A rejtélyes kór oka: az anya

Történt, hogy a harmincas éveinek végén járó, rossz házasságából nemrégen kilépett Julianna nem csak az állását veszítette el, de fél éven belül az édesanyját és a testvérét is. A lelki megrázkódtatásoktól a fiatalasszony idegösszeroppanást kapott, de ezt eltitkolta. Egyetlen mentsvára és boldogsága másodikos elemista kislánya, Nórika maradt.

– Azt vettük észre, hogy Julianna egyre aggodalmaskodóbb lett, örökké attól rettegett, hogy a kislány beteg vagy épp lappang benne valamilyen súlyos kórság – meséli az asszony volt férje. – Nórika nem tűnt se haloványabbnak, sem elesettebbnek, mint korábban, így egyszer azt mondtam az asszonynak: „Mondd Juli, nem csak kitalálod, hogy beteg a kislány, csakhogy mindig magad mellett tartsd és ápolhasd?” Na, erre kaptam hideget és meleget, s attól fogva csak a „kiszabott” hétvégeken láthattam Nórikát. Majd amikor fél éven belül már a negyedik alkalommal feküdt a kislány a kórházban, beszéltem a kezelőorvossal. Kíváncsi voltam, mi a baja a gyereknek, aki egyszer, amikor látogatni mentem, a fülembe súgta: „Kérlek apa, vigyél engem haza, jól vagyok, iskolába szeretnék járni.” Nos, az orvosok minimális vérszegénységen kívül semmit nem tudtak megállapítani. Nórinak néha hőemelkedése is volt, de ez valószínűleg az átélt rendszeres izgalom miatt fordulhatott elő – sorolja az apa.

Ezután az anya még nagyobb aggodalmat mutatott kislánya iránt. Pár hétig viszonylagos nyugalom volt, majd Nórikát szűnni nem akaró hasmenéssel újra kórházba vitte Julianna, aki mártírként ült a kicsi kórházi ágya mellett éjjel-nappal. Időközben a vizsgálatokból kiderült: az anya hashajtót csempészett a kislány ételébe, hogy igazi betegségtüneteket produkáljon. Mivel az anya szándékosan betegítette meg gyermekét, pszichiátriai vizsgálatnak vetették alá. Bizonyossá vált, hogy ő a beteg, nem a kislány.

A Münchhausen szindróma e formájában valaki folyamatosan betegségtüneteket hazudik, akár magáról, akár a gyermekéről. Ezt a pszichiátriai zavart feltétlenül meg kell különböztetni a szimulálástól – tájékoztat Csiha László pszichiáter főorvos. A szimuláló valamilyen kézzelfogható haszonért hazudik betegséget, míg a Münchhausen-szindrómások számára azonban maga a betegszerep a lényeg. Úgy érzik. csak betegként fontosak, figyel rájuk a környezetük, nem hagyják el a szeretteik. Ezért hát orvostól orvosig, kórháztól kórházig járnak, több tucat zárójelentést is begyűjtenek. Kórságaikat gyakran szándékosan idézik elő maguknak: feltépik a sebüket, csont soványra koplalják magukat, öncsonkítást hajtanak végre, szándékos balesetet szenvednek. Rosszabb esetben védtelen gyermeket betegítenek meg – többnyire a párkapcsolatot nélkülöző anya –, hogy fontosságukat hangsúlyozzák a csemete életében. Az ilyen, lelkileg sérült gondviselőnek az a célja, hogy gondoskodó szülőnek tartsa őt a környezete. Az e szindrómában szenvedők éretlen személyiségűek, s fontos számukra, hogy állandó megerősítést kapjanak arról: szeretnivaló, értékes emberek. Ha valakiről kideríti az orvosa, hogy e kórságban szenved és szakorvosi ellátást igényel, a beteg ettől többnyire egyáltalán nem szelídül meg, sőt emeli a tétet: akár az öngyilkosságot is megkísérli.

Julianna azóta is gyógykezelés alatt áll. Beismerte tettét, de a betegsége miatt nem vonható felelősségre. Nórika, akit az édesapja gyámsága alá helyeztek, nem ért semmit a történtekből, s nagyon várja vissza szerető édesanyját...