Sportnapló

Tudjuk: a magyar foci örök betegsége az volt, hogy erőnlét dolgában nem álltuk a versenyt az ellenfelekkel. Hiába cifráztuk a játékot szemet gyönyörködtetően a félpályánál, bármelyik külhoni gárda szétfutott bennünket. Pedig a legkönnyebben elsajátítható elem a kikezdhetetlen állóképesség lenne. Míg a gólya névre szólóan viszi a zsenialitásról szóló bizonylatot a kiválasztottnak, az erőfejlesztéshez nem kell született adottság. Egy nyugdíjba vonult, félkarú postai kézbesítő körbebiciklizte a világot. A labdarúgó-akadémiák szakemberei is rájöttek arra, hogy az atletikus képzés lehet az alapja a későbbi világra szóló sikereknek, így minden bizonnyal születtek olyan egyenlegek is, miszerint egy „kötényt” ellentételezni lehet egy kilométernyi futással…
Nemrég rendezték a felcsútiak a Puskás–Suzuki Kupát, melyen négy csapat vett részt. A helyiek a Real Madrid 17 éves fiataljaival játszhatták a döntőt a székesfehérvári Sóstói stadionban. A spanyolok 5-1 arányban győztek, és ezzel megnyerték a tornát. Sergio Pińa Caspedosa, a győztes csapat edzője azt nyilatkozta: a sikerüket annak köszönhetik, hogy fizikai állóképesség dolgában a felcsúti ifjak fölé kerekedtek. Puff neki! Mezey György, a kiváló szakember, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia „spiritus rectora” arról számolt be nem sokkal a torna előtt, hogy tanítványai a sportágnak élnek, és a tanulás mellett minden idejüket a kőkemény, célirányos felkészülés tölti ki.
Hát még ez is kevés? – zsörtölődtem magamban. Mit ronthattunk annyira el, hogy azt generációk sem képesek jóvátenni? Erre jött az U 19-es csapatunk sikere éppen a spanyolok fölött. Megindultan néztem, miként zokognak a fűben szanaszét a csalódott ibériai srácok, de aztán magával ragadott az az örömünnep, melyet Sisa Tibor fiai rögtönöztek a győzelem mámorában. Azon pedig csak később tűnődtem el, hogy lám, kedves Caspedosa, azért nem állunk mi olyan rosszul erőnlét dolgában sem! Jó, jó, tudom, hogy a győztesek nem a Puskás akadémia hallgatói, de a felnőtt válogatottban már senki nem fogja viselni az iskolája vagy egyesülete logóját, mindegy lesz, hogy Agárdról, Veszprémből vagy Győrből indult a játékos, a nemzeti színek képviseletében egy dolog dönt majd: bírják-e szusszal a fiúk a kilencven percet?
Úgy látszik, hogy most, 19 esztendősen bírják. Sőt: a technikásabb, trükkösebb spanyolokat éppen a kikezdhetetlen erőnlétükkel tudták „két vállra fektetni”. Ha pedig ennyit robotol egy csapat, ott nem sújt le a turáni átok, mi több, még Fortuna is mellénk áll. Pedig korábban vele is „fasírtban” voltunk…  

A Kolonics György halálával keltett hullámok csak nehezen akarnak elülni. Nemrég egy kajakos olimpiai bajnokkal beszélgettem, aki néhány elgondolkodtató adatot mondott. Szerinte a kenu az a sportág, amely „eszi” a versenyzőket. Bizonyításul felsorolt fél tucat sportolót, akik negyvenéves koruk előtt távoztak az élők sorából, és a közös bennük az volt, hogy valamennyien térdeltek a hajóban. A magyarázat a neves szakember szerint az, hogy a lapátolás egyenlőtlenül terheli a testet. Nincs a sportban még egy olyan foglalatosság, amely olyan aszimmetrikus mozgást igényelne, mint a kenuzás. Ennek következtében a szervezet is egyenlőtlenül terhelődik. Évtizedek próbatételei alatt pedig ez akár egészségromláshoz is vezethet. Íme, egy vélemény, amelynek talán érdemes lenne utánajárni.