Mackók és a művészet

Piros bársonnyal bélelt üvegvitrinben üldögélnek a mackók Pápa főterén. Szorosan egymásnak támaszkodva élvezik a tavaszi napsütést, és – színházi medvékhez méltón – ­­­­­­­­­­­gálánsan üdvözlik a társaikból berendezett tárlat látogatóit. A rusztikus kövekkel kirakott lejárat lépcsőfordulójában óvatos léptekkel áthaladva, hogy ne zavarjuk meg a brummogók teadélutánját, érkezünk meg a különleges hangulatú barokk pince rövid ideig megtekinthető mackóvilágába. Az előtérben még szolidabb létszámban függnek egy hálón a matróz medvék, páran a kerek asztalnál diskurálnak meghitt gyer­­tyafénynél, s a legöregebbek – néhányan megvannak száz-százhúsz esztendősök is – csoportba verődbe békésen pihennek. A gondosan elkészített enteriőrök, tematikus mackórészlegek különféle élet- és hangulatképeket idéznek vissza. De fontos mondanivalójuk is akad a gyermekeknek, a családoknak, mindenkinek… 
A mackótárlat története 2007-ben indult, a magánkézben lévő kamaraszínház tavaszváró családi napján. Minden lépcsőfokra került egy medve, hogy ezzel kedveskedjenek a gyerekeknek. Az akkori csekély létszám hamar több száz darabra duzzadt. 2010-ben a jelentős mennyiséget már érdemesnek tartották bemutatni. Mára a személyes gyűjtemény, amelyet a színház­igazgató kutatott, halmozott fel több évtizeden át, 5500 mackót számlál. 
– Hogyan lesz pár plüssfigurából többezres, tematikus gyűjtemény? – tör elő belőlem a kíváncsiság. 
– Magam sem emlékszem – mosolyog a mackóvilág atyja. – Időnként előfordul efféle rigolyám, a társulatunk tagjai pedig tűrik. A színház életében egyébként mindig akad gyűjtenivaló. Az aktuálisan programon lévő Holle anyó zenés bábjátékhoz több rokkát is szereztem, hogy ki tudjuk választani közülük a tökéleteset a színpadra. Amikor összegyűlt pár száz darab mackó, már ott motoszkált bennünk (egy ingyenesen megtekinthető) kiállítás gondolata. Végh Zsolt kollégámmal, akivel együtt alapítottuk és vezetjük a Pegazust, evidensnek éreztük, hogy örömöt akarunk szerezni vele a gyerekeknek – enged betekintést a tárlat mögötti gondolatiságba. Majd a megelőző munka érdekes részleteibe merülünk el, kezdve azzal, hogy egyáltalán, hogyan fog neki az ember egy ilyen volumenű játékmedve-tömeg összegyűjtésének? 
– Néhány felajánlás családoktól érkezik, mert szeretnék jó helyen tudni gyermekkoruk kedves játékát. Ám a legtöbbre turkálókban vagy a vásározással foglalkozó kereskedőknél lelünk rá. Örülünk minden darabnak, de a létszám miatt már némileg fegyelmezettebben válogatunk a figurák között. 
Faggatom őt a tárolás mikéntjéről. 
– Hazavinni nem lehet őket, mert összeugrasztaná a családot – fogalmaz humorosan a jó kedélyű gyűjtő, majd komolyabbra fordítja a szót: – Két kiállítás között a mackók témák, családok szerint hatalmas zsákokba rendezve pihennek. Javarészüket a nézőtéri dobogó alatt, néhányat pedig más színházi raktárakban tárolunk. Minden évben félve bontjuk meg a zsákokat, hogy egér vagy (pincehelyiség miatt jelentős mértékű) pára és penész ejtett-e kárt a medvekollekció­ban. A legoptimálisabb az volna, ha találnánk számukra egy állandó kiállítási helyszínt… 
Elárulja, hogy a játék medvéket minden alkalommal némi szomorúsággal pakolják el. De a bút hamar felváltja a következő évi kiállítás reményteli várakozása. A kicsik hasonlóan éreznek: könyvekként egybefűzött mackórajzokkal érkeznek a megnyitóra. Továbbá születnek érdekes, kedves iskolai fogalmazások is a tárlat életképeiből. László, kreatív ember lévén, maga rendezi be a szüntelen megújuló kiállítást. Idén már tizenharmadik alkalommal, de az elsőhöz hasonlóan lelkes buzgalommal tette ezt. Szabadjára engedve a művész énjét, könnyen átlátható, befogadható tematikus egységekbe rendezte a monumentális mennyiséget. 
Lassított ritmusban 
Rajzfilmsztárok, színpompás csoport és kézműves (horgolt, szalmából és gyékényből szőtt) kedvencek mellett elhaladva feltárul előttünk az Északi-sark medvevilága. A fehér példányok, köztük az üdítőitalon szereplő ikonikus piros pulóveresek sejtelmes kék és rózsaszín fények alatt heverésznek a hosszú lépcsőfeljárón. Vendéglátónk elmélázik a mackótömeg előtt, majd így folytatja: – Ennek a mennyiségnek a költsége is jelentős, de jól eloszlik egy évben. Az, hogy ingyenesen látogatható a tárlat, szándék és felvállalás a részünkről. A gyerekek arcán látott örömért tesszük. Nézzen csak rájuk! – mutat az éppen távozó csoportra. 
Mi tetszett a kiállításban a legjobban? – kérdi az óvónő, aki az ajtóban még rendezi a Szent Anna Római Katolikus Óvoda növendékeit. 
