Dagad a veresi kisgömböc

A Műcsarnoktól a veresegyházi főtérig fél óra sem kell az autónak. Amolyan megélhetési és menekülési útvonal ez. Rajta keresztül a főváros körüli települések reggelente beöntik, délutánonként pedig kiszippantják budapesti kenyérkeresőiket. A menekülés aszfaltcsíkja is persze, hiszen az utóbbi években több ezer család róla intett búcsút korábbi lakóhelyének, a magyar metropolisnak. A tömegesen elvándorlók az ország szívét odahagyva inkább Pest megye agglomerációjában, kevésbé lüktető véredények mentén lettek új honfoglalók.
Veresegyház seregestül szívta magába a letelepedni vágyókat. A gödöllői dombok karéjába fészkelt település tavaival és erdeivel oázisként csábította mindenekelőtt az ipartól megcsömörlötteket. Az 1960-as években mindössze 3 ezer lelket számláló község mára 15 ezer embernek otthont adó várossá duzzadt. Alvó jellegét viszont átörökítette az ezredfordulón. Lakóinak többsége kocsisort hömpölyögtetve, vonatot zsúfolva kel naponta útra a család megélhetésért. A célállomás többnyire Budapest.
Boross Zsuzsa viszont a szomszédos Szadáról érkezik Veresegyházra a korai órákban. Az egykori tanyasi lány ma a város művelődési és tájékoztatási mindenese. Az irodai számítógépén a közelmúltról őrzött, históriaértékű dokumentumainak párja sincs talán. Az asszony nem rejti egyébként véka alá, hogy egyike annak a több ezer embernek, akik feltétlen tisztelői Pásztor Béla ötödik évtizedbe átnyúló polgármesteri munkásságának.
Invitál is, szemrevételezzünk a település közintézményeiből annyit, amennyire csak az időnkből futja. Gyöngyszemként csillan már a munkahelyét jelentő kiindulópont, a főteret méretével és stílusával uraló Innovációs Központ. Falai között a kisebb és nagyobb közösségi terek hangversenynek, tudós tanácskozásnak vagy a sokasodó civil szervezetek fórumainak egyaránt helyszínül szolgálhatnak. Az épület előtt szökőkút, ami mozaikkirakáson járható körül. A benti és kinti részleteket félreismerhetetlen stílusjegyek ötvözik egésszé. Igen, Makovecz Imre gondolatiságáról árulkodnak a lenyomatok. Egész pontosan a zseni tervezőirodájáról, ahonnan 1989­ben Zsigmond Lászlót tanácsadó főépítésznek fogadta föl Pásztor.
Szép is minden, amit azóta a köz szolgálatára magasítottak Veresegyházon. Az országban bárhol zsinórmérték lehetne például a harminc tantermes, kupolás főépületének földszintjén uszodával, tornacsarnokkal épült általános iskola. A multimilliárdos Somodi Imre maradandó nyomai szintén fellelhetők. A városban húzta föl 1989-ben gyógyszergyárát, a Pharmavitot. Az üzem ma már a svájci Sanofil tulajdonában működik. A magyar mágnás nevéhez fűződik részben a Misszió névre keresztelt egészségügyi központ kialakítása is. Ő tette az intézmény élére az irányított betegellátást modellező, később országos szakpolitikussá avanzsáló Matejka Zsuzsát. Somodi is távozott később. Kivásárolta a részét a társtulajdonos veresi önkormányzat.
A tősgyökös helybéliek már csak törpe kisebbségként rezdülnek az utóbbi két évtized viharos átalakulására. A magukra maradók olyan öregek otthonában lakhatnak, amelyik kényeztető közeg a hajlott korúaknak. Kívül és belül egyaránt.
És épült még egyebek között 120 állami gondozottnak Gyermekliget… És mélyítettek termálkutat, amihez lett fürdő is…

