Emlékezzünk meg Schenk Jakabról, aki a honi természetvédelem ügyét a legnehezebb időkben is képviselte...

Kincseink védelmében

Vönöczky-Schenk Jakab (1876–1945) ornitológus, zoo­lógus a hazai természetvédelem nagy lendítője volt. A 133 napos kommunista tanácsköztársaság idején fontos írást tett közzé a Természettudományi Közlönyben. Az őstermészet kincseinek védelme magyar földön című, 1919. május 15-én megjelent munka a hatalmon lévők nyelvezetével indult.

Kiindulópontja az, hogy a „nagy átalakulás” és a „rendezett viszonyok bekövetkezése” utáni többlettermelési kényszer előreláthatólag nagyarányú talajjavítási munkálatokat tesz szükségessé. A termelés számára követelik majd a ritka és érdekes állat- és növényvilággal bíró természeti területeket.

A harmadik mondattól azonban hangot váltott, elhagyva az uralkodó politikai ideológia nyelvezetét. Figyelmeztetett arra, hogy így elpusztulnak kócsag- és gémtelepeink, melyek révén Magyarország madártani viszonyai bekerültek a „világirodalomba”, azaz a nemzetközi szakirodalomba. De nemcsak a ritkaságok, hanem a közönségesen ismert madarak és más állatok is elveszítik ősi fészkeiket e területek művelésbe vonásával.

A tudós szerző alapállása: a proletárdiktatúra elsősorban a gazdasági termelés terepeként tekint e területekre. Nemcsak földünk történeti, hanem természeti emlékeit is át kell adnunk a jövő nemzedékeinek – érvelt. Majd az új, erőszakra épülő vöröshatalom felelősségtudatát is megpróbálta felkelteni: „…az eddigi klasszikus műveltség rovására a természettudományi műveltség, mely az arra hivatott szakemberek s kormányzati tényezők menthetetlen mulasztásának, hozzá nem értésének tudná be azt, hogy kellő időben nem gondoskodott a természeti emlékeknek az utókor számára való megmentéséről.” E sorok egy olyan közéleti környezetben születtek, mikor a regnáló kommün ellenfeleit és bírálóit üldözte, terrorizálta, bebörtönözte és alkalomadtán fizikailag is megsemmisítette.

Schenk Jakab azonban ennél is tovább ment, mikor óva intett: természeti emlékeink átalakulásával flóránk és faunánk mellett a magyar puszta jellegzetes embertípusai, ősfoglalkozási ágai, páratlan etnográfiai emlékei is megsemmisülnének.

A táj és a honos magyarság életegységének elve merő ellentéte volt a marxista-leninista éra nemzeti értékekkel szakító internacionalizmusának. A szerző aztán szabatosan számba vette az ország védelemre szoruló zöld foltjait.

Ám a hazai széttekintés igénybejelentéssel párosult. Sürgette a leginkább veszélyeztetett területek természetvédelmének megszervezését. A többire nézve pedig olyan – a földművelésügyi népbiztosság, azaz a minisztérium keretén belüli – Természetvédelmi Osztály és Ornitológiai Központ létrehozását javasolta, melyhez minden talajjavítási munkaterv beadása kötelező lenne. Így kívánt gátat szabni annak, hogy hozzá nem értés miatt értékes természeti emlékeink veszendőbe menjenek.

A bolsevik forradalom, a szomszéd államokkal folytatott háború azonban elodázta a hazai természetvédelem ügyét.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.