Folyton termő szőlő

Nem a fajtán, hanem a termesztéstechnikán múlik a „folyton termő" szőlő – tudtuk meg Horváth Csabától, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa főtitkárától. A csemegeszőlő eltartásának régi és bevált módja, hagyománya él hazánkban is. Az elmúlt hosszú és forró ősz érlelte szőlőfürtöket karácsonyig gond nélkül el lehetett tartani, amelyek ízben és zamatban bízvást fölvették a versenyt az olasz, spanyol, görög vagy török importtal. S mi a helyzet most, amikor már fogyóban a mediterrán országok csemegeszőlő-készletei is?

Nos, ilyenkor indulnak útjukra Európába a nagy kereskedelmi óceánjárók Brazília és Dél-Afrika kikötőiből, hűtött gyomrukban a frissen termett csemegeszőlő tonnáival. Igen, frissen termett szőlőről van szó, ugyanis ezen országok sivatagos, szubtrópusi vidékein különös módon termesztik e növényt. Lakatos András balatonboglári szőlész tanulmányaiból tudjuk, hogy Brazília végeláthatatlan csemegeszőlő-ültetvényeiben a vízzel szabályozzák a szőlő egész életciklusát. A sivatagi (félsivatagi) körülmények között élő növény ugyanis ha nem kap vizet, lehullatja lombját és nyugalmi állapotba megy át. Ha pedig vizet kap, akkor tavaszt érez, rügyet bont, hajtást hoz és termést érlel. A termesztők ezt használják ki, s így történhet meg, hogy a hatalmas ültetvények egyik szögletében – egyazon időben – éppen hajt a szőlő, a másikban már metszik, a harmadikban a hajtásokat kötözik, a negyedikben pedig szüretelik. Az ötödik, a „téli” szögletben pedig a lombja vesztett tőkék nyugalomban várják a „tavaszt”. Ilyen körülmények között egy naptári évben kétszer is terem a csemegeszőlő, ezért magától értetődik, hogy a brazil termesztők főleg arra az időszakra időzítik a szüretet, amikor a legnagyobb a kereslet a világpiacon.