*

Mindez hozadéka volt csupán a tömeges beköltözésnek! A részsikerekben elvitathatatlanul megjelent persze Pásztor szerepe. Tapasztalatai, képességei és egészségesen burjánzó kapcsolatai akkoriban is sokat hoztak a község konyhájára. Liszt Ferenc-i frizurája alól ráadásul az Atyus a tisztakezűek nyugalmával nézhetett bármikor választói szemébe. Azzal viszont már vaskosan hibáztak a helyi legendárium kiötlői, hogy a polgármester homlokát a zseniális előrelátó mítoszával kenték fel.
A felismerést a rendszerváltás időszakából eredeztetik. Pásztor akkor megfejelte az önkormányzathoz került állami és szövetkezeti földterületet. A község még nevesítés előtt, aranykorona-értékben felvásárolta az egykori veresi gazdák leszármazottainak kárpótlási hektárjait. Értük az utódok tisztes árat kaptak. Zsigmond László szerint minden érintett jól járt. Az 1993-as, a település akkori határát jelentő Csonkás felparcellázott mintegy 300 telkét „szociális áron” valósággal elkapkodták az ott letelepedni szándékozó családok.
Az építkezőknek elsősorban anyag, ennivaló és szakember kellett. Méghozzá növekvő mértékben. Az új utcákba közműveket kígyóztattak, s az új lakósereget kiszolgáló intézményi hálózat kialakítását sem lehetett a végtelenségig elodázni. Ez a beruházási vákuum hullámokban szippantotta magához az új vállalkozókat. Az érkezők is építkeztek, s új adózókként többletbevételt jelentettek az önkormányzatnak. Gőzerővel beindult a később megállíthatatlanak bizonyuló spirál. Újabb területeket adtak el, hogy fejleszthessenek. Az ilyképpen betelepültek ellátása viszont további befektetéseket gerjesztett. Ráadásul az induláskor, az Antall-kormány idején, a személyi jövedelemadó felét hagyták az önkormányzatoknál. Ma a nyolc százalékát! Ismétlődő ipartelepítésből kellett tehát pénzhez jutni. Aztán a városi ingatlanok elzálogosításából. A múlt század végétől ez volt a magyar agglomeráció egyik jellegzetes fejlődési modellje. A végén a kígyó a saját farkába harapott.
Veresegyházon a kezdetekkor egyetlen ember akadt, aki bizonyíthatóan előre érzékelte a túlfűtött gyarapodás majdani buktatóit. Gerhát Imre visszatekintéséből:
– Már 1991 decemberében, egy hetilapban megjelentetett cikkemben óvtam a községet az erőltetett növekedés lehetséges veszélyeitől. Az volt az írásom címe, hogy Veresegyház az ország legeladósodottabb községe. A tizenhat évvel ezelőtti jóslatom is bármikor visszaolvasható. Úgy szólt, hogy amikor a polgármesterünk befejezi pályafutását, akkorra városunk határát mindenfelől adósságtenger fogja mosni. És valóban, ma a kertek alól hallani a pénzügyi csőd előhangjait…
A nyugalmazott tanácsnok Gerhát mondandóját többnyire megmosolyogták. Akadékoskodik az öreg, súgtak össze mögötte 2004-ben is. Pedig akkor már a város adóssága meghaladta a 3 milliárd forintot. A mindinkább feszítő pénzügyi helyzet annyira hidegen hagyta a település korifeusait, hogy „Az Ön kormányzata” című emlékkötettel rukkoltak ki Pásztor négy évtizedes polgármesterségének adózva. A „40 év Veresegyház szolgálatában” alcímet viselő kötetből az ünnepségre egyetlen példányt nyomtattak. Többre a valóban szerény és közvetlen polgármester elsőre nem adta áldását. Aztán Göncz Árpádtól Pozsgay Imréig rangosan ívelő szerzői névsorral újabb 300 kötethez sikerült kipréselni az engedélyt Pásztorból.
Meg is jegyeztem Pásztor Bélának a Városháznak titulált, valójában falusi léptékű polgármesteri hivatalban, hogy sokan elismerik, szinte vakon bíznak benne. És a szembenállók? Csak rebbent a keze, hogy ugyan, a hatalomnak minden korban vannak természetes ellenlábasai.
– Most, először talán, nyilvánvaló vereséget szenvedett. A gyártelepítési kudarc miatt került agyvérzéssel intenzív osztályra?
– Csak a magas vérnyomás következménye – ütötte el a kérdést a polgármester.
Gyengülését palástolta a férfi, a 69 éves őszes úr, aki nem is olyan régen még „letáncolta” egy bálsereglet valamennyi nadrágosát.
A holnapról, a pénzügyi kilábalásról kérdeztem volna, de megcsörrent a telefonja. Mennie kell, zárta le beszélgetésünket Pásztor, akinek az irodai ablakából egyébként gyakran este tízkor is még fény szüremlik az utcára.

