Lánglovagok brómciánnal

Két perc – ennél több időt az éjszaka közepén sem kap egy lánglovag, hogy menetkészen a kocsiba pattanjon. A tűz fészkéhez igyekeznek, ahonnan más fejvesztve menekül. Mégsem tartják félistennek magukat. A sziréna olyan nekik, mint a drog…

Kettes szer
– Ha maga tűzoltó, akkor máris írhatja a jelentést, ugyanis elkésett – ezzel fogad az Eger városi tűzoltóság laktanyája kapujában Seres Tibor alezredes, parancsnokhelyettes. Valóban, három perce elkongatták a hetet. S pontban reggel hétkor adják át a 24 órás szolgálatot a következő – B jelű – csoportnak, melyet Rónai Róbert vezet. A szertárban járnak a motorok, a munkába állók meggyőződnek róla, hogy minden járművet üzemképesen vesznek át.
– A maguké a kettes szer. Sisakot fel, és nem lesz több idejük két percnél – hallom az utasítást.
Hamarosan azt is megtudom, hogy ez mit jelent. Ha megszólal a sziréna, arra a fecskendős autóra pattanunk majd fel fotós kollégámmal, amire kettest pingáltak. Sokat nem teketóriázhatunk, ugyanis attól a pillanattól mérve, hogy a híradós megnyomta a riasztás gombot, kettő percen belül a fecskendő végének el kell hagynia a laktanyát. Napközben ez általában egy percen belül sikerül. Éjjel kettőkor van rá százhúsz másodperc. A fiúk ruhában dőlnek le a hálók keskeny heverőire, s úgy alszanak, mint nyúl a bokorban. Senkit sem rázogatnak, aki pechjére nem riad fel a sziréna hangjára, azt otthagyják, s máris körmölheti a jelentést. A hétalvókra nem vár nagy karrier a tűzoltóságnál.
– A csengő olyan, mint a drog. Amikor eláraszt az adrenalin, az ember a saját határait is túllépi. A vérnyomásunk megugrik, és két-háromszorosára is képesek vagyunk teljesíteni, mint egyébkor – magyarázza Csányi Krisztián, aki ugyancsak a B szolgálati csoport tagja.

Ötvenen egy helyre
Hiszem is, nem is, amit mond, hiszen a lánglovagok amolyan laza fiúknak tűnnek, ahogy ráérősen jönnek-mennek a szertárban. Nem a szikrák, legfeljebb a viccek röpködnek. A munkaidejük miatt sokan irigylik őket, hiszen huszonnégy óra szolgálat után negyvennyolc óra szabadidő következik. A két szabadnapban pedig békésen munkálkodhatnak otthon – csirkét tenyészthetnek, virágot köthetnek vagy eljárhatnak maszekolni, klímát szerelni például. Hát éppen emiatt olyan népszerű a lánglovagok állása, ha megüresedik egy hely, ötvenen pályáznak rá, megesik, hogy két és fél évet is kell várni, mire bekerülhet valaki a csapatukba. A felvételhez elég egy szakmunkás-bizonyítvány, de akadt, aki jogi diplomával pályázott. Nem vették fel, mert attól tartottak, nem ver itt gyökeret. Tavaly viszont sok újonc kapott esélyt, ugyanis a szolgálati nyugdíj szigorítása elől az „öregek” sietően nyugdíjba vonultak. Eger önkormányzati tűzoltóságán most harminc év az átlagéletkor. Az állomány kétharmada három éven belül öltötte fel az egyenruhát, aki legalább tíz éve fékezi a lángokat, az már „veteránnak” számít.
– Nagyon fiatal az állomány, s ez bizony baj. Vészhelyzetben ugyanis nem annyira a képzettség, mint a rutin számít, azt pedig csak az évek hozzák meg. Tavaly a harmincnyolc évesek meg az annál idősebbek jó része elment nyugdíjba, mert kitelt a szolgálati idejük. Jobban megérte nekik otthon várni a postást a fizetésüknél magasabb nyugdíjjal, mint vonulni havonta 100-110 ezer forintért – vonja össze szemöldökét Csontos Ambrus ezredes. Le sem tagadhatná, hogy tűzoltóparancsnok: nemcsak szálfa termete, de pödrött bajsza is a hivatására emlékeztet.
– Két éve, mikor a siroki lőszergyár felrobbant, épp én voltam a tűzoltásvezető. Az üzemben, ahol lejárt szavatosságú lőszereket szedtek szét, egy szikrától meggyulladt a puskapor. Süvítve röpködtek a lőszerhüvelyek, mintha háborúban lettünk volna, ezért csak fedezékből tudtunk oltani. Kész szerencse, hogy egyik dolgozó sem égett benn, s a kollégáink sem sérültek meg – meséli a 48 éves parancsnok. Félelmet nem érzett, és a két évtizedes gyakorlat segített, hogy higgadt maradjon. Bele sem gondol, mi lett volna, ha akkor tapasztalatlan lánglovagot kell a tűzvonalba küldenie.

