A Kis-Balaton a magyar természetőrzés bölcsője. Idén nyáron lett százesztendős e hivatás. Jelképes helyszíne tehát hazánk zöld múltjának. Ezt őrzi és fejleszti tovább az Agrárminisztérium.

Kötelez a hely szelleme

A gazdag vizes élőhely határában 2020-ban épült fel a fenékpusztai látogatóközpont. A Zalaszabaron sátrat verő Kis-Balaton Építőtábor ifjai itt serénykedtek a múlt héten. Ötödik alkalommal gyűltek össze dolgozni középiskolások. Fél évtizedes hagyomány telepedett a falak közé. A minapi betekintőn a sajtó munkatársait is várta a magyar tenger lápos nyugati szeglete.

Az egyedülálló kezdeményezés a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Szabadics a Gyermekekért Alapítvány és a Holnapocska Tábor összefogásával született. A programban negyedszáz középiskolás diák vesz részt hazánk minden tájáról. A résztvevők a délelőttöket hasznos munkával töltik a nemzeti park területén. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársainak vezetésével kertészkednek, kerítéseket, kapukat csiszolnak és festenek, igazi értékeket teremtenek. A tábor a természet cselekvő szeretetére ösztönöz.

Az együtt végzett munka pedig közösséget teremt. Összekovácsol. A fiatalokat különös erővel vonzza maga köré a csapatszellem. Ebből nyer energiát a tenni vágyás. A jobbra törekvő akarat. A cselekvésre bíró szándék. Ezt az élményt élhetik át immár fél évtizede azok az ifjak, akik a Kis-Balaton Építőtáborba költöznek egy hétre. Ahogy Rácz András fogalmazott: „A fő cél, hogy a gyerekek ösztönös természet iránti szeretete tudatossá váljon.” A természetvédelemért felelős államtitkár szerint a természet védelme ma már messze túlmutat a fajok és az élőhelyek védelmén, megőrzésén. Az emberek meg akarják ismerni a természetet, azaz egyre nagyobb az igény az aktív kikapcsolódásra. A nemzeti parkok ökoturisztikai kínálatában számos ilyen lehetőség lelhető fel.

Ötödik alkalommal serénykedtek középiskolás fiatalok a Kis-Balaton Építőtáborban Zalaszabaron. Fotó: Magyar Építők, Bernát Benjámin

A táborozók a vízügyi igazgatóság birtokain, illetve a Puskás Zoltán vezette nemzeti park területén tevékenykednek. A szervezők küldetésnek tekintik, hogy ha rövid időre is, de kiszabadítsák a fiatalokat a számítógépek, mobiltelefonok virtuális világából. Ugyan egész évben a globalizmus természetellenessége vibrál a képernyőn, de ezen a héten visszazökkenhetnek a való világba. Oda, ahol a biológia törvényei az uralkodóak: a zöldbe. A natúra normalitásába.
Ez a példaadó projekt is mutatja, hogy a környezeti nevelés szempontjából az állami erőfeszítés fontos, de önmagában kevés. Szükség van a helyi szakemberek támogatására, a civilek és a szakma együttműködésére is.

Ha már a Vönöczky Schenk Jakab Kutatóház szomszédságában mutatkoztak be az érintettek, hadd idézzem az intézmény névadójának 1919-es sorait: „A Balaton délnyugati csücskének a Zala folyó torkolata körüli kiöblözése ez a világhírű mocsárterület, amelyet nádasok, rekettyések, feneketlen iszaplápok borítanak, s nagy kiterjedésű rétek vesznek körül.” Hát, ezt nevezik a hely szellemének.

Hozzászólások

Friss cikkek

Van is fürdő meg nincs is
Törekvő tervek
Ne akarjuk megúszni!
Megjelent a Szabad Föld legújabb száma
2022.09.30.
Templomrombolók kora
Tanultak és szülnének
Legszebb perceink
Az Állatorvostudományi Egyetem és a Rákvakcina BVM Kft. együttműködik egy új kutatás érdekében
Látásmódok találkozása
Hogyan lehet csatlakozni a Mediaworks Tehetséggondozó Programjához?
Újabb kurzust indít a Mediaworks Tehetséggondozó Program
2022.09.23.
Lúdas Matyi – fóliában
A Gymnema Sylvestre 6 lenyűgöző egészségügyi előnye
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.