Ha nyár, akkor irány a magyar tenger vidéke. Júliusi körképünket kezdjük hát a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság fejlesztésével.

Júliusi körkép nemzeti parkjainkról

A keszthelyi part közelében ugyanis páratlan természeti értéket dédelget Zala. A Hévízi-tavon kívül nincs még egy ekkora tőzegfenekű, meleg vizes, gyógyhatású tó a földkerekségen. Ezt a különleges nemzeti kincset óvja az a 662 millió forintra rúgó átfogó tóvédelmi program, amelynek több eleme is elkészült július derekán.

A várha­tóan jövő tavasszal befejeződő projekt részeként átadták a 2,2 kilométer hosszú Hévízi-tó Tavirózsa Tanösvényt, egy tizenöt méter magas lombkoronasétányt. S az itt működő zsilipeket is korszerűsítették. A turizmus, a természetvédelem és a gyógyítás területét gyarapító beruházás közelmúltban lezárult stációja több mint 228 millió forintból valósult meg. Azon célból, hogy fennmaradjon a természeti egyensúly.

A nyugati végekről szálljunk képzeletben Észak-Magyarországra. Oda, ahol „kiemelkedő és eredményes munkát végez a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság az élettelen természeti értékek megóvása érdekében” – Rácz András szavait idézve.

A környezetügyért felelős államtitkár nemrég járt Felsőtárkányban a barlangok és a térségben található földvárak megóvását célzó projektek zárórendezvényén. E nemzeti park az elmúlt tíz esztendőben megduplázta látogatószámát, és évente már több mint kétszázezer vendéget fogad. Kiemelt szerepet lát el a hazai ökoturisztikában. Nem is akárhogy. Az elmúlt években összesen már 763 millió forintot fordítottak a barlangok védelmére és fenntartására.

E folyamat negyedik üteme volt a most lezárult program, amely 380 millió forintból segítette a természeti képződmények megóvását és állapotuk megőrzését. Huszonöt fokozottan védett, tizenegy megkülönböztetett jelentőségű és két védett barlangban, valamint ezek környezetében történtek beavatkozások. A munkák során biztosították a bejáratokat, megszüntették az eltömődéseket.

Emellett a Bükk hegység geológiáját, a barlangok kialakulását, élővilágát ismertető kiállítással is gazdagodott a Szalajka-völgyi információs ház. A természeti és kultúrtörténeti emlékek bemutatását öt új tanösvény is segíti, emellett hat esőházat is kialakítottak. Összesen 180 millió forintot fordított a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság az érintett földvárak megóvására, bemutatási lehetőségeik fejlesztésére. A rekonstrukció mellett régészeti feltárások is történtek a területen.

A magyar múlt tiszteletéről a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóságnál is gondoskodnak. Jelenleg is zajlik a mohácsi III-as számú tömegsír feltárása és tudományos vizsgálata antropológusok, valamint régészek közreműködésével. A tervek között szerepel az emlékhely teljes megújítása, nemzeti sírkert kialakítása, egy kápolna és egy új kiállítótér létesítése.

A Mohácsi Nemzeti Emlékhely nemrég egy rangos elismerést is nyert: 2021-ben az év emlékhelyévé választották. Azokat pedig, akik a tűnt félhold helyett a napsütést választják, szakvezetéses túrák várják a nemzeti parkban. Várja őket a Vén-Duna, a Barcsi borókás és a kenu a horvát határon. Nem csak júliusban.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.