Mészkedvelő, szubmediterrán jellegű örökzöld cserje a babérboroszlán (Daphne laureola), amelynek természetes hazai előfordulási helyei a Bakony, a Vértes és a Keszthelyi- fennsík. Reliktum vagy maradványfaj, ami azt jelenti, hogy a földtörténet korábbi időszakaiban nagy, összefüggő állományai éltek hazánk területén, ám a földtani változások, illetve az ember megjelenése, természetátalakító munkája nyomán élettere erősen leszűkült, így a természetben élő példányai ma már védelemre szorulnak.

Régi idők tanúja

Sokan a legszebb őshonos örökzöldnek tekintik ezt a fénylő sötétzöld, bőrszerű, lándzsás levelű, 70-80 centire növő cserjét, amelynek kicsi, sárgászöld, enyhén illatos virágai gyakran már a tél végén megjelennek a korán ébredő méhek örömére.

A virágok helyén őszre fekete bogyótermések nőnek, amelyek a madarak és a kisemlősök kedvelt csemegéi, ám az embert mérgezik, ezért ügyeljünk, hogy sem a természetbeni, sem a kerti változatához ne férjenek hozzá a gyerekek. A babérboroszlán a meszes, humuszban gazdag talajon, üde, párás környezetben virul a legszebben, nagy előnye, hogy a mélyárnyékot is elviseli.

A fák alá, a kert árnyékos sarkába vagy éppen az előkertbe is ültethetjük, sötétzöld lombozatával szép háttérként szolgál a hóvirágok, hunyorok csoportjainak. Idősebb tövei sarjat hoznak, lehajló ágai meggyökeresednek, így terjed. Tejnedve irritálja a bőrt, ezért gondozásakor viseljünk kesztyűt.

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.