Ami bosszantó
Az egriek évente 600-800 vonulást számlálnak, az esetek nagyjából felében-kétharmadában lángoló házakhoz, autókhoz, tüzet fogott bozóthoz, erdőhöz riasztják őket, máskor balesethez, kidőlt fához vagy épp elöntött pincéhez riasztják őket. Akadnak „állatian” érdekes esetek: egyszer a csatornanyílásból felhallatszó nyivákolás okát kellett felderíteniük, másszor egy macskát kellett lecsalogatniuk a kémény tetejéről, de megesett az is, hogy élő kecskét húztak ki egy kútból vagy nyakörvénél felakadt vadászsólymot szedtek le a fáról. Ám nem ezek az esetek bosszantják föl a lánglovagokat…
– Halló, tűzoltók?! Jöjjenek már gyorsan, nagy baj van!
– Itt a tűzoltóság, hallgatom.
– Segítsenek! Ég a tűz! Rettenetesen ég!
– Tessék mondani! Hol?
– Hát a kályhában! – ehhez hasonló hívásból több tucat fut be egy szolgálatban az egri lánglovagok központjába.
Már megismerik az illetők telefonszámát és a hangját, hiszen nagyjából ugyanazok szórakoznak azzal napról napra, hogy az ingyen hívható segélyszámot tárcsázzák. Gyakran unatkozó gyerekek telefonálnak, majd elfojtott vihogás után lecsapják a kagylót. Néhányan sportot űznek belőle, hogy nyilvános fülkékből hívják őket, mások a saját mobiltelefonjukról szórakoznak. A dolog azért sem túl vicces, mivel megeshet, hogy valaki nem tud bejelenteni egy valódi vészhelyzetet, mert a 105 az idétlenkedők miatt foglaltat jelez.
– Az ilyesmitől morcosak vagyunk. Próbáljuk kiszűrni a telefonáló hanghordozásából, vajon tényleg komolyan beszél-e. Néha visszakérdezünk, ellenőrizzük az adatokat. A legjobban arra kell vigyáznunk, nehogy a sok süketelő után ne vegyünk komolyan egy valódi tüzet vagy balesetet jelző hívást – mondja a híradós, Molnár László. Szívesen ül a digitális központban, szerinte ez a tűzoltóság szíve. Ő nyomja meg a gombot, amivel elindítja az éles riasztást.

Gyakorlatra készülve
Hát igen, a riasztás… Titkon egész délelőtt erre várunk kollégámmal, miközben figyeljük az udvaron gyakorlatozó fiúkat. Nyirkos, csontig ható hidegben toporgunk. Legfeljebb az vigasztal minket, hogy délután kettőkor gyakorlatra indulhatunk a színházba. Addig beszélgetéssel csak eltelik az idő. Egy tiszanánai fiatalemberrel elegyedek szóba, Orosz Károly tizenhat évesen szegődött először az édesapja mellé a helyi önkéntes egyletben: oltották a lángra kapott tarlót, máskor a begyulladt szalmabálákat. A 23 éves férfi autószerelőnek tanult, de elunta, izgalmasabb hivatásra vágyott. Abban a szolgálati csoportban volt, amelyik a közelmúlt egyik legsúlyosabb balesetéhez vonult az M3-as autópályához. Egy banánszállító kocsi belerohant egy paraffinnal telt tartálykocsiba, hárman meghaltak. Károly akkor látott először égett embert. Otthon el sem mesélte a dolgot, türelmesen várta, hogy lassan elfelejtse a felvillanó rémes emlékképeket. A hivatásáról ezt gondolja:
„Mi oda megyünk, ahonnan mindenki menekül. Az ésszerűség ellen cselekszünk, hiszen kinek van kedve berohanni az égő házba vagy bemászni a romok alá. Az is a mi feladatunk, hogy egy tragédia után összeszedjük a leszakadt végtagokat. Sokan felnéznek ránk, de mi sem vagyunk félistenek. Abban a néhány órában beleadunk apait-anyait, de nem bízhatjuk el magunkat, az erőnk nekünk is véges.”

