Őssejtkapszulák és kiütött egerek

Milyen szép is volna, ha a beteg ember elhasználódott, meghibásodott szerveit is éppúgy megjavíthatnák, mint a lerobbant autót az ügyes kezű szerelő. Az őssejtek hasonló csodát ígérnek. Nemrég az őssejt-szaporítónak nevezett magyar szert tették ismertté a híradások és botrányok – nevezték tudományos szenzációnak meg átverésnek is.

RiportPalágyi Edit2008. 01. 11. péntek2008. 01. 11.
Őssejtkapszulák és kiütött egerek

Izgatott zsibongás fut át a termen – mindjárt kezdődik az első előadás. Az étrend-kiegészítőket gyártó cég egri központjában zsúfolt széksorok közt oldalazok, majd elfoglalom a helyem. Mögöttem idős asszonyok ülnek, derűs, kisimult arccal. Ha nem elegyedem szóba velük, el sem hinném, micsoda betegségekkel birkóztak. Ám remélik, végre nyerésre állnak.
– Agyvérzés, infarktus, baloldali bénulás – sorolja Szebeniné Joó Aranka, mi mindent kellett kiállnia.
A veszprémi kórházban már lepedővel függönyözték el az ágyát, az orvosok lemondtak róla, s ő is úgy érezte, itt a vég. Most meg tessék… Láthatom, milyen energikusan mozog. Nemcsak szedi, de árusítja is azokat a szereket, amik visszaadták az életkedvét. Azért jött most el, a hálózat többi tagjával egyetemben, hogy még többet halljon ezekről a termékekről. Elsősorban, persze, az őssejtkapszula segített, magyarázza, de szorgalmasan kortyolja a többit is – az ezüstös italt például, amiről úgy tudni, hogy 650 kórokozót pusztít el nem egészen 6 perc alatt. Az sem zavarja, hogy – ahogy ő mondja – „havi százezer forint nem takarja be” e sokféle gyógymódot.
– A sugárkezelés szétégette a mellhártyám meg a tüdőm egy részét – árulja el Albert Ödönné Emma.
A daganatos kór másodszor támadta meg őt, két évtizednyi csend után. Esküszik rá, hogy az őssejtszaporító „közbenjárásával” újultak meg a sugártól elroncsolt szövetei. Az orvosa előbb meglepődött, mikor összevetette a januári és szeptemberi leleteket, ám a javulás láttán csak annyit jegyzett meg: hiába, a hit csodákra képes…
– Egészségesen akarok meghalni – e mondattal csatlakozik a derűlátó hölgykoszorúhoz Fitos Vilmosné, aki 77 éves kora dacára 23 éve nem szed gyógyszert. Az őssejtkapszulát ellenben lelkesen kapkodja, s bizonygatja: ennek köszönhetően kellett előszedni a tíz évvel ezelőtti szemüvegét, mivel két egész dioptriát javult a szeme. Az már csak meglepetés, hogy egy bosszantó szemölcsétől is észrevétlenül megszabadult. Fölhúzza a nadrágja szárát, hogy megnézhessem: újra karcsú a bokája, mivel elmúlt a visszérgyulladás, ami húsz éve kínozta.
– A kapszula nem gyógyszer! – ismétli el többször Tóth Géza egri belgyógyász, miután belevág előadásába.
A hallgatóság érti: mindezt azért fontos kimondani, mert az étrend-kiegészítő hivatalosan élelmiszernek számít. Az a rendeltetése, hogy a szervezetből származó hasznos anyagokat pótolja, de gyógyhatással nem rendelkezhet… Azt is megtudjuk, persze, hogy a szer kedvező hatása általában 3 hónap alatt megmutatkozik, ha addig nem, később sem valószínű.
Az őssejtek egyedülálló tulajdonsága, magyarázza a doktor, hogy bármely szerv sejtjévé át tudnak alakulni. E sokoldalú anyasejtek segítségével új szövetek nőhetnek a beteg, károsodott részeken. Ahogy öregszünk, egyre alacsonyabb lesz az őssejtszintünk, s ezáltal egyre csökken a szervezet öngyógyító képessége. A magasabb őssejtszám viszont kortól függetlenül jobb egészséget garantál. Betegségeket sorol aztán a belgyógyász, s képeket mutat a kivetítőn – részben amerikai példákat. Látványos javulást értek el az őssejtek szaporításával például májbetegségben, cukorbajban, izomsorvadásban, Parkinson-kórban, agyvérzésben.
Magam arra gondolok, meglehet, hogy az őssejtterápia lesz a harmadik évezred gyógymódja. A legutóbbi orvosi Nobel-díjat például egy brit kutató, bizonyos Sir Martin Evans kapta két amerikai kollégája, Mario Capecchi és Oliver Smithies társaságában. Rájöttek, hogyan lehet közvetlenül egereken tanulmányozni az emberi betegségek, például az emlőrák természetét. Az eljárás kulcsát ugyancsak az őssejtek jelentették. A rágcsálókba genetikailag módosított embrionális őssejteket ültettek vissza, így a négylábúak szó szerint emberi bajokkal születtek. E „peches” rágcsálókat KO, azaz „kiütött” egereknek nevezték el.

