Évfordulók

A 195 éve született Barabás Miklós (1810-1898) volt az első festőnk, aki a művészetéből meg tudott élni. Az elszegényedett székely középnemesi család fia tizenhárom éves korától foglalkozott természet utáni arcképrajzolással. Első ismereteit kisvárosi piktoroktól, szobafestőtől, színházi díszletfestőtől szerezte. A technikát gyorsan és sikeresen elsajátította. A bécsi akadémián megtanulta, hogyan kell előnyösen beállítani a modellt, kiemelni az arc és az alak kellemes, szép tulajdonságait, eleven, nyugodt, derűs arckifejezést festeni a megrendelőknek. A reformkor idején kulturális fellendülését élő Pest megbecsült művészévé vált már fiatalon.
A nemzeti kultúra megteremtésén fáradozó irodalmi körök, a pártoló főurak és polgárok nagyra értékelték tehetségét. Megteremtette a magyar népi életkép műfaját, költők műveit illusztrálta, divatlapoknak rajzolt. Neves közéleti személyiségek portréival, litográfiáival elismerést vívott ki. Csaknem minden kiemelkedő kortársát - Széchenyi, Liszt, Petőfi, Deák, Kossuth, Eötvös, Bem - megörökítette. Jellemábrázoló készsége részletgazdag kidolgozással, árnyalt színvilággal párosult. Sikert aratott tájképeivel, biedermeier hangulatot ábrázoló, eszményített életképeivel is. Az ábrázolt személyt megszépítő törekvése, amely oly népszerűvé tette műveit, később számos bírálat forrásává is vált. A hatvanas évek közepéig a nemzet festőjének számított. Később "veterán képíró"-ként emlegették. Ő volt az első magyar festő, akinek életmű-kiállítást rendeztek.