Ismeretterjesztés-felvilágosítás-csodaszerek-babonák

Mágikus agymosás

Letűnt már a sötét középkor, amikor az emberek hittek a babonának, és máglyára küldték a boszorkányokat – gondoltam én. A minap azonban a tévé időgéppé változott, és visszaröpített néhány száz évet. Azt tettem ugyanis, amit nem kellett volna: délelőtt bek

Palágyi Edit| 2017.12.07.

Egészséget ajándékba

A lélek nyelve a betegség – ez a mottója az ezoterikus karácsonyi fesztiválnak, amelyet december 3-án rendeznek meg a fővárosban a Villányi úti Konferencia Központban. Az előadások jelentős része arra hívja fel a figyelmet, hogy teremtett csoda vagyunk, n

Munkatársunktól| 2017.11.30.

Semmire sem jó

Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete a minap közzétett szakvéleményében nem mást állít, mint hogy a homeopátiás készítmények valójában hatástalanok.

Habik Erzsébet| 2017.10.05.

Veszélyes tudatlanság

HA MINDEGY LENNE, mit tanítanak az iskolában, nem feltétlenül volna szükség tanárra. Sem tananyagra. Igaz, akkor számos olyan ismeret terjedne el a világban, amelynek nem feltétlenül van köze a valósághoz, vagy éppen tévedésen alapul. Bár, ha jobban megné

F. Tóth Benedek| 2017.09.03.

Hasznos-e a lúgosítás?

BÖRTÖNBÜNTETÉSRE ítélték Robert Youngot, a „lúgosítás atyját”, mert jogosulatlanul kezelt betegeket. Vajon árthat-e magának, aki követi a lúgosító diétát és szedi az ajánlott étrend-kiegészítőket? Kérdéseinkre Meleg Sándor dietetikustól kaptunk választ.

Palágyi Edit| 2017.07.27.

Aranyos aurák

LÉLEKMASSZÁZS, AURATISZTÍTÁS – hirdette a tábla, s gyozött a kíváncsiság, kipróbáltam. Gyakorlott gyógyítónál jártam, aki a szellemsebészetben is jártas, de kezdetnek beértem egyszerubb kezelésekkel. A mester ígérte: feltölti az aurámat és kiuzi belolem a

Palágyi Edit| 2017.07.20.

Újabb gyógynövényes tapaszról derült ki, hogy hatástalan

Unos-untalan hallhatjuk a figyelmeztetést: az interneten gyógyszert, gyógyhatású készítményt rendelni felettébb kockázatos.

Habik Erzsébet| 2017.07.11.

'Csodanövény'? Még vizsgálják hatásait - Inkább kaszáljuk!

Miközben országos kampány buzdítja a lakosságot az irtására, egyesek gyógyító csodanövénynek tartják a parlagfüvet, állítva, hogy hajtása nyersen vagy szárítva segít bizonyos betegségek megelőzésében, sőt, hogy a parlagfű-terápia az allergiások panaszait

Habik Erzsébet| 2017.05.25.

Sérvre csodadombot!

Hideg tavaszi szél borzolja a fegyverneki búzavetéseket, pedig benne járunk már a májusban. Az ég mord, szürke, a szél pedig csontig hatol. Igaz, még csak reggel nyolc óra van, s a híres Kálvária-domb tetején állunk, ahol mindig nagyobb a légmozgás, mint

Balogh Géza| 2017.05.16.