A Kis-Balaton 1403 hektárja 1951-ben került a természetvédelmi törzskönyvbe. A 70. évfordulón egy méltatlanul elfelejtett művel emlékezünk a természetóvás kezdeteiről.

Hetven lápi évgyűrű

Ez alkalomból fellapozzuk dr. Hankó Béla 1933-as, Vízen és vízparton című kötetét. A szerző ugyanis a Balkánon olyan kócsagtanyás tájra bukkant, amely a Kis-Balaton akkor már letűnt bödönhajós világát idézte fel a múltból. Három levert karóra vetett ág és zsúp nád.

Herman Ottó eme ősmagyarnak hitt „kullogójába” vackolt albán pákásszal járta az ingovány halbő sikátorait. A magyar utazó megbűvölve nézte aztán a nádszéli zsombékról felröppenő nemeskócsag fátyolszerű fehérségét. Majd engedve kísérője biztatásának – ugyan „nem szívesen” –, puskájával mégis kettőt lelőtt. Győzött az ösztönbe rótt vadászszenvedély.

Ha a debreceni professzor ezzel követendő példát nem is adott, de hazai útjával jó szolgálatot tett a Kis-Balaton ügyének. Kiállt a terület megmentése érdekében. De előtte még német, holland és magyar tudós társaságában lapos ladikba szállott a Zala-torkolatnál. Gulyás Józseffel. Ahogy fogalmazott: „A magyar madártani intézet tisztviselőjével, aki itt várt ránk, hogy bennünket a kis-balatoni kócsagtelepre kalauzoljon.”

Sötét, csokoládébarna víz hátán haladtak tova két S ka­nyarulaton át a Keszthely–Balatonszentgyörgy határán ívelő vasúti hídig. Aztán tovább, elkanyarodva a 15-20 méter széles folyó medrétől. „Madarász barátunk figyelmeztetett, hogy most már kócsagot is láthatunk.” Így történt. A riadt szárnyasok minden hangját felismerte és értőn megmagyarázta. Negyvenperces gyalogos berekjárás után elérték a tisztást, a zajos gémtelep határát.

Dr. Hankó Béla a nagyszámú tudományos és ismeretterjesztő értekezés mellett igen sok gyakorlati irányú közleményt is írt, többek között összeállította 25 év halászati irodalmát is.

Ám a kócsag ritkán szokott a többi gémmel együtt fészkelni, kettesével, hármasával a legjárhatatlanabb nádrengetegben teremt otthont magának. Óvatos és félénk, ahogy arról meggyőződhettek az arra járók. Az alkalmi csapat kerülte a hangos szót, s megindult visszafelé, a kócsagőrre bízva magukat. „Vezetőnk pontosan ismeri a nádat, és itt-ott, sajátságosan megtört és összecsomózott nádszálakból álló jelek útján biztosan tájékozódik.”

Meggyűrűzött egy sereg fiókát az alföldi cívisvárosból jött tudós „madarász barátja”, aki az effajta madárvonulási kutatás hazai pionírja: Schenk Jakab volt személyesen. Dr. Hankó Béla az út végén elbúcsúzott a neves ornitológustól, „aki az éjszakát Vörsön, a kócsagőrnél akarta tölteni”.

Aztán így szólt: „Hiába tart a m. kir. madártani intézet állandó kócsagőrt a kis-balatoni telepen, a kotró ott füstölög a Zalában, a Kis-Balaton nádrengetege egyre jobban elveszíti éltető elemét, a vizet” – írta. Néhány esztendő múlva a Zala mederszabályozása, a Kis-Balaton lecsapolása után legelők, szántóföldek hódítják meg a madármenedéket: „Ez a veszély. Ettől félünk. Ezt szeretnénk megakadályozni a Kis-Balatonnak eredeti ősi állapotában való megtartásával, hogy legalább a terület egy része maradjon meg, mint a kócsag utolsó mentsvára Magyarországon.”

Így történt. Erre emlékeztet minket hetven lápi évgyűrű a Diás-sziget fáinak barnászöldjében.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.