A húsvéti hit ereje

– Minden bizonnyal az idei ünnep után is lesznek majd híradások arról, hogy megteltek a szállodák a négynapos hétvégére. Ide jutottunk, hogy húsvét ma sokak számára csupán egy hosszú hétvége? 
– Igen. Sokan a kikapcsolódás, a pihenés lehetőségét látják csak benne, és nem a lelki megerősödés, feltöltekezés alkalmát. Nem csoda, ha nem találják meg benne a lelki megújulást, ugyanott folytatódik utána az életük, ugyanazokkal a gondokkal, terhekkel, ahol abbahagyták. 

– Miért van ez így? 
– Ez a szekularizáció eredménye, mondják sokan, mert a vallásos emberek hajlamosak minden rosszat az elvilágiasodásra fogni. Négy évszázad szekularizációs folyamatának persze valóban meg is van az eredménye, hogy az ember, aki az egyháztól, Istentől függetlenítette magát, és a világot önmaga értelme szerint akarta újjáépíteni, végül elvesztette a hitet önmagában is. De mi gondoljunk inkább arra, hogy milyen óriási missziói feladat ez, visszaszeretni az embert Jézushoz. Ehhez arra van szükség, hogy a hívő emberek ne maguk is csak a világ hívószavait kövessék. Nem véletlenül hangzik Pál apostol figyelmeztetése: „Ne szabjátok magatokat e világhoz!” Ez éppen azt jelenti, hogy az egyház is akarjon végre félreérthetetlenül egyház lenni, amely nem önmagáért van a világon, hanem a világért. Amely nem a maga jogaiért küzd, hanem Isten uralmáért. 

– Mi a húsvéti ünnep eredeti üzenete? 
– Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. 

– Elvégeztetett! – mondta Jézus a János evangéliuma szerint, mielőtt meghalt a kereszten. Mire tanít minket Krisztus kereszthalála? 
– Elvégeztetett! Ha lehet egyáltalán Jézusnak a keresztfán elhangzott szavai közül az egyiknek nagyobb jelentőséget tulajdonítani, mint a másiknak, akkor kétségtelenül ez a leghatalmasabb. Elvégeztetett az a megváltó halál, amiért élt. Mert Jézus azért élt, hogy meghaljon. Meghalni jött a mennyből a földre. Ez volt a küldetése, a megbízatása, a feladata. Nem úgy áll a dolog, mint más embernél, hogy miután Istentől kapott feladatát elvégzi, most már meghalhat. Hanem úgy, hogy az a feladat, amelynek elvégzésére jött, éppen a halállal teljesedik ki, válik egésszé, befejezetté. Így volt ez az Isten megváltó tervében, és Jézus ezt maga is kezdettől fogva tudta. Földre jövetele célját ő maga mondta meg félreérthetetlen szavakkal: „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” – olvashatjuk Máté evangéliumában. Amilyen mértékben hiszünk abban, hogy számunkra is elvégeztetett minden, ami a megváltott élethez szükséges, olyan mértékben tapasztaljuk meg, hogy minden lehetséges a hívő embernek. Lehet eligazodni egy zűrzavaros világban, lehet helyrehozni egy elrontott életet, lehet áldásként élni egy áldatlan környezetben. Semmi sem lehetetlen! 

– Jézus születésével és kereszthalálával még csak-csak tudunk mit kezdeni, de hogyan lehet megérteni a feltámadást? 
– A feltámadott Krisztusban hinni kell! Nem látni és nem érteni kell tehát a húsvét titkát, hanem hinni. Mint annak idején Má­riá­nak is hinnie kellett Jézus üres sírja mellett állva. Ő is hit által bizonyosodott meg arról, hogy előtte áll a feltámadott Krisztus. Hiába látta, mégsem ismerte föl, mert kertésznek hitte azt, akit látott. A feltámadott Krisztust nem ismeri fel a szemünk természetes látása, a hit döntése is kell hozzá. Ugyanígy kellett hit által meggyőződniük a feltámadott Krisztus valódiságáról az emmausi tanítványoknak is, akik egy hosszú úton együtt haladtak vele anélkül, hogy felismerték volna útitársukban a feltámadottat. 

– Miért nem ismerték föl? 
– Azt hihetnénk, hogy nem hasonlított a feltámadott Jézus a három nappal azelőtti Jézushoz. De igen, ő ugyanaz a Jézus volt, csakhogy most már nem a földi élet határain belüli létben, hanem abban a szférában, ahol a megismerésnek nem a szem, a kéz vagy a száj az eszköze, hanem a hit. Mária az értelmével halottnak tudta Jézust, és ezért nem volt képes felismerni őt mint feltámadottat. Sok ember azért nem tud eljutni a boldog, felszabadító húsvéti hitre, mert belerögződött az elméjébe egy elképzelés, amit be lehet bizonyítani. Sokszor állja útját a hitünknek ilyen értelmi akadály, logikai gátlás. 

