Egérbanda a föld alatt

Nevéhez hűen elsősorban az erdők lakója, nálunk főként az Északi- középhegységben és a Dunántúlon gyakori, de az alföldi erdőkben is előfordul. Olykor beköltözik az erdőhöz közeli házakba, de helyenként tanyát ver a városi parkokban is. Hosszúkás teste viszonylag hosszú farokban folytatódik, s mivel a hátsó lábai hosszabbak a mellsőknél, futás közben ugrálva szökell előre.

Gyakran hátsó lábára állva szimatol, de ritkán pillanthatjuk meg, mert igen félénk éjszakai állat. A nappalt a föld alatt tölti, az ott vájt alagútrendszer mélyén, ahol rendszerint többedmagával együtt lakik. Itt alakítja ki éléskamráit is, amelyekben tetemes mennyiségű élelmet (főleg bükk- és tölgymakkot, mogyorót) halmoz fel a téli szűkebb napokra. (Hajdanán az erdőkben makkoltató kondások disznói szagolták ki az erdei egerek raktárait, s ennek nyomán a kondások ásták ki az ott felhalmozott malaccsemegéket.) Az utódok is az alagútrendszer mélyén, a puhára bélelt fészekkamrában jönnek a világra. Amíg a házi egér 6 hetente 8-10 kölyköt is ellik, az erdei rokon csak évente négyszer szaporodik, alkalmanként 4-9 utódot hozva a világra. Közülük jó néhányan rókák, menyétek, nyestek, baglyok, macskák számára szolgálnak majd (prémium minőségű) eleségül.