Harc a biokalózkodás ellen
Az egyezmény az őslakosok hagyományos tudását is védené.

Megdöbbentő szám.
Napi egymilliárd étkezésnek megfelelő ételt dobtak ki.
Egy év alatt 62 millió tonna e-hulladék keletkezett.

Az izraeli miniszterelnök bejelentette hétfőn késő este, hogy felfüggeszti az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával (UNHCR) alig néhány órával korábban megkötött megállapodásának végrehajtását. A kormányfő tárgyalni akar a Kis-Afrikának nevezett dél-tel-avivi
Háromszáz muszlim férfi haláláért felelősek a holland békefenntartók, mondta ki a Hágai Fellebbviteli Bíróság. Pontosabban: részben felelősek. Hogy is van ez?

Miközben számos nyugati országban azon megy a vita, hogy korlátozzák a migránsok számát, a népességhez viszonyítva a Közel-Kelet országaiban legmagasabb az országukat elhagyó, ott letelepedők száma az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) adatai szerint. Ol

A SZÜLŐK ÉS OTTHON NÉLKÜL maradt gyerekeket karolta fel a második világháború után az UNICEF. Ma már nem csak az árvák, hanem valamennyi hányatott sorsú gyerek számíthat rájuk szerte a világon. Hetvenéves az ENSZ gyerekekért dolgozó szervezete.

Az ENSZ jövő januárban hivatalba lépő új főtitkára a menekültek hatékonyabb elosztását szorgalmazza a világban.