Vattacsomók az almafán

Gyorsan szaporodik, látványos, de részben rejtőzködő életmódot is folytat a vértetű (Eriosoma lanigerum), ami nehezíti az észlelését és teljes felszámolását. A vértetű ugyanis nemcsak az almafák ágain, hanem a gyökerein is megél, s a talajból aztán folyamatosan képes újrafertőzni a föld feletti részeket.

Mostanában megint egyre több almafán látni fehér pamacsokat a friss ágakon, illetve az ághajlatokban. Nos, ez a vértetű: a szívogató rovaron 2–4 milliméteres viaszszálacskák csomói vannak – a kolóniákat alkotó, igen gyorsan felszaporodó telepekben élő egyedek okozzák, hogy fehér, vattás penészbevonat alakul ki az ágon. Ez nem gomba, hanem az élősködőt védő réteg. Erről könnyen megbizonyosodhatunk, csak kicsit szét kell nyomni az egyébként puhatestű tetvet, s akkor véresnek tűnő kencét kapunk. A vértetű éppen erről kapta nevét: ritkán, de előfordul, hogy a rovarok testnedve a vérhez hasonló vörös színű. Egyébként, ha nagyítóval nézzük az állatot, akkor a vékony „bőrén” is áttetszik ez a szín. 

Miként lehet védekezni ellene? Egyrészt gondos metszéssel, zöldmunkával. A vértetű leginkább a fiatalabb, zöldebb hajtásokat kedveli, ahol azok egy vastagabb ágból hajtanak ki. Tehát az úgynevezett vízhajtásokról van szó, melyeket egyébként érdemes a vegetációs időben kimetszeni fáinkról, mert feleslegesen sűrítik a koronát, továbbá elveszik a tápanyagot és az energiát a termést hozó vázrendszertől.

Mivel a vértetű a nagyon hideget és a forróságot is bírja, az időjárás ritkító hatásában nem bízhatunk. Ráadásul télen a fák gyökérzetéhez húzódik, ott telel át, sőt nyáron is találhatunk ott egyedeket amellett, hogy tavasszal innen indulnak a koronába táplálkozni, szaporodni. Szereti a fák sebeit, legyen az háncsrepedés vagy metszési felület, illetve a már említett vízhajtásokat. Az utóbbiak képzését egyébként a túlzott nitrogéntrágyázás fokozza, tehát a védekezés másik fogása az okszerű tápanyagpótlás: csak annyi nitrogént juttassunk ki, amennyi feltétlenül szükséges. A metszés után a sebeket mindig zárjuk le sebkezelő szerrel.

A védekezés fontos eleme, hogy a fürkészt próbáljuk kímélni, ezért olyan szert használjunk, amely szelektíven hat: a tetveket öli, de a fürkészt nem. Szaporodása a nyár második felében intenzív, így ekkortájt mindenképpen kerüljük a rájuk is káros rovarirtók használatát.

Ne spóroljuk meg a törzs és az ágrendszer átkefélését, letisztítását, a kérgek alatti területek permetezését (lemosózás). Tavasszal a fák tövéből távolítsuk el az avart, gyomot, s egy kissé húzzuk is le a földet a gyökérnyakról: a legtöbb tetű itt telel. Ezt követően a lemosózás hatékonyabb lesz.

FOTÓ: SHUTTERSTOCK