– És miként tudunk hinni? 
– Mária akkor ismerte meg a feltámadottat, amikor nevén szólította őt az Úr. Így van ez ma is, mindenkinél. Akkor ismerhetjük fel a feltámadott Urat, amikor megszólít minket. Sokszor hallottam már egy-egy istentisztelet után azt, hogy egészen nekem szólt ma az igehirdetés, mintha egyenesen hozzám beszélt volna a lelkész. Nos, nem az igehirdető, hanem maga az Úr, a feltámadott, élő Krisztus szól valóban hozzánk. Mindig újra találkozom az élő Krisztussal, amikor elhiszem, hogy az ő Igéjén át ő szól hozzám személyesen. Így lesz számomra a feltámadott Krisztus hitben megélt és hit által megbizonyosodott valósággá. A mi feltámadáshitünk tehát egy élő személyre összpontosul és épül fel. Az az élő személy, aki mintegy kétezer éve feltámadt, áthatol az azóta eltelt sok-sok évszázadon, belép közénk, és ezt mondja: én vagyok a feltámadás! És ezzel a feltámadás nagy, boldog, diadalmas tényét a ma realitásává teszi. 

– Ma hogyan tudjuk meglátni a feltámadott Krisztust? 
– Ehhez túl kell látnunk a húsvéti ünnepek külsőségein, kedves népi szokásain. Túl kell látnunk az elképzeléseinken, teóriáinkon és világnézetünkön, amelyekbe nem fér bele a feltámadás csodája. Hiszen az a fontos, akire az egész ünnep mutat: az élő Jézus. Ne megérteni akarjuk a feltámadás csodáját, hanem hinni. Megérteni nem lehet, de hit által megélni, átélni igen. Merjünk hát hinni! A hit az igazi látás, a lényeg megtapasztalása. 

– Világháború fenyegetésében élünk, miközben az ukrán fronton és a Szentföldön egyre többen veszítik életüket fegyverek által. Mit üzen ma nekünk Jézus kereszthalála és feltámadása? 
– Különösen nagy jelentősége van az aktív húsvéti látásnak és hitnek éppen most, amikor háborúk dúlnak a világban, és a pusztulás réme fenyeget. A békétlenséget, az ideges lelki atmoszférát kell nekünk húsvéti látással, hittel Krisztusra tekintve, az imádságainkkal tisztítanunk. Amikor imádkozunk, mennyei békességgel telítődünk meg. Oda kell állnunk Isten elé minden háborúságot szenvedőért, a világért, és életet kell kérni. Hiszen a húsvét éppen azt hirdeti, hogy a halál elveszítette központi jelentőségét, és helyette az Élet Fejedelme, Jézus került a középpontba. Aki húsvéti szemmel lát és hisz, az a csüggedések és megfáradások idején is mindig megtalálja az új erők forrását abban a boldog bizonyosságban, hogy Jézusé a jövő. „A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot” – fogalmaz Jézus. Nem titkolja, hogy az élethez hozzátartoznak válságos, kritikus helyzetek, de – mint mondja – épp akkor bízzatok, és ne csüggedjetek, amikor a világ nyomorúsághullámai magasra csapnak. Ennek a derűs, bizakodó magatartásnak a legmélyebb okát is megmondja, amikor arra a győzelemre utal, amit kereszthalálával és feltámadásával aratott a gonosz felett. Jézus biztatása ránk is érvényes: bízzatok, bízhattok! 

– „Nem elég csupán a húsvét történetét ismernünk, meg kell tanulnunk, hogy nekünk mit használ” – kezdte egyik ünnepi igehirdetését Luther Márton. Püspök úr szerint mit használ nekünk a húsvét? 
– Akkor igazán istentisztelet a húsvéti ünnepünk, ha máshogy jövök ki a templomból, mint ahogy bementem oda. Érkezhetek nehéz terhekkel, de azt ott leteszem, és próbálok elcsendesedni. A lehorgasztott fejemet felemelem, mert az Urat keresem. Elkezdek beszélni hozzá. És ha tovább kell vinnem azt a terhet, átélem, hogy sokkal könnyebb, mert erőt kaptam hozzá. Vagy ott a csendben rájövök, hogy ezt a terhet nem kell tovább cipelnem, hanem otthagyhatom. Felszabadultan mondhatom, hogy most már az én lelkem is lát és hisz. A győztes húsvéti látás és hit erejével indulhatok tovább a hétköznapok világába. 

– Hogyan tudjuk megélni a mindennapokban a húsvéti örömöt? 
– Valami felülről jövő tiszta derű fénye az, ami a megszentelődő, vagyis Isten szerint formálódó életet körülveszi. Olyan derű, ami nem függ a külső körülményektől vagy a pillanatnyi érzésállapottól. Ez az Isten megbocsátó és megváltó szeretete felett érzett belső öröm és hála. Akik Istent szeretik, tudják, hogy minden javukra van, és Isten édesatyai kezének munkáját ismerik fel mindenütt az életükben. Eltűnik belőlük a békétlenség, a zúgolódás, az elégedetlenség, ezért örömteliek és hálásak. Kívánom, hogy ilyen életek formálódjanak húsvét ünnepén a mi Urunk csendes műtermében!