Haverfelvétel pedig nincs

– Amint lehet, azonnal indulok – néz rám a hosszú hajú fiú, Szakály László. – Alig várom a májust.
– És te? – kérdezem a társát. – Neked mik a terveid?
– Megyek én is – néz maga elé elszánt arccal Horváth János.
– Mit fogtok csinálni Ausztriában?
– Azt még nem tudjuk pontosan. Talán újságot hordok ki vagy valami ilyesmit – így Szakály László.
– Nem volna érdemes inkább a szakmádban elhelyezkedni, asztalosként?
– Ahhoz nincs elég gyakorlatom.

Táplánszentkereszten, a Szombathely közeli falu szélén álldogálok, Lakosi Miklós asztalosműhelye előtt, és a mester két gyakornokát faggatom.
– Azt még csak megértem – csóválja a fejét a fiatalok elhatározásáról tudó, a harmincas éveiben járó mester –, hogy egy kész asztalos kihasználja a lehetőségeit és kimegy Ausztriába. De hogy nincs türelmük kivárni azt sem, amíg gyakorlott iparosok lesznek, azt már nem.
– Önnél mennyit keres egy asztalos?
– 80–120 ezer forintot.
– A határ túlsó oldalán?
– 1200–1500 eurót.
– Vagyis 300–400 ezer forintot – számolom át az összeget. – Nem gondolja, hogy önnek is emelnie kellene a béreken?
– Nem tudok versenyezni az osztrák fizetésekkel. Itt szinte mindenen hitel van – vezet körbe a műhelyében –, ezt kell először kifizetnem. Bárcsak a határ túloldalára tudnám tolni az egészet! – sóhajt fel.

Akár munkavállaló valaki, akár munkaadó, az bizonyos, hogy – némi túlzással élve – az osztrák határ közelében élők közül, aki csak teheti, számolja vissza a napokat, s várja az ausztriai lehetőségeket.
Az indokot nem kell hosszan kutatnom. A pénz az. A sok pénz. Legalábbis a nálunk megkereshetőnél sokkal több. Ahogy láttuk, a többszöröse.
Akárkit kérdeztem, mindenkit ez ösztönöz a továbblépésre.

Május elsején lesz hét éve, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, amelynek területén bármelyik tagország polgárai szabadon vállalkozhatnak és vállalhatnak munkát. Papíron. Mert Ausztria és Németország védte a munkaerőpiacot – amíg védhette. Néhány hét múlva azonban ez a két ország is kénytelen lesz kapitulálni, s immár korlátozás nélkül foglalhatjuk el a szabad helyeket.
Korlátozottan azonban már régóta vállalhat munkát magyar állampolgár Ausztriában. Van, aki naponta ingázik a határ közelében, van, aki az ország távolabbi részén keresi a boldogulását.

Léka – németül Lockenhaus – Kőszegtől tizenöt kilométerre fekvő, festői osztrák kisváros. A főtér fölső részén vendéglőt látok, ahová magyar munkavállalót keresve térek be. Szerencsém van, a kedves arcú felszolgálónőtől csupán azt kell németül kérdeznem, hogy beszél-e magyarul.
– Tizenhét éve dolgozom ebben a vendéglőben – kínál hellyel és a vendéglő specialitásával, a saját gyártmányú almalével Nemes Gabriella.

A magyar munkavállaló a kőszegi iskolában tanulta a vendéglátást és a németet. Amikor végzett, azonnal a határ felé vette az irányt, s három év múltán a Schlögl vendéglőben szolgálta ki a betérőket. Számítása bevált, huszonhat évesen már lakástulajdonos volt Kőszegen. Hatszáz schillinggel kezdte, ma ugyanennyit keres euróban, ami több mint 160 ezer forint, heti három nap munkáért. Vállalna többet is, ha a négyéves kislánya, Krisztina mellett megtehetné. Férje szintén Ausztriában dolgozik, szakácsként, így egyikük általában a kicsi mellett tud maradni.

– Nem hinném, hogy bárkit is a helyemre vennének – feleli kérdésemre, hogy május elsejétől nem nő-e meg a konkurenciája. – Brigitta, a tulajdonos most is folyamatosan hirdet a Vas Népében, kisegítőt keres, de nem talál. No, nem mintha nem volna jelentkező elég, hanem a nyelvtudás… Anélkül bizony mosogatónak is hiába jelentkezik bárki is. Meg aztán engem itt már szinte családtagnak tekintenek, teljes a bizalom irántam.
– És osztrák nem akadna, aki ugyanezt a munkát elvégezze? – kérdezek rá.
– Az osztrákok nem szeretnek dolgozni – vágja rá a pincérnő. – Illetve ez így nem pontos – árnyalja azonnal a szavait. – Ők, amikor ledolgozzák a nyolc órájukat, kiesik a kezükből a felmosórongy. A vasárnap pedig szentség számukra. Ez meg a vendéglátásban nem megy, itt nincs hétvége. Ha nagyobb csoport érkezik, telefonál Brigitta, hogy tudnék-e jönni.