*

Az együvé tartozás korábbi példás képén éppen 2004-ben lehetett felfedezni az első bibircsókokat. Ebben az esztendőben ugyanis az a Mohai Imre doktor tett keresztbe Pásztor akkumulátorgyárat építtető tervének, aki az ünnepi kötetben még a zsenialitás, a bölcs előrelátás jelzőivel legyezte a polgármestert. Állatorvosként s az egyik civil szervezet vezetőjeként azonban a környezetre veszélyes telepítést már nem vállalhatta föl. Elúszott így a beruházás fejében az önkormányzatnak ígért summa.
A kudarc után még nagyobb fába vágta a fejszéjét a település első embere. Erre szorongatta a bevétel kényszere. A terv: a Becton & Dickinson amerikai cég több mint 20 milliárd forintos gyárépítése. Az idén januárban már csordogáló információk szerint a fecskendőt és ampullát előállító üzemcsarnokok helyét az újtelepesek csonkási házaitól alig több mint száz méterre jelölték ki. Meg sem kérdezve őket.
A város korábban kialakult társadalmi státuszát napokon belül akkora robbanás előszelei paskolták meg, amekkorára a veresi hatalmi szerkezetben senki sem számított. Szinte pillanatok alatt lett egyesülete és vezetője a jobbára fiatal értelmiségiekből verbuválódott csapatnak. Akik addig nemhogy a várost, jószerivel a szomszédjukat sem ismerték, az elektronika arzenálját vetették be egészséges természeti környezetük védelmében. Mondhatni: kipróbált, ám maradi hivatali trükkök odaát – kiaknázott internet, egy egyetemi oktató kezében összefutó stratégiai és taktikai szálak Csonkáson.
A Miskolcon kommunikációt előadó Zsolt Péter ma is állítja, hogy egyetlen céljuk a 2010-től a csarnokokban mérgező vegyületeket is felhasználó gyártás megakadályozása volt. Írásba is adták: nem kívánják, hogy az összeomló beruházás lehulló darabjai a polgármestert vagy bármely képviselőt maga alá temessék…
Alaki hibás elutasítások, kificamított kompromisszumok után októberben végül megtartották az ügydöntő népszavazást. Zsolték Élni Veresegyházért Egyesületének bojkottfelhívását követően kellő részvételi arány híján eredménytelenül zárult a voksolás. Az urnákba különben több lapot dobtak be a gyárpártiak. Csonkáson viszont háromszoros többségben voltak az ellenzők. Ennyi elég volt a képviselő-testületnek ahhoz, hogy egy rendkívüli ülésen engedélyezzék az építkezés folytatását. A konszern azonban néhány nappal később váratlanul kihátrált a beruházásból. A fáma szerint új helyszínt keresnek, ahol nem kell megküzdeniük ilyen-olyan egyesület borotvaéles eszű szakembereivel.

*

De milyen lesz így a város holnapja? A gyárellenzők egyik frontharcosa, Vukovics József szerint a város csőd közeli pénzügyi helyzetéről fogalmuk se volt. Elrejtette azt előlük a polgármester. A már formálódó gyógyturizmus programja hosszabb távon sokat hozhat Veresegyháznak.
Az Öreghegy 50-200 millió forintos villáinak egyikéből Gallyas Igor vállalkozó és helyi lapkiadó a közös útkereséstől, pályázható tervektől reméli a sikert. A jövendő polgármesterként is emlegetett tanácsadócég-tulajdonos szerint az Európai Unió harmadik legdinamikusabban fejlődő régiójában tilos elbukni!
A nyugdíjazáson jóval túljáró Czene István a Nap utca 6.-ból időben idébb tekint. Ő a másnapi piac esélyét mérlegeli. Évi 2 ezer, napi kétszáz forintos bérleti díjért a zöldségét árulja a piacon. Mostanában a zeller sláger.
Szlovák Zsolt vállalkozó üzemében esténként társadalmi munkások könyöke ér egymásba. Saját zsebből az idén is készül a Mikulás-vonat, több ezer gyerek legnagyobb örömére.
Gerhát a jövőt illetően is számokkal bíbelődik. Azt mondja, több mint 200 millió forintos újabb terhet jelent, hogy a szomszédos település, Szada első fokon pert nyert a városuk ellen. Állítja, több a buktatója a kilábalási esélynél Pásztor legújabb tervének, a sokmilliárdos kötvénykibocsátásnak is. Anélkül is már 20 évre eladósította a város a jövőjét.
Magam távolról csak az önjáró, egyre dagadó veresi kisgömböcöt látom. Talán még megállítható. Hogy ki ne repedjen…

Bohanek Miklós felvételei