Jó érzés az izomláz!

Bár az időjárás a tavaszt mutatja napközben, azért hajnalonként a rendre deresedést hozó mínuszoknak még nagyon örülök. Kell ahhoz, hogy a fáink ne induljanak be túl hamar, mert attól tarthatnánk, hogy a márciusban-áprilisban kezdődő virágzási szezon alatt érhetné őket fagykár. Nem kell előrerohanni az időben, a mostani klíma nem csak a növényeknek, hanem a kertésznek is éppen megfelelő. Nem muszáj kapkodnia, komótosan bejárathatja a télen ellustult forgóit, izmait. Viszont lehet már a talajt egyengetni, az ágyásokat kialakítani, tervezgetni. Magam is itt tartok: a tavalyi paprika-, paradicsom- és padlizsántöveket csak most szedtem fel, illetve a maradékát, amit nem etettem fel az állatainkkal. Az egész télen termő póréhagymával, kelbimbóval, brokkolival beültetett ágyásokat is felszedtem. Nem sok munka, de a napi néhány órás gereblyézés, villázás, kapálás után másnap reggel bizony izomláz merevítette a vállam, karom. Jó érzés ez végre! Bár szinte az egész telet átdolgoztam a készülő kemencénk, a három disznóvágás előtti-utáni teendőkkel, de ez azért mégis más!

HUMUSZ LESZ A TRÁGYÁBÓL

Ugyanakkor az idén tavasszal spórolok: tavaly körbeértem a szervestrágyázással, az idén csak kisebb foltokkal kell foglalatoskodnom. Azaz a tavalyi ágyásokat elég lesz vékonyan felkapálnom, s csak néhány helyen jön komolyabb földmunka, például a bakhátra ültetett gyökérzöldségek, illetve a krumpli esetében. Gyümölcsfának sem kell már vagy tucatnyi gödröt ásnom, csupán néhány kajszinak, egy körtének kell helyet csinálnom, de azt mostanában, hogy a rügyfakadás már a helyén érje a csemetéket. (Egyébként trágyám van bőven, úgy 50 talicskányi. Nagy prizmát készítek, átforgatom az egészet, s hagyom érni. Nyárra, nyár végére kész komposzt lesz belőle, ahogy azzá válhat a most letakarított száraz szár, levél is. A zöldet a baromfiak és a disznók eszik meg.)

Persze egy kicsit még kapkodok is, főként akkor, ha már unom a gereblyézést, kapálást. Akkor fogom magam és megmetszek egy fát. Nagyobb lélegzetet kell majd vennem a nagy almához és a cseresznyéhez, ezeket ugyanis komolyabb, vázágakat is érintő metszésben kell részesítenem. Egyrészt kezelhetetlenül nagyok lettek már, másrészt az almánál tavaly sok felső ág letört a súly alatt.

TORT ÜLTÜNK, NAGYOT

Bőszen metszek már a kertünkben, halmokban áll az őszibarack-, meggy-, almagally, a felesleges szeder, málna, josta ága. Mit kezdjek velük? – merül fel az évek óta elő nem került kérdés. Eddig ugyanis a kecskéink eledeléül szolgált a faanyag, hogy aztán a felaprított maradékot a bogrács és a cserépkályha táplálásához használjuk. Most az egész venyigekupacból gyújtós lesz, ugyanis a minap a nagy hízókkal együtt a kecskénket is leöltük. Már sóban, pácban ázik a két combja, a nemesebb húsaiból pedig a disznókéval együtt kolbászt, szalámit töltöttünk.

A karámja üresen áll, elhasználta az utóbbi években. Most már alig várom a melegebb időt, amikor lehet betonozni, ácsolni, s új, szép és korszerűbb kifutót készíthetek az állatainknak. A leendőknek, mivel most a disznóól is szerényebb állományt nevel. Van három nagyobb süldőnk, két kisebb visszamaradtabb jószág, s persze a nagy kanunk meg az öreg, már szinte kiszolgált kocánk. Azon a nem túl régi szombati napon nagyot alkotott a család a barátokkal – sőt már pénteken nekifogtunk az egyik fiammal, akkor dolgoztuk fel a kecskénket, hogy másnap a 160 és 130 kilós hízónkkal tegyük ugyanezt. Emberes dolognak bizonyult a bő 300 kilónyi állatot nyúzni, pörzsölni, darabolni, darálni, feldolgozni, aztán a töltelékárut füstölni, a mélyhűtőbe valót zacskózni, szortírozni, elpakolni.

De ez örömteli fáradozás: magunk nevelte-vágta-feldolgozta étel lesz mindenből. A pazarlás szinte minimális: a belek, a kecske bőre alig tett ki 30 kilónyi eldobandó tételt. A többiből egytől egyig igazi magyaros házi étel lett-lesz. Egy évre való van mindenből, szalonnánk lett vagy 30 kiló, sonka szintén. A kolbász és szalámi 40 kiló, a hurka legalább az előbbi fele. Lett 30 liter finom házi zsír, 5 kiló töpörtyű, füstölt és natúr májas, két nagy disznósajt. Legalább tíz levesre való csont és még vagy 30 kilónyi hús, oldalas, két nagy kocsonyát kitevő fül, farok, bőrke, köröm.

Másfél évet gondoztam a hízókat – a kecskénk négy évet élt meg –, aztán három nap kemény munka kellett a feldolgozáshoz, plusz még néhány a füstöléshez, pácoláshoz, érleléshez. A végeredmény magáért beszél: egészséges, különleges ízű termékek sora jut a családra.

A KACSÁK MINDENT TUDNAK

Állataink másik részét jelenleg a baromfiak teszik ki. Egész télen áradoztam a tyúkjainkról, akik most sem okoznak csalódást: a 14 szárnyas napi 11-12 tojást ad. Tucatnyi néma kacsánk is megemberelte magát: január elején még arról találgattam, vajon jó időjósok lesznek-e megint – s igen: a tél igazi volt, a január meg a február eleje is. Nem is kezdték meg a tojásrakást, csak két hete, azóta viszont termelnek rendesen. A meteorológiai jelentést sem kell megnéznem, biztos vagyok benne, hogy itt a tavasz. S végre reménykedhetem abban is, hogy a kacsáink első fészekaljából sikerül végre szaporulatot keltetni – nem úgy, mint az elmúlt két télen, amikor a túl korai, januári tojásokból nem volt esélyünk keltetni.

Kevesebb dolgom van tehát most az állatainkkal, ki is használom az időt: a kertészkedési csúcsmunkák közepette nekiállok végre a nyúl- és a baromfinevelő ólat renoválni, átalakítani, kimeszelni, hogy másfél év után végre ismét nyulazhassak, óriáscsirkéket nevelhessek. De erről később írok részletesen.

KÁLLAI MÁRTON FELVÉTELE