Fájdalmát vinnyogva fejezi ki a fészkéből kizuhant gólyafióka, riadt tekintetével jelzi halálának pillanatát a szárnyaszegett karvaly, szabadon engedése után hálálkodva néz vissza megmentőire a rókakölyök. Az állatok is képesek kimutatni az érzelmeiket!

Szárnyakon érkező szeretet

Hatalmas vihar támadt Mezőcsáton. Az or­kán egy végzetes suhintással a földre taszította az oszlop tetejére épített gólyafészket. A felnőtt kelepelők ijedtükben elrepültek, a fiókák azonban sorsukra maradtak. Egyiket maga alá temette az esőáztatta madárhajlék szétszóródó törmeléke, a gyönge teremtmény a 200-250 kilós súly alatt azonnal szörnyethalt.

Testvére túlélte a katasztrófát, neki esés közben megcsavarodott a szárnya, s a lába is eltört. Nem kétséges, hogy egy ilyen sérülés nagy fájdalmakkal jár. Az ember sírva fakad, jajgat, segítségért kiált. Az állat azonban erre nem képes. De kínszenvedését, kétségbeesését drámai módon jelzi, ez a viharkárosult gólyafióka például nyávogó, nyivákoló, kvartyogó hangokat hallatott. A közelben lévő tűzoltók értesítették a mályi madármentőt, aki amilyen gyorsan csak tudott, a helyszínre sietett. Az összetört fióka sérüléseit ellátta a helyszínen, majd bevitte a hortobágyi madárkórházba, hogy szakorvos is megvizsgálja.

– Az ilyen esetek engem is megviselnek, gyengítik a lelkemet – vallja be őszintén Lehoczky Krisz­tián, a Mályi Madármentő Állomás vezetője, aki kilencéves korában mentette meg először egy füstifecske életét.

– Kiskorom óta rajongásig szeretem az állatokat, elképzelhetetlennek tartom, hogy akárcsak egyet is a sorsára hagynék, ha szüksége van emberi segítségre. Nálunk a kertben mindig volt egy-két ápolásra szoruló sün, mókus vagy madár. Ilyen környezetben nőttek fel a gyerekeink is. A gimnazista Kíra már tízévesen képes volt maga ellátni egy erősen vérző, nyílt szárnytörést szenvedett gólyát, amit a természetvédelmi őr hozott, amíg én nem tartózkodtam otthon. Egyetemista fiam, Martin is szokott segíteni, de visszafogot­tabban, mivel nem bírja a vér látványát.

A súlyos beteg madarak esetei Lehoczky Krisztián lelkét is megviselik Fotó: Kállai Márton

Lehoczky Krisztián 2013-ban alapította meg a Mályi Természetvédelmi Egyesületet, melynek legfőbb célja a madármentő állomás tevékenységének összefogása és az anyagi források előteremtése. Felesége, Alexandra is kiveszi részét a tennivalókból. Tulajdonképpen január 1-jétől december 31-ig ugrásra készen állnak, és mivel bázishelyük a saját otthonuk, elvonulni sem tudnának záróra után, ami egyébként sincs soha.

Ami soha nem feledhető

Mályi közeléből hoztak papírdobozban egy hím karvalyt. Lehet, hogy cinegékre vadászott a kertben, ugyanis az életben maradásáért küzdve napjában három-négy kistestű madarat kell bekebeleznie. A sűrű, tüskés bokorba is megy utánuk és összetöri magát. Aztán valaki rátalál a vérző állatra, s elindul vele a mentőhelyre. A félénk ragadozó nehezen viseli a fogságot, ilyenkor általában elpusztul. Csapdos a szárnyaival, hevesen ver a szíve, levegőért kapkod, s ahogy kinyílik a doboz fedele, riadt szemével felnéz az emberre, megremeg a teste, és hirtelen elszáll belőle a lélek. Nehéz érzelmi teher végignézni egy madárélet utolsó pillanatait. Az a riadt tekintet soha nem feledhető!

Az állatmentés az életük részévé vált, mindent ehhez igazítanak. Ha karácsonykor szól a segélyhívó, akkor is mennek. Volt erre példa pár éve: éppen az ünnepi asztalt terítették, amikor megcsörrent a mobil, a telefonáló egy elgázolt egerészölyvet jelentett be, pontosan megjelölte a helyet is. Krisztián kocsiba ült, de mire odaért, a madárnak nyoma veszett.

A madármentéshez sok pénz is szükségeltetik a nagy szív mellett. Fotó: Kállai Márton

– Az egyesületünk hivatalos megalakulása utáni fél évben negyvenhat állatot mentettünk meg, ma pedig évente elérjük a kétezres esetszámot – mondja a „madárember”, aki szabadúszó grafikusként tevékenykedik, amikor éppen el tud szakadni legfőbb szenvedélyétől.

– Ez bizony néha nagy terhet ró ránk, hiszen a hozzánk beérkező élőlényeket ápolni, etetni, gondozni kell, a helyüket pedig rendben tartani. Telt ház esetén napjában három-négyszáz egyed ellátása történik. Egy molnárfecske-fiókát napkeltétől napnyugtáig négy-öt percenként kell táplálni; el lehet képzelni, hogy ez az egyetlen tevékenység mennyi erőfeszítést igényel, ilyenkor csipesszel a kezünkben valóságos „etetőrobotok” vagyunk.

