Menedék, s egyben paradicsom ez a hely a Tisza mellett, ahol állat és ember jól megfér egymással, s a természettel egységben éli mindennapjait.

Szamárháti édes élet

Van egy tanya Kesznyéten határában, Szamárhát a neve. Szamár ugyan csupán négy van benne, de bivaly, szürke marha, kecske, kutya, juh, fecske annál több – afféle Noé bárkája az a hely, csak egy kicsit tágasabb. A Tiszalök székhelyű Tiszatáj Közalapítvány hozta létre ezt a csodás menedéket, ahol kiválóan megfér egymással a földművelés és a hagyományos legeltető állattartás.

Sőt egymást kiegészítve tartja fenn az ősi állapotokat, ahol jól érzi magát ember, állat, fű, fa egyaránt. Ahol botoló füzesek szegélyezik a tanyára vezető utat, ahol szalakóták vadásszák a szöcskéket, a Tisza árteréből pedig nádi farkasok indulnak éjszakánként portyázni. Két bivaly dagonyázik a tanya melletti tavacskában, ügyet sem vetnek a fejükön grasszáló békahadra. De ránk sem.

Egészen addig, míg Lenner Ádám telepvezető el nem kiáltja magát, hogy „Kobold”. Ekkor megmozdul az egyik bivaly, mély torokhangon valamit válaszol, aztán kikászálódik a tóból. Lerázza magáról a sáros vizet, majd boldogan házigazdánkhoz cammog.

Erős érzelmi kötelék fűzi Lenner Ádámot az állatokhoz. Fotó: Németh András Péter

A telepvezető megvakarja a hátát, megpaskolja a fejét, s mesélni kezdi Kobold történetét, aki ma már – Lenner Ádám jóvoltából – saját internetes közösségi oldallal és több ezer követővel rendelkezve népszerűsíti a fajtát és a közalapítványt.

– Pár naposan vettem magamhoz, mert az anyja nem akarta szoptatni. Mi neveltük fel. Jó ideig afféle hűséges házőrzőként bent heverészett az irodában, később az iroda ajtajában. Addig nem is volt baj, míg kicsi volt, de amikor már egy-, majd két-, majd hárommázsás lett, miközben ő azt gondolta magáról, hogy még mindig karon ülő apróság, lépnünk kellett.

A gulyában, a társai közt nem érezte jól magát, elkerítettünk hát neki egy félhektáros területet, dagonyázót ástunk, s azt hittük, boldog lesz – de nem lett boldog. Hiányoztak neki az emberek, a társak. Tettünk mellé hát egy másik bivalyt, nemrég pedig egy szürke marhát is, így már élvezi az életet. Leginkább akkor, amikor látogatók jönnek.

Mert ide, a tanyára rengeteg látogató, főleg iskolás jön, akik azonnal szívükbe zárják Koboldot. Nem csoda, hiszen azt is megengedi nekik, hogy a hátára felmásszanak. Kobold ma hétmázsás tinédzser, a társa, Monster közelíti a nyolcat. A kinti bivalygulya felnőtt tagjai még náluk is nagyobbak, de a százfős csapat kétharmada jóval kisebb növendék.

tanyavilág, Tisza, menhely, természetvédelem,

Kobold és Monszter a gazdájukkal. Fotó: Németh András Péter

Most a tanya melletti karámban várják a délutánt, hogy kihajtsák őket legelni. Együtt vannak a félezres lélekszámú szürke gulyával, de nem keverednek! Kint a legelőn is különválva legelésznek, amúgy jól el vannak egymással.

A szürke marha tulajdonságaival az átlagember ma már úgy-ahogy tisztában van, de a bivalyról vajmi keveset tud. Pedig még alig száz éve is több mint százötven-ezer élt belőlük Magyarországon. A trianoni döntés után azonban az állomány nagy része a mai határainkon kívül rekedt, a gépi vontatás elterjedése után pedig egyre ritkábban volt szükség a bivalyerőre.

tanyavilág, Tisza, menedék, Szamárhát,

A bivaly és a szürkemarha is megfér itt egymás mellett. Fotó: Németh András Péter

Az 1970-es évekre szinte teljesen eltűnt hazánkból, vadasparkok, állatkertek lakója lett. A rendszerváltás után azonban előbb a nemzeti parkok, majd a magántenyésztők is felkarolták a tenyésztését. És nem csak azért, mert színesíti a hazai állatvilágot – komoly gazdasági és természetvédelmi szerepet is betölt.

