Jó volna lebegni 

1. Hogyan érez születési helyével kapcsolatban? 

– Székesfehérváron születtem, ahol aztán soha nem éltem. Hároméves koromban Szombathelyre költöztünk, ahol úgy nőttem föl, hogy egyetlen felmenőm sem élt a városban akkor, sem korábban. Most az év java részében Szegeden lakom, ahol ugyanez a helyzet. 

2. Milyen örökséget kapott a felmenőitől? 

– Az otthonosságot a dunántúli tájban. Az apai nagyszüleim Kemenesalján, egy Köcsk nevű faluban laktak. A nagyobbik lányom születése előtti évben a feleségemmel Balatonhenyén vettünk házat. Hat évig ott éltünk, míg kicsik voltak a gyerekeink, és ma is ott töltjük az ünnepeket és a nyár egy részét. A szüleim is a közelben, Tapolcán telepedtek le néhány éve. 

3. Mit szeret önmagában? 

– A két lányomat. Íróként-költőként, amikor időnként óhatatlanul magamból is meg kell mutatnom valamit, nem mindig könnyű elkerülni a narcizmust, de azért igyekszem. Az persze nem titok, hogy jól érzem magam a bőrömben. És abban az életben is, amelynek határai a családom és a mikroközösségeim határaiig terjednek. 

4. Kíváncsiságból kivel cserélne életet egy napra? 

– A feleségemmel. Kriszta komolyzenész, a szegedi szimfonikusok elsőfuvolása. Egyrészt nagyon érdekes lenne ilyen közelről szemlélni magamat, másrészt úgy látni belülről a zenét, ahogyan ő látja. Voltak gitárosként valamiféle ambícióim még gimnazistaként, de aztán ez jócskán háttérbe szorult az írás mellett. 

5. Bántja-e valami, amit elszalasztott az életében? 

– Semmi ilyesmi nincsen, ami a magam jogán személyesen bánthatna. 

6. Visszatekintve milyennek látja az első írásait? 

– Viszonylag későn, huszonöt évesen jelent meg az első verseskötetem, amelynek egy korábbi változata már évekkel korábban elkészült. Várnom kellett a kézirat megjelenésével két évet – most sem egyszerű, akkor sem volt könnyű megfelelő fórumot találnia egy pályakezdő költőnek. Végül a boldog emlékezetű József Attila Körnél jött ki a könyv, és abban a két évben bőven volt lehetőségem kigyomlálni a gyengébb szövegeket, amit így visszatekintve igen nagy kegynek tartok. 

7. Melyik irodalmi műfaj áll önhöz a legközelebb? 

– Épp most jelent meg egy új verseskötetem, és egy évtizedes kihagyás után most egy ideje megint regényt írok. A kortárs irodalomban a vers sokkal szűkebb érdeklődésre tarthat számot, mint a próza. Visszatérő tapasztalat, hogy egy bizonyos minőségi szint fölött az olvasók úgy vélik, nehéz a kortárs költészetet befogadni. De ha belegondolunk, annak idején Adyt is érthetetlenséggel vádolták. 

8. Mi az ihletforrása? 

– A valóságnak az a szelete, amiről épp írok. És ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy vers vagy regény a műfaj. 

9. Mivel foglalkozna szívesen, ha más hivatást kellene választania? 

– Valami olyasmivel foglalkozhatnék, ami határos ezzel, amit most csinálok. Szívesen lennék például művészettörténész, valami nehezebben megközelíthető korszak vagy életmű kutatója. Olyan hivatást választanék, ami jórészt magányosan és csendben űzhető. 

10. Létezik olyan idézet, ami szüntelenül a szemei előtt lebeg? 

– Olyan, ami szüntelenül, nincsen. Írás közben eleve szerencsés, ha csak a saját mondataimra figyelek. A saját mondataim zenéjére. Arra a zenére, ami számos esetben – és ezen néha magam is elcsodálkozom – évtizedes vagy másfél évtizedes távlatban is itt van a fejemben. 

11. Meg tud nevezni olyan értékes vagy értéktelen tárgyat, ami különösen fontos önnek? 

– Szeretem a praktikus és szép tárgyakat, de a környezet – a lakás vagy a ház –, ahol az időm java részét töltöm, inkább egészében fontos, nem nagyon tudnék kiemelni belőle semmit. 

12. Volt az életében olyan nehéz időszak, ami nyomott hagyott önben? 

– Nyolcéves voltam, amikor elváltak a szüleim, és tizenöt, amikor meghalt az apám, ezek nem könnyű dolgok. De az utóbbi is már harminc éve történt. Ami a közelmúltat illeti, a világjárvány idején az elzártság sokaknak maradt meg keserű vagy tragikus emlékként, de nekünk kivételesen bensőséges állapot volt a családi magány a balatonhenyei házban és a ház körül. 

13. Turistaként hová szeretne eljutni a világban? 

– Sokat utazom a családommal, de viszonylag szűk spektrumban, vissza-visszatérve négy-öt országba, ami azt is jelenti, hogy azokra a helyekre, ahová vágytam, jórészt eljutottam. Sokszor voltunk Indiában, India különböző államaiban, idén nyáron is két hónapot. Európában jó ideje csak délre megyünk, ősszel, télen és tavasszal, északra vagy nyugatra soha. Ezek azok a helyek, azoknak a helyeknek a hálózata, amik inspirálnak. 

+1. Milyen képességet választana, ha egy szuperhős bőrébe bújhatna? – Jó volna lebegni. És jó volna egy időszaki kopoltyú a fülem mögött, amivel minden technikai eszköz nélkül addig úszkálhatnék a tenger felszíne alatt, ameddig akarok. Szemüveg nélkül, elmosódottan látva mindent.