Évente kétezer állatot mentenek meg. Fotó: Kállai Márton

Az emberek elvárják, ha találnak egy sérült madarat, segítsünk rajta. Ez rendben is van, hiszen erre vállalkoztunk, de állomáshelyünktől messzebbre nem mindig tudunk elutazni – hiszen megállás nélkül etetünk –, ilyenkor azt kérjük, hozzák be a sebesült állatot egy dobozban. Nyáron előfordul, hogy hosszú sor áll a kapunk előtt, ebben az időszakban önkéntes diákok segítik a munkánkat. Ami a jövőt illeti, szeretnénk az otthonunkon kívül felépíteni egy látogatóközpontot, ahol minden a madarakról és mentésről szólna. Már kinéztünk egy földterületet.

Lehoczkyék számára a nyaralás ismeretlen fogalom. Valamelyik év­ben rászánták magukat, és három napra elutaztak a Balatonhoz. Gondolván, végre pihenhetnek, kiírták a közösségi oldalukra, hogy ettől eddig szünetel az állatok átvétele. Erre fel mi történt? A családfő még le sem parkolt a szálláshelyükön, amikor elkezdtek telefonálni az emberek.

Elszánt állatvédők hívták a tó mindkét partjáról, hogy hol láttak sérült madarat, és ha már úgyis ott van, mentse meg őket. Krisztián nem tudott nemet mondani. Ez az állandó, stresszes készenlét két éve oda vezetett, hogy összeesett a kimerültségtől és kórházba került. Az orvos azt tanácsolta neki, vessen véget a napi tizennyolc órás szolgálatnak. Akkor szófogadóan bólogatott, de aztán mégsem sikerült visszább fognia magát.

Gyógyuló vetési varjak. Fotó: Kállai Márton

Az is biztos: a madármentéshez sok pénz szükségeltetik. Tankolni kell az autót, eleséget, gyógyszert, kötözőanyagot kell venni, állatorvost kell fizetni. Ha pedig az ápolásra szoruló szárnyasok és kisállatok felépülése hosszabb ideig tart, a költségek csak tovább nőnek. Amióta az egyesület hozzájut a támogatók adójának egy százalékához, abból tudnak gazdálkodni, de még így is bele kell nyúlniuk a családi kasszába.

Egyszer már hónap elején előfordult, hogy mire a felhalmozódott csekkeket lerendezték és megvették az állatseregnek az ennivalót, mindössze ötezer forint maradt a számlájukon. Kölcsön kellett kérniük, hogy a következő fizetésig valamiből élhessenek. „Anyagi gondok miatt nem tudunk több állatot fogadni” – így szólt a segélykiáltásuk a honlapjukon, ami példátlan összefogást gerjesztett, s a beérkező adományok kihúzták őket a bajból. Szerencsére máig vannak támogatóik, nélkülük már rég lehúzhatták volna a rolót.

Vissza a természetbe

A rókakölyök autógázolás következtében sérült, a fejét érte ütés, stresszes állapotban került az állatmentőkhöz, pillanatok alatt ellátták a sérülését. Másnapra jobban lett, fitogtatni kezdte az erejét, kezdte szétverni a ketrecet. Visszavitték hát a természetbe. Szabadon engedését videóra vették, a felvétel végén látni, ahogy a rókakoma kétszer is visszanéz. Talán így köszönte meg a róla való gondoskodást. A mentők tudják, nincs annál felemelőbb érzés, mint egy állatnak visszaadni a szabadságát.

– Az élet körforgása szerint áprilisban, amikor a költözőmadarak visszatértek, számunkra is elkezdődik a mentési szezon. Ettől kezdve tele vagyunk énekesmadarak fészkeiből kiesett fiókákkal, illetve valamilyen módon megsérült nagymadarakkal, de jönnek kis fülesbaglyok, kis mókusok, kis nyuszik, őzikék is.

Pele a madármentő állomáson. Fotó: Kállai Márton

A nyár második felében a gólyák és a fecskék a kuncsaft­jaink, utóbbiak közül előfordult, hogy egyszerre háromszázat ápoltunk. Ősszel van egy kis csönd, télen pedig leginkább elgázolt egerészölyv, áramütés következtében megsérült vörös vércse megmentése a feladatunk. Munkánkról Kováts István rendező két természetfilmet is készített már.

Az ispotály – Madarakról, emberségről a téli időszakot mutatja be dokumentarista módon, a IV. Hét Domb Fesztiválon közönségdíjat kapott, Az ispotály – Szárnyak sorsa bemutatója pedig december 18-án volt, ami a mi közösségi oldalunkon is megtekinthető. Ezt a nyáron forgattuk, és történetünk egy káli gólyafióka szemszögéből is megelevenedik. Érzelmekre ható film.

De az állatmentést különben sem lehet érzelmek nélkül végezni. Csak szívvel-lélekkel és felelősséggel. Amit jutalmul kapunk, az a szárnyakon érkező szeretet.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.