Csillogó szemekkel mesélt az álmairól a róla készült dokumentumfilmben. Huszonegy éves volt akkor. Most viszont könnycseppek csillannak meg a szemében, amikor őszintén felidézi az utóbbi évek megpróbáltatásait. Ötvenhárom éves. A kalocsai Sztojka Katit nem sikerült megtörni, derűs optimizmussal, széles mosollyal kezdi újra az életét.

Mi történt Sztojka Katival?

Hárman tartanak felénk. A cigányasszony tolja a biciklijét, mellette két fickándozó srác navigál, nem szállnak le a járgányról. Messziről integetnek Katinak. Aztán ahogy közelebb érnek, jön a számonkérés, miért nincsenek iskolában, hiszen délelőtt van. Azért, mert orvoshoz mennek. Szóba elegyedünk, a nagyobb fiú „csöves” szeretne lenni, a kisebb meg pap.

Utóbbi elérhetetlen álomnak tűnik, de kitartással, szorgalommal valóra váltható. Hogy mennyire lesz göröngyös az út odáig, az nem csak ezen a jó kedélyű cigány fiún múlik. Mondom Sztojka Katinak, keressünk egy eldugott helyet, ahol nyugodtan tudunk beszélgetni, mert ahogy sétálunk a kalocsai főutcán, lépten-nyomon megállítják, vagy neki akad mondandója valaki számára. Nem kétséges, mennyire népszerű, most különösen, hogy újra az érsekek városában él. Hosszabb távollét után tért vissza.

Sztojka Katalin ölében szülei fotója. Apja könyvei döntötték el a sorsát
Fotó: Ujvári Sándor

Nagy a bánata, egy régi cigányklubos ismerősét gyászolja. Ahogy mesél róla, potyognak a könnyei, és a fájdalmas valóságra tereli a szót. A kalocsai cigánytelepen elterjedt a drog, a fiatalok zombiként tántorognak, kómába zuhannak. Kati kétségbeesetten fordult a rendőrséghez, ahol azt mondták neki, tegyenek rendet maguk között a cigányok. Dühödten csapta be az ajtót: ilyen kijelentés nem hangozhatna el egy jogállamban, egyáltalán, miként lehetséges az, hogy a XXI. században még mindig a megkülönböztetésről, szegregációról kell beszélni?!

– Soha nem tudtam elviselni, ha bárkit is bántanak vagy sértegetnek, legyen az cigány vagy gádzsó – sóhajt egy nagyot Sztojka Kati, miután befészkeltük magunkat az érsekkertben megbúvó kávézó teraszára.

– A cigányok helyzetét nem önmaguknak kell megoldaniuk, ez össztársadalmi ügy. Nehéz elhinni, hogy városunkban is mindennapos a kirekesztés. Nemrég az egyik szórakozóhelyre betért néhány cigány és nem cigány fiatalember cigit venni, s ha már ott voltak, meg akartak hallgatni egy menő cigányslágert a zenegépen. A tulaj nem engedte meg nekik, arra hivatkozva, hogy odaszoknak a cigányok. Valamikor régen, még az egypártrendszerben is történt hasonló, az országban elsőként vittem ilyen esetet perre, és elmarasztalták a vendéglőst. Most pedig megalkuvóan azt mondják a fiatalok, jó, akkor nem teszünk be cigányzenét.

Sztojka Kati nyughatatlan jogvédőként, a cigányok szószólójaként ismert. Rendíthetetlenül küzd az igazságért, szívén viseli mások gondjait. A példát otthon látta. Népes família volt az övék, a hét testvér mellé öt olyan lurkót fogadtak be, akiknek szülei börtönben ültek, plusz két nem cigány gyerekről is gondoskodtak. A Rokkanttelep nevű városrészben, ahol magyarok közt nyolc cigány család lakott, csak nekik volt televíziójuk, hozzájuk jártak a szomszédok tévézni.

Ismerték egymás szokásait, értették a cigányok nyelvét, sokat voltak együtt. Kati édesanyjának hatalmas szíve volt, bejárt takarítani a cigányiskolába, pénzt nem fogadott el érte, sőt még a cigány gyerekek szennyesét is kimosta. Apja az építőiparban ingázott, odahaza meg lovakat tartott. Néha meglepte a szeretteit, egyszer például egy nagy csomagot küldött haza. Izgatottan bontották fel, könyveket találtak benne, köztük Móricz Zsigmond regényét, József Attila és Bari Károly verseit, Ferge Zsuzsa tanulmányát. Abban az időben a szakszervezeti tagoknak kötelező volt könyveket vásárolni, Kati meg örült az olvasnivalónak.

Bár még csak tízéves volt, mindent elolvasott, ami a kezébe került. Meséket, verseket írt, később a rábízott cigányklub együttesével őseik hagyományait mentette át a jelenbe, számos díjat nyertek különböző fesztiválokon. Most szeretné feléleszteni a klubot, és tovább folytatni az értékmentést. Ez ügyben már tárgyalt az önkormányzattal, úgy néz ki, támogatják az ötletét.

– Apám könyvcsomagja megváltoztatta az életemet, ráéreztem az olvasás ízére – néz vissza a múltba Sztojka Kati, miközben sorra nyomja ki a telefonhívásait, s végül kikapcsolja a készüléket. – És még ennél is nagyobb fordulatot hoztak az életembe Böjte József dokumentumfilmjei. Az első forgatásakor huszonegy éves voltam, csillogó szemekkel meséltem magamról, az álmaimról. A Vigyél magaddal… az 1989-es filmszemlén kategóriagyőztes lett, engem pedig megválasztottak a legjobb riportalanynak. Mindenki velem akart találkozni! Közönségtalálkozókra jártam, rengeteg emberrel beszélgettem, özönlöttek hozzám a levelek.

