Jeles napok

A lexikonok Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének (február 2.) szokását a római kori tavaszkezdő fáklyás felvonulásokra vezetik vissza, holott sokkal régebbi e hagyomány. Mint Ipolyi Arnold írja: "Az emberiség gyermeki őskorában még a Mindenség ismeretét bírta. Természetes volt, hogy az okozatban kereste az okozót, a teremtettben a Teremtőt." A négy őselem - tűz, víz, föld, levegő - közül a "kőből kipattanó" tűz az egyetlen, amit ember "teremteni" képes. A tűz - ami fényt és meleget ad, gyógyít és fertőtlenít, biztonságot nyújt, de olykor büntet, a Földön születik, de az Ég felé mutat - minden kultúrában a főistenekhez kötődött, különös tiszteletnek örvendett.
A magyarság őskultúrájában is kiemelt helyen szerepelt a tűzimádat. Az ősi jelképeket a kereszténység tömörítve őrizte meg. A III. századtól Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, napjainkban - őskeresztény szertartást felelevenítve - inkább húsvét éjszakáján szentelik meg a tüzet, amelynek lángjánál meggyújtják a Feltámadást jelképező, hagyományosan csak tiszta méhviaszból készíthető gyertyákat. "Tudjuk immár, hogy mit hirdet ez a fényoszlop. És e láng, hogyha sokfelé osztjuk is, meg nem fogyatkozik a szétosztás által. Mert táplálja az olvadó viasz, melyet a méhek királynője készített. (...) Kérünk, Urunk, hogy e gyertya legyőzze az éjnek árnyát, maradjon is meg fogyhatatlan fényben, és világossága az égi fényekkel olvadjon egybe."