Duplanullás tolerancia

Vihar, ezúttal a Kőér utcai uszoda vizében. Október harmincadikán reggel két hölgy jelent meg az uszodában azzal a céllal, hogy szúrópróbaszerűen vizeletmintát vegyenek Kovács Ágitól doppingellenőrzés céljából. Az óra ekkor nyolcat mutatott, az úszó lányunkat nem más, mint Roger Moore várta egy kilencórai találkozóra az egyik belvárosi szállodában. A tét nagy volt, a híres színész felkérte Ágit az UNICEF gyermekvédő liga nagykövetének. A készülődés közben illett volna 75 milliliternyi mintát produkálni, amiből csak 25 lett. Papírokat kellett ezután alákanyarítani, közöttük azt a nyilatkozatot is, hogy a versenyző megtagadja a mintaadást. Azért tette ezt bizalommal, mert – mint mondta – a két ellenőr hölgy megértőnek mutatkozott, ígérték, ha aláírja a dokumentumokat, majd máskor tesznek próbát. Hát nem ez lett… Feljelentették, eljárás, talán egy pályafutás vége.
Nemrég azt álmodtam: Fülöp herceg érkezett Magyarországra, hogy lovaggá üssön. Elegáns tokban hozta Arthur király kardját, érkeztek vele udvaroncok, főrendek, ahogy jár, én elkéredzkedtem a lapmegbeszélésről, és éppen indulni akartam a Parlamentbe, amikor odalépett hozzám két rendőr, és az egyikük megszólított: „Jó reggelt kívánok, a jogosítványt, forgalmi engedélyt kérem!” Aztán így folytatta: „Belefújna a szondába?” Megnézte az eredményt a rend őre, majd a fejét csóválta: „Velünk kell jönnie a Teve utcába, különben ugrik a jogsija.”
Szerencsére ekkor mindig felébredek, ám éberen sem tudom, mit tegyek. Taxit hívjak, és hagyjam a vezetői engedélyt a fenébe, egy lovagnak úgysem lesz rá szüksége, vagy magyarázzam ki magam a hercegnél?
Kínos, fölöttébb kínos. Hál’ isten, az álom azért nem valóság, nem úgy, mint Kovács Áginál. Ő talán ma már tudja, mit tenne, mert megtanulta, hogy olyan világban élünk, ahol nem ismernek tréfát. Nincs méltányosság, megértés, ez a világ a „zéró toleranciáról” szól. Nem az emberek lettek rosszabbak, az élet lett zordabb. A megengedő lojalitás is kellett ahhoz, hogy 2001. szeptember 11-én összedőljön az egymásba vetett bizalom két tornya a tengerentúlon. Olimpiai érmeket kell visszavonni, ezzel visszamenőleg is átírni karriereket, egzisztenciákat a dopping miatt. Egy népszavazás biztos, hogy azt az eredményt hozná: szálljunk hát vele szembe kőkeményen! Ezt az álláspontot képviseli a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, és ezt tette magáévá a Magyar Antidopping Csoport Kft., melynek munkatársait lehet nem szeretni, ám legtöbbször igazuk van.
A történet nem lenne magyar, ha nem tartalmazna egy jó adag maszatolást. A versenyző és az edzők azt állítják, hogy a nem elégséges mintát megsemmisítették, amiről jelentés is készült. Ekkor úgy nézett ki, hogy a dolog a lovagiasság szabályai szerint elintézést nyert. Csakhogy előkerült egy másik dokumentum a mintavétel megtagadásáról, melynek szignózására próbálták megnyerő modorban rábeszélni a versenyzőt az ellenőrök, mondván, mindössze formalitás az egész, következmények nélkül. Erre a papírra végül reákerült Kovács Ági kézjegye. Ha ez így van (ezt a lapzárta utáni vizsgálat hivatott bizonyítani), akkor az egész dolog már „ciki”. Egy ilyen sorsdöntő helyzetben, melynek tétje egy szép pályaív lezárása, méltatlan a sunyi kis félrevezetés. Ha viszont minden a sport szelleméhez méltóan, a „fair play” szabályai szerint esett meg, egy életre szóló tanúsággal, de „el kell vinni a balhét”. Főleg úgy, hogy mi Athén óta a nemzetközi ügynökség támogatására semmiképp nem számíthatunk.
Hacsak az Angyal el nem intézi ezt is…