Dísznövényként kezdte

A XVI-XVII. században került Európába, karrierjét dísznövényként kezdte, minthogy színes bogyói miatt ültették. Hamar elkerült hazánkba is, kezdetben a főúri kertek díszeként hódított. A magyar paprika név 1724-ben tűnik fel először, s e század végére általánosan ismertté válik már mint olcsó borspótló fűszer. Megszületik a legelső termesztőkörzete Szeged, majd ezt követően Kalocsa térségében. A XIX. század közepéig jobbára csak önellátásra termesztettük, ám ahogyan mind nagyobb arányú lett a piacra termelés, úgy vált egyre népszerűbbé, mondhatni „magyarrá”, teljesen átalakítva a hazai konyhát. Napjainkban – mennyiségét tekintve – a fekete bors után a fűszerpaprika a legtöbbet fogyasztott fűszer, mintegy 80 országban élnek vele. A mi fűszerpaprikánkat különleges íze és zamata miatt az elsők között tartják számon. A szegedi és a kalocsai fűszerpaprika-őrlemény, valamint az Erős Pista és a Piros Arany paprikakrém hungarikum.

Az étkezési paprikák alakgazdagsága különösen nagy. Hazánkban a kúp alakú fajták a legkedveltebbek, de akadnak paradicsomra emlékeztető, hengeres, hegyes végű vagy éppen spirál formában tekeredő változatok is. A nagyobb testű, kocka formájú, húsosabb fajták (mint a kaliforniai is) főként a téli hónapokban kedveltek, a grillezés terjedése pedig a süthető (kápia típusú) változatok térnyerését segíti elő. A paprikák zömét gazdasági érettségben szüreteljük, amikor a benne lévő magok még nem csíraképesek. Később a termés (bogyó) felveszi a fajtára jellemző színt (némelyik akár fekete is lehet), magvai csíraképessé válnak. A hajtatásban általános az önmagukat megtartó, nagy hozamú, koncentrált érésű fajták használata, illetve a támaszt igénylő, folyton növő formák termesztése (képünkön), amelyek hosszú száron hozzák a terméseket, és metszést igényelnek.