Tizenöt évvel később elkészült a második rész is, a Hová vigyelek?, amelyben nemcsak a sorsom alakulásáról, televíziós szerkesztő-riporteri munkámról, a kalocsai cigány kisebbségi önkormányzatban végzett elnöki tevékenységemről beszéltem, hanem a cigányokat érintő társadalmi problémákról is, például a szegénységről, a lakhatásról, a gyűlöletkeltésről. A filmet 2004-ben mutatták be, „magasabb szinteken” sokaknál kiütötte a biztosítékot, be akarták tiltani. Kalocsán is megfenyegettek, de nem ijedtem meg. Engem nem lehet elhallgattatni.

De el lehet.

Sebeket tépünk fel. Az ezredforduló utáni években az Osztrák Megbékélési Alap kártérítést ígért azoknak a magyarországi cigányoknak, akik megjárták az ottani lágereket. Elkezdődött az adatgyűjtés, eleinte kevesen jelentkeztek, amikor pedig túl sok lett az „érintett”, az osztrákok leállították a kifizetéseket.

Sztojka Kati a kalocsai cigány kisebbségi önkormányzat elnökeként 154 igazolást adott ki kárpótlási jogosultságra, olyanoknak, akiket nem is deportáltak a vészkorszakban, és többek állítása szerint mindezért csúszópénzt vett át. Kati a rendőrségi kihallgatásra tanúként ment el, ahol nagy hirtelen gyanúsított lett belőle, megbilincselték, és haza sem engedték. Először nem értette a dolgot, majd megvilágosodott előtte: kőkemény koncepciós eljárás áldozata – s ezt máig így gondolja.

Tizenegy hónapot töltött előzetesben 2005 márciusától 2006 januárjáig. Négy év pereskedés után, 2010 karácsonya előtt első fokon hét év börtönre ítélték bűnszervezetben elkövetett csalásért, 54 vádlottból ő volt az elsőrendű vádlott. A megyében több cigány kisebbségi önkormányzati elnök is hasonlóan járt el, ott ültek a vádlottak padján, de egyiküket sem ítélték el. Kati büntetését másodfokon hat évre enyhítették. Végig tagadta az ellene felhozott vádakat, a védelem tanúit meg sem hallgatták. Barátai, ismerősei, ügyvédei – köztük Farkas Lilla, Mohácsi Erzsi, Polgár András, Ujlaki András – mellette álltak, a költségeket a „Sztojka Kati védelmére” létrehozott alapból fizették.

– Azt mondtam, nincs tovább, ennyi volt. És kinyitottam otthon a gázcsapot… – csuklik el Kati hangja, hosszú pillanatokig nem is tudja folytatni. – A Nyírő Gyula Kórház pszichiátriai osztályán kötöttem ki. Minden héten bejött hozzám az igazságügyi orvos szakértő. Két év után nem bírtam tovább: magam kértem a börtönbe való bevonulásomat.

Büntetésemet a Nagy Ignác utcai intézetben kezdtem, majd a kalocsai női börtön következett. Hatalmas tőrt döftek a szívembe azzal, hogy a szülővárosomba vittek, hónapokig sem a kapcsolattartóm, sem a családom nem tudta, hol vagyok. Gyilkosokkal ültem egy cellában, ez fájt. Korábban szociális munkásként, jogvédőként többször jártam bent, de most a saját bőrömön tapasztalhattam meg, hogyan bánnak ott az elítéltekkel. Hogy csak egy példát hozzak: amíg a cigányok csirkeszárnyat kaptak, addig a nem cigányok csirkecombot. A nyilvántartás legalján létezik egy „fekete sor”, oda kerültem én is.

Végül áthelyezték Mélykútra. A börtönorvos hajdanán látta a róla készült filmet, ennek köszönhetően segíthetett a nővéreknek a rabok vizsgálata során, átnézte őket, van-e bennük tetű. Aztán cigányklubot szervezett a társainak. Sztojka Kati kedvezménnyel szabadult 2015. szeptember 10-én, kilenc hónapra nyomkövetőt raktak rá. Sírógörcsöt kapott, senkitől nem tudott elköszönni.

Tudomására jutott, hogy skizofrénia ellen kezelték, a gyógyszerektől jelentősen romlott az egészsége, még most is vannak panaszai. Kegyelmi kérvényét egyszer már elutasította a köztársasági elnök, de újra próbálkozik, hiszen szeretne közfeladatokat ellátni. Azt tervezi, hogy Kalocsán megméretteti magát a települési, illetve a cigány kisebbségi önkormányzati választáson. Tartozik annyival a helyi cigányoknak, hogy újra az érdekükben dolgozzon. Érzi a bizalmat: a város már visszafogadta. Nem titkolja azt sem, hogy fogva tartása körülményei miatt beperli a büntetés-végrehajtási intézetet.

– Hogy van-e még álmom? – mélázik el Sztojka Kati a kérdésen. – Szeretnék egy előítéletektől mentes országban élni, ahol az embereket nem különböztetik meg a bőrük színe miatt, hanem csak a tetteik számítanak. Amikor találkoztunk, jött velünk szembe az a kisfiú, aki pap akar lenni. Mondhatná ő is: vigyél magaddal. Nos, ha sikerül az álmait valóra váltanom, akkor én is boldog leszek.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.