Gulyái turisztikai látványosságok, ezenkívül fontos szerepe van a nedves, savanyú füves, gyékényes területek természetvédelmi kezelésében. Az alapítvány itt a környéken mintegy ezer hektáron gazdálkodik – de helyesebb talán úgy fogalmazni, hogy ekkora területet tart rendben. Ha a bivalyok és a szürke marhák nem lennének, akkor ezt az ezer hektárt már rég felverte volna a gaz, ellepte volna a bozót.

És a vidék élővilága is szegényebb volna. Fecskét például biztosan nem tartanának számon hatszázat, de szalakóta sem igen lenne. A fecskék fent cikáztak az égen, a kicsik tavasszal meg a fészkekből kukucskáltak kifele. Egy régi, most üres istálló mennyezetén száznál is több fészek, majdnem mindegyik lakott. Megszámozva mind, mint ahogy a kirepülő madarakat is igyekeznek számba venni, meggyűrűzni.

– Ötszáz füsti- és mintegy száz molnárfecskét tartunk számon – néz fel Lenner Ádám a plafonra. Most egy kicsit fő a fejük, mert az istálló felújítását tervezik, ami a mennyezetet is érinti. – Megpróbáljuk a kolónia nagyobb abajgatása nélkül, mert azt szeretnénk, ha maradnának a madarak, hiszen a fecske régtől fogva hozzá-tartozik az istállóhoz, ráadásul az utóbbi időkben, többek között a jószágtartás visszaesése miatt nagyon megfogyatkoztak.

Házigazdánk a szolnoki főiskolán végzett tájgazdálkodási mérnök, a debreceni agráron pedig természetvédelmi mérnökként diplomázott, de ezek mellett féltucatnyi más mesterségbe is belekóstolt. Egyebek mellett drónpilóta, targoncavezető, állatjóléti felelős – e végzettség nélkül nem is vezethetné a gazdaságot –, de akkor sincs különösebben zavarban, ha mondjuk sürgősen kisebb állatgyógyászati beavatkozásokra van szükség.

Az Egyesült Államokban szerzett ebben gyakorlatot.

menedék, tanyavilág, Tisza, Szamárhát,

Messzire ellátni a bálákon állva…Fotó: Németh András Péter

– A diploma után Angliába mentem világot látni. Egy nagy kertészetben dolgoztam, amit örömmel tettem, mert én már tízéves fejjel saját kertészetet vittem – meséli nevetve. – Nem kell nagy területre gondolni persze, de az enyém volt, én műveltem. Hagymát, retket, ilyesmit termesztettem, és volt egy kis faiskolám is, a környéket később a saját őshonos fáimmal fásítottam be.

Később sem félt a munkától, a főiskolai évek alatt is gyakran dolgozott, így aztán, amikor elvállalt egy amerikai megbízatást, egyáltalán nem tartott a rá váró nehézségektől. Pedig azok aztán jöttek! Másodmagával, akkori párjával egy észak-dakotai farmon ezerötszáz marhát gondoztak. Segítőt csupán elléskor kaptak, ekkor megjelent egy Fabríció, majd egy Vinícius nevű brazil gaucho, amolyan dél-amerikai cowboyok, de aztán el is mentek, s maradtak megint ketten.

A legközelebbi bolt százhatvan kilométer, a lakóház pedig könnyűszerkezetes, amit télen lehetetlen felfűteni. A tél pedig dermesztő Észak-Dakotában. A mínusz 18-20 fok mindennapos, de gyakran előfordulnak a mínusz 48 fokok is. Ilyenkor már befagy az ember orrlyuka, pislogáskor pedig összefagy a szempilla.

tanyavilág, Tisza, Szamárhát, menedék,

Még a hátára is állhat a gazda… Fotó: Németh András Péter

Ilyenkor almozni, etetni már csak úgy képes az ember, ha zsebeibe forróvizes-palackokat dug, de így is csupán fél-, negyedóráig bírja. Kutyául nehéz év volt, de megérte, mert rengeteg mindent megtanult a szakmából. És nem csak a szakmából. Önmagát is ott ismerte meg igazán.

Még koránt sincs vége, egyáltalán nem hiszi azt, hogy megtanult minden megtanulhatót. Ezért is készül a doktori cím megszerzésére a Debreceni Egyetem Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskolájában. Akárcsak eddigi élete, a doktori értekezése témája sem szokványos: Rejtett kapcsolatok a marhák gondozásában.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.