Mese

Balzat falucska lakói híresek voltak együgyűségükről. Történt egyszer, hogy észrevették: a templomuk mellett terebélyesedő nagy szederbokor már-már elzárja a templom kapuját. Elhatározták tehát, hogy arrébb viszik a templomot.
Megparancsolták az asszonyoknak, hogy sodorjanak gyapjúból egy hosszú kötelet, azzal háromszorosan körbetekerték a templomtornyot, majd a falu összes lakója a szederbokorral ellenkező irányba húzni kezdte. A kötél lassan engedett, a balzatiak pedig centiméterről centiméterre haladtak hátrafelé, miközben boldogan kiáltozták: - Elmozdult a templom! Sikerült! - Mikor a kötél elszakadt, és valamennyien egymásra hemperedtek a földön, rettentően elcsodálkoztak, hogy a templomuk bizony egy tapodtat se mozdult előre, sőt még a szederbokor is sértetlenül terpeszkedik a helyén.
Más ízben azt találták ki, hogy mi lenne, ha az első emberek lennének, akik a holdra lépnek. Micsoda dicsőséget szerezhetnének maguknak! - Nagyon egyszerű - vázolta fel a polgármester. - Mindannyian felgörgetünk egy-egy hordót annak a dombnak a tetejére, a hordókat egymásra állítjuk, és olyan közel kerülünk a holdhoz, hogy csak az ördög akadályozhat meg bennünket abban, hogy átugorhassunk rá.
Mihelyt telihold lett, nagy kínkeservesen felvonszolták a hordókat a dombra, és egy ingatag tornyot építettek belőlük.- Közel vagyok, nagyon közel! - kiabálta le a torony tetejéből a polgármester. - Csak egy híja van, és a kezemmel elérem a holdat. Küldjetek föl még egy hordót!
De addigra már minden hordó elfogyott lenn, ezért a balzatiak kiemelték a legalsó hordót, amelyik az egész tornyot tartotta. Bumm! A hatalmas építmény egy szempillantás alatt leomlott, a polgármester összevissza ütötte-törte magát. A falubeliek a mai napig sem értik, miért végződött rosszul a holdbéli utazás, mikor olyan jól kezdődött...
(Francia népmese)