*

– Felfedeztem a rák ellenszerét. Úgy hívják, hogy megelőzés – így nyitja a beszélgetést Szabó László, az őssejtkapszulát piacra dobó egri cég tulajdonosa. Azt meséli, először édesapja szívbetegsége indította arra, hogy különféle piros és fekete gyümölcsök flavonoidtartalmú kivonatával kísérletezzen, s miután hatásukról megbizonyosodott, elszántan keresni kezdte az újabb egészségvédő anyagokat.
Még a kezünkben gőzölgő, kávéra emlékeztető italt is gyümölcsökből állította elő, magyarázza, igaz, a művelet tökéletesítését jó néhány felrobbant kotyogó kávéfőző bánta. Szabó úr tehát, aki eredetileg matematika-technika szakos tanár, jó tíz esztendeje szenvedélyesen belevetette magát a kutatásba. Üzleti érzéke ahhoz is hozzásegítette, hogy mindehhez céget építsen, amely mára már hatalmassá terebélyesedett.
Legtöbbünk ugyanis nem veszi a fáradságot, hogy nap mint nap szépen összeválogassa, s be is kebelezze azokat az áldásos hatású növényeket, melyek egészségesebbé tesznek. Így maradunk az étrend-kiegészítőknél, s ezekre csodaváró hévvel csapunk le…
– Két esztendeje nem tudtam többet az őssejtekről, mint például ön – lep meg kijelentésével Szabó László.
Akkor olvasott ugyanis egy cikket arról, hogy kanadai kutatók a kék-zöld algából olyan anyagot nyertek ki, amely néhány óra alatt ötödével növeli az ember őssejtjeinek számát. S azoknak az embereknek, akik ezt az algát fogyasztották, javult az egészségi állapotuk és a szellemi teljesítőképességük. Ekkor ő arra gondolt, ha a kék-zöld algának ilyen remek hatása van, biztosan más növényben is található hasonló hatóanyag. Kísérletekkel bizonyította, hogy például a fokhagyma, a körömvirág, a kukoricabajusz, a kendermag és a kamilla növeli a szervezetünkben keletkező őssejtek számát, a sárgabarackmag viszont meglepő módon csökkenti. Ezen előtanulmányok után született meg az új felfedezésként megismert őssejtszaporító kapszula, mely Szabó szerint csak olyan természetes anyagokból áll, melyeket külön-külön szabadon fogyaszthatunk. Ám nem kevesebbet ígér, mint hogy az őssejtjeink számát egy óra alatt minimum felével megnöveli. A dolog jelentőségét abban látja Szabó László: ha rá tudjuk venni a szervezetünket arra, hogy természetes úton több őssejtet termeljen, akkor a testünk a működési hibáit saját maga javíthatja meg.
A termék táplálék-kiegészítőként került piacra, ám idén nyáron kitört a botrány. Az Egészségügyi Tudományos Tanács feljelentette az ügyészségen az egri Crystal Institut Kft.-t, mivel úgy vélte, engedély nélküli emberkísérletet folytatnak, és önkénteseket toboroznak kapszulájuk kipróbálására. A tanács vélekedése szerint az őssejtszaporító gyógyszernek minősül, ezért az értékesítését klinikai vizsgálatnak kellett volna megelőznie.
– Ezt igyekszem elismerésként értékelni. Bár az az érzésem, inkább arról van szó: néhányan nem tudják elviselni, hogy jön egy kisvárosi kutató tudományos fokozat nélkül, és belegyalogol a vadászterületükbe – jelenti ki Szabó László, s arra céloz, hogy egyúttal feljelentették a Fővárosi Bíróságon, a Gazdasági Versenyhivatalnál, sőt még a fogyasztóvédelmi hatóságnál is.
Szerinte a támadás mögött bizonyos orvoscsoportok és a gyógyszergyárak lehetnek, melyek üzleti érdekeiket féltik.