Riasztás!
Lassan indulunk a színházba, gyakorlatra, figyelmeztetnek. Sisakot fel, s mivel nem vállalom, hogy a rúdon csússzak le a szertárba, elindulok a lépcső felé.
– Figyelem, riasztás… – szólal meg a hangszóró, majd felharsan a sziréna. A fiúk hirtelen meglódulnak, s mire észreveszem magam, már a száguldó tűzoltóautó hátsó ülésén ülök. A ráérős készülődés éles riasztásba ment át – ocsúdok fel. Bejelentés érkezett a Markhot Ferenc megyei kórházból, hogy ismeretlen anyagot találtak az intézet gyógyszertárának hűtőkamrájában. A városi forgalomban kerülgetjük az autókat, amik juszt se húzódnak félre, hogy elengedjék a szirénázó járművet. „Légzőkészülék is kell” – hallom az utasítást. Feszült arcok, pattogó szavak. Minden mozdulat fegyelmezett, kiszámított, a lazaságnak, hanyagságnak nyoma sincs. A kórház előtt kiugranak a kocsiból, s az alagsor felé veszik az irányt. Ott találták ugyanis a borítékot, amin a brómcián felirat olvasható. Elejtett szavakból annyit értek, hogy ez egy különösen mérgező anyag, amiből gyilkos harci gáz fejlődhet. A csoportot irányító Rónai Róbert árnyékában próbálok besurranni a tetthelyre, úgy teszek, mintha nem hallanám, hogy a biztonsági őr tőlem is tűzoltó-igazolványt követel. Ha volna… A gyógyszertár hűtőkamrájának előteréig jutok, mikor az őr karon ragad, s kivezet. A folyosón egyébként betegek jönnek-mennek, fogalmuk sincs, mi történik. Hamarosan befut a katasztrófavédelem veszélyelhárító csoportja, s úgy döntenek, ők szállítják majd el a riadalmat keltő csomagot.
A lánglovagok visszaülnek a szerre, indulhatunk a színházba. Bejárják a helyszínt, ellenőrzik a tűzcsapokat. Újra repkednek a kedélyes megjegyzések. A balett-terembe érve azt találgatják, melyikük játszaná el a Hattyúk tavából mondjuk az iszapot… Később az utcán kipróbálják a magasból mentőt. A kosár az égbe emelkedik, kollégám odafönn egyre kisebb ponttá zsugorodik, de a fényképezőgépe kattog. A daru legfönnebb tizenhárom emelet magasra nyúlik, most félúton lehetnek.
– Már csak egy kis tüzet szeretnék, de sötétedés után. Úgy látványosabb – súgja oda a fotós, miután földet ért. Rápislantok, remélem, gyújtogatni azért nem fog…

Lángol a nádas
Visszaérünk a laktanyába, s várakozunk. Már éppen búcsúznánk, úgy este fél hét felé, amikor a híradós int a fejével: ez valami komoly.
Két perc múlva már Egerbocs felé robogunk, ahol a bejelentés szerint lángol a nádas. Most indul a szezon, mondják a fiúk. Tavasztól őszig jó néhány olyan napjuk akad, amikor a reggelijüket is csak este tudják megenni, mert egész nap a bozóttüzekkel viaskodnak. Erdőt-mezőt járnak, néhány helyre menetrendszerűen visszatérnek, mert minduntalan akad valaki, aki meggyújtja a tarlót, majd mikor elharapóznak a lángok, sorsára hagyja a területet. Közben megérkezünk Egerbocs határába, a sötétben a tűz fénye vezet. Az elszáradt növényzet szerencsére még csak kisebb helyen gyulladt meg. Ám nyáron, mikor belekap a forró szél, megesett olyan is, hogy a nádas túloldalán álló házakba is belekóstoltak az úton átcsapó lángok. A tűzoltók előkapják a sugárcsövet meg a gumilapokkal felszerelt „légycsapókat”, s néhány perc alatt lefeketítik a hegyoldalt.

Utójáték
Irány a laktanya… Mi búcsúzunk, de őket még este fél tizenegykor riasztják: egy ember eltűnt Hevesről, éjjel egyig az ő keresésével foglalkoznak.
Csak néhány nap múlva tudjuk meg, hogy az egri kórházban talált anyag valóban az erősen mérgező brómcián volt. Még szerencse, hogy a lánglovagok komolyan vették a feladatukat. Még nem tudni, ki ragadtatta magát arra, hogy terrorista módra mérgező szert tartalmazó csomagot helyezzen el egy gyógyszertárban. Valószínűleg mindez a Heves megyei kórház működésbe adása miatt kialakult háborúság mellékterméke. Az ott felizzott hangulatot még a tűzoltófecskendő sem csitítaná. Ám ez már egy másik történet…

Kállai Márton felvételei