Bankok-Hitelek-Lízing-Devizahitel-Lakás-Autó

Egekbe ugró részletek

Az Európai Bíróság szeptember 20-án kelt határozata nyomán esély nyílt arra, hogy a magyar bíróságok is vizsgálhassák: az árfolyamkockázatot illetően megfelelő tájékoztatást kaptak-e a devizahitel-adósok.

T. I.| 2018.09.30.

Fedél nélkül maradnak

Idén egy hónappal hosszabbították meg a kilakoltatási moratóriumot, de május elsejétől már vége a türelmi időszaknak, a hónap elejétől családok ezreit fenyegeti a veszély, hogy utcára kerülnek. Közülük legtöbben devizahitelesként kerültek bajba.

hj| 2018.05.20.

Jobb, de nem az igazi

Módosulnak a támogatott lakossági energetikai hitelek feltételei. A tavaly áprilisban indult program során novemberig 900 igénylő (főként Pest, Fejér, Hajdú-Bihar, Csongrád és Békés megyéből, illetve a fővárosból) 2,3 milliárd forintot kapott.

Budai Horváth József| 2018.01.29.

Begördült a bank

Megszűnik a helyi takarékszövetkezeti fiók tucatnyi észak-magyarországi településen, és ez ellen több polgármester is tiltakozott – adtuk hírül korábban.

Palágyi Edit| 2017.10.10.

Szorít az idő

Hajrázzanak az ügyvédek, a politikai pártok meg ne (csak) plakátokra költsenek, hanem tegyenek a kilakoltatás által fenyegetett devizahitelesekért is! – ezt üzeni Léhmann György, az anno több ezer devizaperéről elhíresült siófoki ügyvéd.

Fónai Imre| 2017.10.09.

Őrült sok pénzt költöttek!

Mintegy 77 milliárd forint értékben szereztek be új mezőgazdasági gépeket a magyar vállalkozások az idei első fél évben, ami 40 százalékos növekedés éves összevetésben. Az összeg felét a lízing tette ki.

O. Horváth György| 2017.09.26.

Nem esik már útba jövet-menet

TUCATNYINÁL TÖBB takarékszövetkezeti fiókját zárja be a Korona Takarék szeptembertől. Az érintett falvak – mint Nagyvisnyó, Tarnalelesz és Balaton – vezetői máris tiltakoznak.

Palágyi Edit| 2017.08.10.

A középiskolások már gazdálkodnak is a zsebpénzükből - tízből négynek bankkártyája is van

ZSEBPÉNZ A JÖVŐRE. Már a középiskolások is gondolnak a jövőjükre – ez derül ki az OTP Bank friss felméréséből.

-ftb-| 2017.04.06.