A mackóóó! – vágják rá a kicsik kánonban. 
Fantasztikus élményt jelentett a kiállítás. A gyerekek és mi is egyik ámulatból a másikba estünk – fűzi hozzá az őket kísérő dajka. 
A kínálatuk széles körű: bábelőadásokkal, zenés, táncos bemutatókkal, irodalmi műsorokkal, drámákkal, játszóházakkal és -terekkel várják az érdeklődőket. Elsőként mindig Pápán mutatják be a modern, a világirodalmi klasszikusokból, valamint a magyar népmesékből készülő bábdarabjaikat. Majd a felnőtteknek szóló előadásokkal együtt – többnyire bérletes rendszer keretében – elviszik azokat a régióbéli településekre. 
Míg a társulat vándorol, addig sem marad üres az anyaszínház nézőtere: szőrös plüssjószágok töltik tele. A Mása és a medve című mese utóbbi főhősét szúrom ki a tömegben. Egy óvodás kislány csillogó szemekkel szintén rálel az ismerős figurára. A hely nosztalgikus, bensőséges hangulata láthatóan őket is elragadta. A mackók által az év legszebb ünnepének miliője, egyfajta meghittség és a családias összetartozás melegsége észrevétlenül bekúszik a látogatók lelkébe. 
– A programunkban próbálunk visszatérni a régi színházalapokhoz. A színpadon és jelen kiállítással is egy bensőséges családi hangulatot akarunk megidézni, némileg lelassult ritmusban. Ezt, illetve a keresztény erkölcsiségre, polgári értékrendre nevelést tűztük ki a zászlónkra, amikor 2005-ben megalapítottuk a Pegazus Színházat (névadásában a mesékből ismert táltost, valamint a művészi ihlet élményt hozó szimbólumát akarták hangsúlyozni). 
Világszép kecskebéka 
Lászlót a véletlen hozta Pápára. Családjával jelenleg is szülőhelyén, Sümegen él. Édesanyja népművelő, rendezőként tevékenykedett, s mivel sok pedagógus akadt a családban, sosem állt távol tőle a két hivatás. Már a gimnáziumi évei alatt, mindössze tizennégy évesen elvégzett egy bábcsoportvezető-képzést. Édesanyja támogatásával, aki a helyi művelődési házat igazgatta, indított egy amatőr bábcsoportot. 1978-ban elkészítették és játszották a Világszép kecskebéka című darabot. Végül tanítóképző főiskolát végzett Győrben. Több mint tíz évig oktatott a nyirádi és a sümegi általános iskolában. Szerette a munkáját, de közben a szívéhez mindig közel álló színházi világot sem hagyta hátra. Időközben járt rendezői, dramaturg szakra, tanult rajz- és bábtervezést, még színházi sminkelést is. A kettő szakmát időben, erőben nem tudta együtt folytatni, így az első szerelmét választotta. Az ezredforduló táján jelenlegi igazgatótársával megalapították a Kabóca Bábszínházat Veszprémben, amelyet öt évig vezettek. Azonban úgy érezték, hogy a protokolláris szabályok gátat szabnak a kreatív művészi alkotásnak. Szellemileg szabadabban akarták folytatni a közös szenvedélyüket. Így született meg 2015-ben a magán-kamaraszínház, amelyet már a saját értékrendszerük szerint építettek fel és működtetnek. 
Kezdetben csak igazgattak, de hiányzott nekik a mindennapi színpadi munka, a „tűszúrás”. Ezért, illetve megtakarítás céljából mindent maguk csinálnak a színházban a báb- és díszletkészítéstől a takarításig. A tizenkét állandó taggal működő társulat sokféle feladatot lát el egyszerre, amelyek mind másképp pihentetik, fárasztják az embert. 
Rendez a fantázia 
Az enteriőrök előtt álldogálva főhősünk csak annyit mond: „számomra ez egy szórakozás”. Esküvő, iskolai tanóra, gyümölcsszedés, s megannyi életkép tárul elénk a precízen berendezett fadobozokban. A témát az alkotó aktuális fantáziája határozza meg. Elrendezi a tárgyakat, a mackókat, és padlót, tapétát készít a miliőbe. De nemcsak a kreatív véletlen alakítja a medvevilágot, pedagógiai szándék rejlik a tudatosan megtervezett és berendezett tárlat mögött. 
– Az oktatói szellemiség ott kezdődik, hogy a látott medverészlegeket guggolásban, tehát gyermekszemmagasságban készítem el. A közéjük csempészett régi tárgyak, például a búgócsiga párbeszédet indít el generációk között. Igyekszem az elrendezéseket úgy alakítani, hogy megmozgassa a kicsik fantáziáját is. 
Megszállott bábkészítő. Mellette szívügyének tartja a gyermekbábmozgalom fejlesztését. A társulat öt éve együtt dolgozik a Pápai Művelődéstörténeti Társasággal, hogy támogassák, felkarolják az amatőr bábcsoportok tevékenységét. Tenni akarásuk meghozta a gyümölcsét: az elmúlt években Pápa lett az amatőr gyermekbábmozgalom, produkciós bábjáték szakembereit összegyűjtő országos központ. 

A színházvezető idén tölti be a hatvanötödik életévét. De korántsem készül még nyugdíjba menni. Tele van lelkesedéssel és tervekkel. Az utánpótlással sem lesz gond. Unokájára, Annára (6) már átragadt a nagyapa színházi szenvedélye, s mesterien terelgeti, igazítja a kortársait. Egy napon kiváló szakember válhat belőle…