Akácok és hangyák szerelme

Virágzás idején, amikor a fák bőségesen ontják a tápláló nedvet, a hangyák távol tartják magukat a virágoktól, s nem akadályozzák, hogy a virágokat beporzó méhek, apró rovarok és madarak vígan táplálkozzanak. Később a harcias őrhangyák néha teljesen ellepik a fák törzsét és ágait, jókat esznek a szivárgó nektárból. Vajon miért van ez? Ahogyan vége a virágzásnak, a pollentermelésnek, az akác „megengedi”, hogy az őrhangyák belepjék a virágokat is.

Nigel Raine, a London Egyetem tudósa és nemzetközi csapata erre a jelenségre kereste a választ és rájött: az akácia bizonyos vegyi anyagokkal tartja kordában az őrhangyák seregét és ugráltatja őket, miközben a hangyák biztos menedékre és táplálékra lelnek a fákon. Ha például jön egy zsiráf és enni akar az akácia ízes virágaiból, a hangyák seregestül támadásba lendülnek, belepik az állat pofáját, jól összecsípik, mire a zsiráf ebbe előbb-utóbb beleun és odébb áll.

Az őrhangya és az akácia viszonya szigorúan szabályozott. Virágzás idején a fa olyan vegyi anyagot termel, amely hasonlatos a hangyák egyik feromonjához, amellyel egymás között is „kommunikálnak” – s ez vészjelzést közvetít. Emellett a fa virágainak illatanyaga is tartalmaz olyan vegyületet, amely az adott időben elkergeti a hangyákat a virágoktól, de odacsalogatja a beporzásra alkalmas méheket, rovarokat. Ha pedig vége a virágzásnak, a fa odaengedi a hangyákat a virágokhoz, mert ekkor már a termést, a magokat kell védelmezni – ez a feltétele a fennmaradásnak. Valóságos vegyi hadviselés ez, de jótékony jellegű: mindkét fél számára hasznos.

Dr. Raine szerint ebben az okos evolúciós rendszerben a növény és a hangya megtanulja egymást védeni, szabályozni, de még manipulálni is.

Nem minden akácia-féle élvezi az őrhangyák védelmét, s bár hatalmas töviseket növesztenek, még ez sem akadályozza meg a zsiráfokat és egyéb növényevőket abban, hogy a virágokat, lombokat megegyék – virággal, pollennel együtt.