– Egyszer azt állítják, hogy az őssejtszaporítónk gyógyszernek számít, másszor meg azt, hogy nem bizonyított a hatása. Sehogy se tudok jól kijönni a dologból – dohog Szabó úr. Márpedig ha az őssejtfokozó étrend-kiegészítőt a gyógyszerekhez hasonló, hosszadalmas próbának kéne alávetni, az évekbe meg milliárdokba kerülne. – Néhány éven belül úgy fogjuk ellenőriztetni az őssejtszámunkat, mint most a koleszterinszintünket. Ez ugyanis a természetes mutatója például az immunrendszerünk működésének is – bizonygatja.
Jelenleg azonban a méréseket sem engedélyezik. Szabó László cége beszerzett egy őssejtszintmérő gépet, mely a tervei szerint – a szükséges engedélyek beszerzése után –, hamarosan egy állami intézetben áll majd munkába, de egyelőre titok, hogy hol. Egy vizsgálat nagyjából 25 ezer forintba kerül majd. A cégtulajdonos arról álmodik, az ország sok pontján végezhetnek majd méréseket – például erre a célra átalakított buszokon – ezzel a szerinte egyszerű diagnosztikai módszerrel. Az optimizmusát arra alapozza, hogy a tiltott emberkísérletek miatt tett feljelentés után indított vizsgálatot lezárta az ügyészség bűncselekmény hiányában. A Pécsi Tudományegyetem kutatói ennek ellenére mégsem nyilatkozhatnak arról, milyen eredményeket értek el azokban az állatkísérletekben, amelyekben az őssejt fokozó hatását figyelték. Ember István professzor azzal hárította el kérdéseinket, hogy az egyetemen moratóriumot rendeltek el, így semmit sem mondhat. Az őssejttermelést serkentő szer viszont továbbra is szabadon vásárolható…
Az őssejtkapszula semmiképpen nem tekinthető gyógyszernek, vélekednek viszont az Országos Gyógyszerészeti Intézetnél. Olyannyira, hogy forgalmazója ellen eljárást kezdeményeztek a Gazdasági Versenyhivatalnál.
– A kapszula ugyan étrend-kiegészítőként került forgalomba, a reklámok mégis olyan hatást tulajdonítanak neki, amilyet csak gyógyszerektől várhatunk. Sőt, a tudomány mai állása szerint sajnos még azoktól sem – magyarázza a szóvivőjük, Szabó Franciska. Itt viszont csak a gyógyszerek és a gyógyhatású termékek hatásosságát vizsgálják, így a kétesnek tartott táplálékkiegészítők ellen csupán annyit tehetnek, hogy felhívják rájuk a figyelmet.
Ráadásul az európai uniós csatlakozás óta nem kell engedélyeztetni, csupán bejelenteni az étrend-kiegészítőket. Az elmúlt három és fél évben 2300 terméket vett lajstromba az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet, amelynek viszont – mivel nem hatóság – nincs joga arra, hogy megtiltsa a kifogásolt táplálék-kiegészítők forgalmazását, legfeljebb nagyon veszélyes anyag esetében. Hatásuk vizsgálatára sincs módja, és ezt sokszor a gyártó sem teszi meg. Gyakorlatilag ellenőrizhetetlen, mi mindent kínálnak, főleg a világhálón.


*

Az előadások közt gyógynövényes csokit kóstolnak a résztvevők. Lelkesek, pedig hallották azokat az érveket, melyeket a kapszula ellenzői sorolnak. Egyes kutatók attól tartanak ugyanis, hogy a szer – ha tényleg hatásos – nemcsak a hibákat javítgató őssejteket, de a szervezetben észrevétlenül megbúvó, „szendergő” ráksejteket is megsokszorozhatja. Állítólag léteznek tumor őssejtek, melyek afféle gonosz testvérei az öngyógyító őssejteknek. S félő, hogy egyfajta „mellékhatásként” ezeket is szaporodásra serkentheti e szer.
– Szabó úr annyi jót tett velünk, hogy igazán nem tartunk semmitől – bizonygatják elszántan a kapszula hívei. Bizalmukat nem ingatta meg a riadalom, félelem nélkül szedik az őssejtszaporítót.
S reménykednek az anyasejtek hozta csodás megifjodásban…

Fotók: Szabad Föld-archívum