Sportnapló

1953. november 25-én zöldséglevest és szilvás gombócot ettünk ebédre a népi kollégiumban. A leves híg volt, gombócból pedig egyet adtak, igaz, az jókora volt és alaposan meg volt forgatva pirított zsemlemorzsában. De hát mi, másodikosok szemrebbenés nélkül bevágtunk volna ötöt-hatot egy ültő helyben belőle. Jánosi Béla igazgató, aki szíve mélyéből utálta a futballt, mint minden kollégiumi fegyelmezetlenség forrását, ezúttal megkért néhányunkat, maradjunk lent az ebédlőben és segítsünk átrendezni az asztalokat. Hosszába raktuk őket, egymás mellé. Mint kiderült, azért volt erre szükség, mivel középre került az igazgatói irodából lehozott Orion világvevő rádió. Aztán sorakozó, ebédlőbe indulj, sercegés a rádióból, végül felhangzott Szepesi György hangja. Elkezdődött az évszázad mérkőzésének közvetítése… Még ma is a hideg ráz, ha rá gondolok! Ugyan Béla bácsit ki utasította rá, hogy meghallgattassa velünk? Mert magától nem tette volna, az biztos! És már a „hatóság” is ilyen biztos volt a győzelemben?

SportPalágyi Béla2008. 11. 20. csütörtök2008. 11. 20.

Kép: Buzánszki Jenő, Fehér Miklós a Sipos vendéglő tulajdonosa és Grosics Gyula az aranycsapatból. 2006.12.18. Fotó: Bohanek Miklós

Sportnapló
Buzánszki Jenő, Fehér Miklós a Sipos vendéglő tulajdonosa és Grosics Gyula az aranycsapatból. 2006.12.18. Fotó: Bohanek Miklós

Grosics Gyulával arról beszélgettünk, számára milyen volt az a borongós, esőre álló novemberi nap ott kinn, Londonban. A „fekete párduc” a részletekre már nem emlékszik, ám azt tudja, hogy szorongva mentek ki a Wembley zöld gyepére. A főpróba a svédek ellen nem sikerült, 2-2 lett a végeredmény, és Walter Winterbottom azt mondta a meccs után: „Ezt a magyar válogatottat két-három góllal kell legyőzni!” Emelték is az angolok a tétet: kijelentették, az lesz a világ legjobb válogatottja, amelyik győztesen hagyja el a pályát!
A mérkőzés hajrájában Grosics lejött a pályáról, és helyét Gellér Sándor, az MTK kapuvédője foglalta el. Milyen érzésekkel adta át a posztját a tartalék „portásnak”? – kérdeztem az Aranycsapat „egyesét”, ő azonban a várt duzzogás helyett jót nevetett: – Ez egy magánakció volt, ami miatt kaptam is a fejemre Sebes Gusztávtól – emlékezett kedélyesen. – Sándor jó barátom volt, szerettem korrektségéért, így megbeszéltük, hogy jöjjön oda a kapu mögé, és ha a meccs úgy áll, átadom neki a helyem. Meg is történt, ami fölött aztán a szövetségi kapitány nem tért egykönnyen napirendre, mert, ahogy mondta, cserélni csak neki van joga. De hát azt az euforikus boldogságot annyira szerette volna szétosztogatni az ember!
Lám, van még új a Nap alatt, erről az apró momentumról sem hallottunk még, pedig azt hihetnénk, valamennyi pillanatát ismerjük az évszázad mérkőzésének. Ez a november 25. lett a magyar labdarúgás napja. Emlékeztet arra, amikor a játék még nagy, közös örömök forrása volt!

Az őrségváltás a teniszben „deus ex machina” (vagyis az isteni beavatkozás) mechanizmusával zajlik. Van a sportágnak felkent királya, akit olykor Björn Borgnak, Boris Beckernek, Ivan Lendlnek vagy akár Federernek hívnak, köröttük forog minden, rendszeresen ők emelik a magasba a salátástálakat – aztán egy külső pályán leereszkedik egy ufó, kilép belőle egy kis zöld emberke, nevezhetik Murraynek, és aztán vakmerően nekivág a trón lépcsőjének. Az „öreg” király nehezen adja a trónját. Még tíz meccslabdáról is vissza-visszalépne, de aztán az ifjú trónkövetelő lesz a nyertes. A brit Murray drámai csatában megverte a svájci Federert, hogy aztán másnap kikapjon Davigyenkótól – de ez már nem érdekelte. A trónról nem ez a meccs szólt! Federert kellett kibillenteni fene nagy magabiztosságából.
Ha lesz „őrségváltás” a sportágban, ahhoz a csodálatos Murray–Federer összecsapás volt az első lépés.

Ezek is érdekelhetnek