családi örökség

Megváltó dzsessz – Gáspár Károly portréja

Gáspár Károly a hazai dzsesszélet egyik meghatározó szereplője. Zongoristaként rádióműsort is vezet és szakmai kritikus. Ezek kiemelkedő szerepek, de ezúttal nemcsak a zenei pályájáról vallott, hanem a hitről és a próbatételekről is, például arról, amikor

Haraszti Gyula| 2021.05.07.

A fenntartható fejlődés és a hagyomány szelleme

Tizennyolc év telt el az első Tanyakollégium kezdete és kilenc a második befejezése óta, amely után 2011-ben a kormányzat meghirdette a Tanyaprogramot. A Lakiteleki Népfőiskola és az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért Egyesület (IKoN) szervezésében most újr

Dulai Sándor| 2020.09.17.