a pénzt meg is tartja magának, és nem költi a lánya könyveire, tanszereire, így a tanköteles bakfis már tavaly kimaradt a suliból. Az idei tanévben még egyetlen órán sem jelent meg, így azok egyike lett, akiknek már összegyűlt az 50 óra igazolatlan mulasztása, tehát elúszhat miatta a családtámogatás. Bea bevallja, tavaly is csak két tankönyve volt, elvan ő már itthon.