Talma a csúcson

Nemrég azon keseregtünk ezeken a hasábokon, hogy mi, magyarok nem nagyon tudunk olyan sportágakban labdába rúgni, melyekre az egész sportvilág odafigyel, ráadásul pénzt is hoznak kocsiderékszám. Van ugye, a kajak-kenu, a póló, a kézilabda nálunk, de mit tegyünk, ha a nagyvilág a teniszre, a futballra, a kosárlabdára, a Forma–1-re, a motorversenyre gerjed? Erre jön Szávay Ági, és a világranglistán elfoglalt huszadik helyével felülír minden korábbi nyavalygást.
Na és Talmácsi Gábor! Bizony, a mi fiunk világbajnok lett a gyorsasági motorosok 125 köbcentiméteres mezőnyében. A Valenciai Nagydíjon tette fel az i-re a pontot. A legnagyobb ellenfele pedig az a Hector Faubel volt, aki spanyol létére szinte hazai pályának mondhatja a valenciai betonszalagot. Gábor előnye tíz pont volt, ami elég lett volna ahhoz, hogy már a harmadik helyen befutva is világbajnokként ünnepeljük. Talmácsié volt az időmérőn a leggyorsabb kör, ő indult az első pozícióból, ám, amint az a verseny során kiderült, ez merő formalitás volt, hiszen a start után hárman is megelőzték – igaz, a második helyről induló Faubelt heten. A verseny előtt szurkolókkal mérlegeltük idehaza az esélyeket, legtöbbjüknek az volt a véleménye, hogy a legkockázatmentesebb megoldás az lenne, ha Gábor elvegyülne az élbolyban, és a hajrában onnan célozná meg az első-második helyet. Talma viszont azonnal az élre állt, és Faubellal öldöklő csatát víva úgy lett második, ahogyan azt a százezres publikum elvárta egy világbajnoktól.
Azt is láthattuk, hogy a „protokoll" kőkemény dolog a motorosvilágban. A hajrában Faubel hátsó kereke kicsúszott egy kanyarban, és a harmadik helyen motorozó Sergio Gadea megelőzte a későbbi győztest. Aztán Gadea illedelmesen félrehúzódott, mi több, még intett is a kezével vetélytársának, hogy semmi baj, előzze csak vissza bátran, neki ugyanis azt adták „ukázba" az istállónál, hogy az első két óriás csatájába ne szóljon bele. Mert itt bizony valóban gigászok csatáztak! Tessék elképzelni, Hectornak úgy kellett nyerni a mi „Achillesünk" ellen, hogy egy-egy előzés után vissza kellett fognia a tempót, hogy legalább ketten beérjék őket, mivel Gábor így visszaszorulna a negyedik helyre, és akkor a spanyol lenne a világelső. Talmácsinak tehát ebből a kelepcéből is ki kellett motoroznia. Megtette, így a legméltóbb helyre, az ő fejére kerülhetett a babérkoszorú.
Aki ismeri újdonsült világbajnokunk pályafutását, azt is tudja, hogy őt a családja segítette a csúcsig. Édesapja és öccse a szó szoros értelmében mindent megtett azért, hogy Gábor a legjobb legyen kategóriájában. Nem állami támogatással, zsíros szponzori pénzekkel lett az, aki, hanem közvetlen környezetének fanatizmusából gyűjtött erőt a sikerhez. És ha már Szávay Ágit is felemlegettük, a két pályaív ebben hasonlít egymásra. Talán valahol valaki kiszámolja majd, hogy ezek a nagyszerű sportemberek milyen szolgálatot tettek a magyar versenysportnak azzal, hogy a követőiket bátorítják eredményeikkel. Az ilyen példaképekre nagy szükség van napjainkban.