Vitamindús levelek

Noha vannak már nyáron is sikerrel termeszthető fajtái (amelyek nem szöknek magszárba), szabad földön mégis a tavasz és az ősz a termesztés jellemző ideje. Előnye, hogy rövid tenyészidejű, így előveteményként hasznosíthatjuk. Jó tudni azonban, hogy érzékeny a növényvédőszermaradványokra, illetve a talaj nagy sótartalmára (ami egy eredendően egészséges talajban a rendszeres és nagy adagú műtrágyázás hatására alakul ki). Ezért is fontos minden olyan termesztési fogást bevetni, amely minimálisra csökkenti a műtrágya- és vegyszerhasználatot.

A saláták a talajra nem kényesek, tápanyagigényük közepes, ideális számukra, ha az előző évben szerves trágyázott földbe kerülhetnek.

Ha műtrágyára kényszerülünk (hogy szép nagy salátafejek fejlődjenek), semmiképpen ne lépjük túl a négyzetméterre kijuttatandó előírás szerinti mennyiséget. A palántákat lehetőleg 120 centi széles ágyásokba ültessük, ágyásonként három sorban. (Így oldalról végezhetjük az ápolási munkákat, nem kell a sorok közé lépnünk, elkerüljük, hogy taposással tömörítsük a talajt, ami nem tenne jót a növénynek.) Sortávolságnak 40 centit válasszunk, tőtávolságnak 25-30 centit. Ez nagyobb ugyan, mint az átlagos tenyészterület, de minthogy szellősebben állnak a tövek, kevésbé betegszenek meg. A palántaültetés során fontos, hogy a kis növények kissé magasabbra kerüljenek a talaj szintjénél, mert így csökken a talajról való nedvesedés, fertőződés veszélye. Mivel viszonylag kicsi a gyökérzete, szárazabb viszonyok között gyakoribb és kisebb adagú öntözést igényel. Ügyeljünk, hogy a fejek közepét ne érje víz, mert megbetegedhetnek.

Gyakorlati tapasztalat, hogy a római saláta kevésbé érzékeny a betegségekre, mert a függőlegeshez közelebb álló leveleiről jól lefolyik a víz. A vöröses színű saláták is ellenállóbbnak bizonyultak, szemben a zöldekkel, illetve sárgászöldekkel.